Kereső toggle

52 éves korában elhunyt Christopher Reeve

Ő volt a Superman

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A filmvásznon repülni tudott, gyorsabb volt a puskagolyónál is. Az életben viszont ennél nagyobbat alakított: megmutatta, hogy mozgásképtelenül is lehet teljes életet élni. A ma még lehetetlennek hadat üzenve rendületlenül hitte, hogy egyszer még járni fog. Álma azonban nem válhatott valóra, egy felfekvéses fertőzést követően New York-i otthonában kómába esett, majd kórházba szállítását követően múlt vasárnap eltávozott az élők közül.



Christopher Reeve. A legnehezebb feladattal Superman sem birkózott meg Fotók: Reuters

Christopher Reeve akkor szerzett nemzetközi hírnevet, amikor több mint kétszáz jelentkező (többek közül Robert Redford, John Wayne és Clint Eastwood) közül kiválasztották a Superman címszerepére. A 195 centiméter magas, deltás és sármos Reeve a szuperhőst alakította (a legtöbb kaszkadőrjelenetet saját maga játszotta), aki egy szemüveg és a hangjával való játék segítségével könnyen átváltozott a szégyenlős Clark Kentté. Reeve szerint Superman alakját nem az ereje tette hőssé, hanem az a bölcsesség és érettség, amellyel ezt az erőt használta. 

A New York-i születés? Reeve gyerekkorától kezdve a színházban érezte igazán otthon magát, tizennégy évesen pedig már egyre komolyabb színházi szerepeket kapott. Egyetemi tanulmányai alatt többek között amerikai szappanoperákban vállalt szerepet, a Broadway-n 1976-ban debütált, a Matter of Gravity cím? darabban Kathrine Hepburn unokájának szerepében. Aztán jött 1978-ban a Superman produkció, mely meghozta számára a nemzetközi elismertséget. Reeve azonban nem vált a szerep rabjává. Mindig igyekezett kibújni a szuperhős skatulyából, ezért rendszeresen vállalt olyan szerepeket, melyekben a legkülönbözőbb karaktereket alakította.

Életét azonban nem töltötte ki a színészkedés, politikai aktivistaként harcolt a művészetekért, a környezetvédelemért, a gyerekek jogaiért. Emellett kiváló zongorista és gyakorló zeneszerző volt, fiatal korában énekelt. Aktív sportemberként kedvenc időtöltése a vitorlázás és a repülés volt. Két alkalommal kis gépével egyedül átrepülte az Atlanti-óceánt. Emellett profi szinten jéghokizott, síelt, teniszezett és lovagolt is.

1995 májusában egy lovasverseny során a lova ledobta magáról, és mivel keze belegabalyodott a kantárba, a fejére zuhant, aminek következtében eltört két csigolyája. Az addig rendkívül intenzív életet élő színész a nyakától lefelé teljesen megbénult. Első kétségbeesésén felesége szerelme juttatta túl. A balesetet követő kómából ébredve Reeve-nek nem volt könyny? felfognia, hogy ő maga az a tehetetlen test, aki ott fekszik a kórházban. "Talán mindkettőnknek jobb lesz, ha elmegyek" – mondta feleségének az öngyilkosság lehetőségére utalva. "Te még mindig Te vagy, és én szeretlek téged" – volt felesége ellenvetést nem tűrő válasza. Ez a támogatás visszhangzik Még mindig én című, 1998-ban megjelent önéletrajzi művében is.

Ember volt, aki minden reggel hosszú percekig zokogott amiatt, amit végleg elvesztett, de aztán letörölte a könnyeit, félretette az önsajnálatot, és azt mondta magának: "Most pedig előre!"

