hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kitárul a Csodák Palotája
Új helyen és megújulva

2005. 09. 13.
A Csodák Palotája megszépült és kibővített formájában szeptember 16-án nyílik meg új helyén, a Millenáris Parkban. A megnyitó ünnepség alkalmából a jövő hét végén, szeptember 16-ától 18-áig a belépés díjtalan. Régiónkban mindmáig ez az egyetlen ilyen jelleg? létesítmény, miközben az elmúlt húsz évben az interaktív tudományos centrumok az Egyesült Államok után Európában is a leglátogatottabb intézmények közé kerültek.

A Palota – mely egyben a decemberben nyíló Jövő Háza kiállítás szerves része – a Millenáris Parkban is megőrzi eredeti funkcióját: elsősorban a gyerekeknek nyújt majd kikapcsolódást, hisz számtalan játék, tudományos kísérlet és technikai újdonság várja őket. A létesítmény nem múzeum, nem kiállítás, nem iskola, de nem is egyszerűen játszóház vagy fedett vidámpark – azonban ezek mindegyikéből tartalmaz valamennyit. A kis- és nagykorú látogatók az ötletes szemléltetőeszközökkel játszva, kísérletezve, élményszerűen ismerkedhetnek meg a természet törvényeivel.

A Csodák Palotája elnevezés Öveges Józseftől, a fizika legendás népszerűsítőjétől származik. Az intézmény 1994-től rendezett sikeres kiállításokat, majd 1996-ban a Váci úton nyílt meg Közép-Európa első
interaktív tudományos köz-pontjaként. Megvalósult tehát Öveges tanár úr álma: évente százezer diák láthat "csodás" fizikát – képletek és szorongás nélkül, kipróbálva a Suttogó tükröt, a Holdsétát, a Szögletes kerek? autót és a többi "kézzel fogható tudományt".

A kiállítás minden ősszel megújul, az évadok címe az éppen fókuszba állított témára utal. A rendezvény ezúttal az Ismerd meg magad! címet viseli, hiszen a legújabb eszközök segítségével, nem szokványos módon ismerheti meg mindenki saját magát: versenyt futhat a virtuális bajnokkal, hőkamerával megnézheti testének láthatatlan titkait, kipróbálhat tucatnyi képességvizsgáló készüléket, IQ- és EQ- (érzelmi intelligencia) teszteket – és ha elfáradt, helyet foglalhat elmélkedni az Óriások asztalánál… Az izgalmas programokat az Öveges teremben látványos kísérletek és lézershow egészíti ki. 

A létesítmény népszerűsége korántsem egyedi: a "hands-on science" múzeumok az elmúlt húsz évben az Egyesült Államok után Európában is a leglátogatottabb és legnépszerűbb intézmények közé kerültek. Olyannyira, hogy a világ tudományos múzeumainak látogatottsága mára jelentősen meghaladja a művészeti múzeumokét. A most szerveződő bécsi és pozsonyi központok mellett a Csodák Palotája Közép-Európa első és gyakorlatilag máig egyetlen ilyen centruma. 

(Jegyárak: gyermek 700 Ft – csoportosan 600 Ft; felnőtt 800 Ft; családi 2300 Ft; pedagógusoknak ingyenes. Információ és csoportos bejelentkezés: 350-6131. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9-től 18 óráig, hétvégén 10-től 19 óráig.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!