Életveszélyes ázsiai játékok keringenek a gyerekek között mostanság. Amikor betiltanak egyet, mindig jön egy újabb változat. Példa erre a sokkoló toll is, ami egy gomb benyomásával 800 voltot bocsát ki, és szívbetegekre, gyerekekre nézve akár halálos is lehet. Nem lehet tudni, hol árulták/árulják, és milyen nagyságrendben jött be. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szúrópróbaszerűen megvizsgálta, és elájultak. Elvileg szeptembertől nem lehet árulni.
Ha ez nem lenne elég, létezik sokkoló rágógumi is. A maximum 180 volt energiát – a sokkoló tollhoz hasonlóan – egy elem generálja. E mellett elektromos öngyújtó vagy elektromos mobil is megfordult a piacon, amelyeknek használói 700 volt körüli impulzusélményben részesülnek. Minél gyakrabban kapcsolgatjuk a gombot, annál több feszültség érhet bennünket, ha a való élet nem adott volna eleget. Kathi Attila, a Budapesti Fogyasztóvédelmi Felügyelet Tájékoztatási Főosztályának vezetője kérdésünkre elmondta: előfordul, hogy némely kereskedő nem értesül a tilalomról.
Tizenhat éve a rákos gyermekek szolgálatábanElgondolkozott már azon, hogy hazánkban vajon hány gyermeket érint a rákos megbetegedés? Évente több mint háromszáz gyermeknél diagnosztizálnak újonnan rákot és kb. kétezren állnak kezelés alatt. Drámaian sokan vannak, de ha csak egy gyermeket érintene, az is túl sok lenne. |
PárhatárokA legtöbb ember arról álmodik, hogy szeretetben éli le az életét valakinek az oldalán. A szeretet azonban nem lehet teljes, ha hiányzik a kapcsolatból a szabadság és a felelősségvállalás – állítja a Párhatárok című könyv szerzőpárosa, Henry Cloud és John Townsend. |
Nőszirom és orchideaKi kér egy kis orchideát a kávéjába? Vagy egy csipet nőszirmot a húslevesbe? Ebben a formában talán nem ismerős, de ha azt mondjuk vanília és sáfrány, akkor már olyan fűszerekről beszélünk, amiket mindenki ismer. |