Egész életében vallotta, hogy az ember élete és személyisége akkor fejlődik, ha olyan célokat tűz ki maga elé, amelyeknek eléréséhez tehetsége legjavát kell mozgósítania. Így mozgásképtelen állapotát is ilyen kihívásnak tekintette, és nem engedte meg, hogy magatehetetlen állapota lelassítsa addig folytatott életét: elvárta, hogy mások is "felvegyék a ritmust". Bár hónapokon keresztül csak lélegeztetőgéppel tudott létezni, rendkívüli akaraterejével hónapok alatt megtanulta magát egy-másfél órára függetleníteni a géptől, és balesetét követően tíz hónap múlva már újra dolgozott. Vállalva a kockázatot, hogy a nyilvánosság előtt jön rá az állapotával járó görcsös rosszullét, 1996-ban részt vett az Oscar-díj átadásán, ahol felszólította Hollywoodot, hogy vállalja fel a szociális problémákkal való szembenézést, hiszen – mint mondta: "…a filmes szakma teheti ezért a legtöbbet". Házigazdája volt az atlantai paraolimpiának, majd a Demokrata Párt 1996-os választási gyűlésén szónokolt.

A filmhez is visszatért, rendezett, producerként dolgozott, és 1998-ban eljátszotta egy Hitchcock-filmadaptáció, a "Hátsó ablak" főszerepét, amelyben egy tolószékhez kötött ember szemtanúja lesz szomszédja meggyilkolásának. Színészi tehetségét bizonyítja, hogy egyedül hangja és arcjátéka elegendő volt ahhoz, hogy hitelesen eljátssza a szerepet, és a történet "átjöjjön" a képernyőn. 

Mindeközben Reeve teljes mértékben meg volt győződve arról, hogy egyszer újra járni fog. Hihetetlenül kemény munkával bebizonyította, hogy nincs lehetetlen. Annak ellenére, hogy gerincvelője teljesen elszakadt, a napi négyórás mozgásterápiának köszönhetően 2000-ben már tudta mozgatni jobb csuklóját, bal kisujját és a lábfejét is, és testének egyes részein újra érzékelni tudott. Folyamatosan dolgoztatta izmait, arra készülve, hogy ha meglesz a gyógymód, ő már teljesen készen álljon annak alkalmazására. Kész volt minden új eljárásnak alávetni magát, ennek keretében 2001-ben egy elektromos stimulátort szereltek a szervezetébe, aminek eredményeképpen már napi több órára is lekapcsolódhatott a lélegeztetőgépről.

Egy alkalommal számítógépes szimuláció segítségével láthatta magát, amit már járni is tud. "Ahelyett, hogy csak elképzelem, hogy egy gerincsérült ember egyszer a jövőben újra járni fog, azt gondoltam, sokkal erőteljesebb, ha az ember látja is ezt megtörténni" – nyilatkozta Reeve. Kezelőorvosa szerint ő volt a legerőteljesebb ember, akit valaha is ismert. "Előtte tényleg nem volt remény a gerincsérültek számára. De ő mindent megváltoztatott. Megmutatta, hogy van remény, és hogy mindig lehet valamit tenni."

Reeve népszerűségét és korábbi politikai aktivitásában szerzett tapasztalatait és kapcsolatait felhasználva a gerincsérülés miatt mozgásképtelen emberek érdekérvényesítésének élharcosává, valamint az embrionális őssejtkutatás egyik szószólójává vált, mivel hitte, hogy ez a kutatási irány elvezethet a sérült idegsejtek gyógyításához. 1996-ban megalapította a Christopher Reeve Paralízis Alapítványt, melynek fő célja volt, hogy anyagi támogatást szerezzen a gerincvelő-sérülések gyógyítását célzó kutatások számára. 

"Amikor a Superman elkészült, gyakran kérdeztem magamtól: mi az a hős? Emlékszem arra az üres válaszra, amivel olyan sokszor válaszoltam erre a kérdésre. Azt mondtam, a hős olyan valaki, aki végrehajt valami bátor tettet anélkül, hogy számításba venné annak következményeit – például egy katona, aki a fedezéket otthagyva kimászik a golyózáporba, hogy sérült társát biztonságba helyezze. Most már teljesen másképp fogalmaznék. A hős olyan hétköznapi ember, aki megtalálja a küzdelemhez és a kitartáshoz szükséges erőt a legyőzhetetlennek tűnő akadályok ellenére is" – vallotta egy alkalommal az "acélember".

Olvasson tovább: