Kereső toggle

Város a város alatt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Július 1-jén nyílt meg Egerben az "Európa Kulturális Fővárosa 2010" uniós pályázat egyik sarokpillérét képező "Város a város alatt" tárlat. Tietze Nándor Pál vállalkozó elmondása szerint a nevezetességet az egykori érseki pincerendszer megmaradt része alkotja.

A 16. században a püspökség területe Váctól Munkácsig felölte a mai észak-magyarországi borvidéket, amely dézsmaként szolgáltatta bortermelése tizedét. Ezt a hatalmas ned?mennyiséget rendszerben kellett tárolni, ennek megfelelően egykor a Hatvani kaputól (ma a színház) a Rác kapuig (ma a görög-keleti Rác templom) terjedt az Eger város alatti három kilométer hosszú pincerendszer. Ebből mára kétszáz méter hosszúságban 3050 m2 maradt ránk, ami szerencsére a legszebb és legértékesebb része a régi rendszernek: az Érseki palota alatt hétszer nyolc, egymással párhuzamos pinceág boltíves dongaboltozattal és 42 oszloppal alkotja az Oszlop-termet, ami egyedülálló pinceépítészeti remek. A bejárat a Széchenyi utca felől, az Érsek udvaron keresztül közelíthető meg, nyitva naponta 10 és 21 óra között, minden egész órában indul vezetés. (Sz. I.)

Olvasson tovább: