1944. november 30-át írunk, csütörtök reggel van. Budapesten a nemzetközi gettó egyik házából rendőrök hajtják kifelé a lakókat, hogy aztán marhavagonokon az utolsó útjukra küldjenek sokakat. Védettségük megszűnt, spanyol menlevelük érvényességét veszítette, ugyanis Sanz-Briz, a spanyol követség ügyvivője reggel elhagyta az országot, a magyar belügyminiszter pedig válaszul parancsot adott a védett házak kiürítésére, a deportálásra. Ekkor az ismeretlenségből egy különös ember lép elő, Giorgio Perlasca, s elénk tárul a legnemesebb emberi cselekedet, egy életmentő pályafutás.
Jelenet a filmből
Ezen a héten kezdik vetíteni a magyar mozikban Alberto Negrin olasz rendező Perlasca – Egy igaz ember története cím? játékfilmjét. A magyar-olasz koprodukcióban készült filmet 2001-ben, közel tíz hétig forgatták javarészt budapesti helyszíneken. A címszerep Luca Zingaretti parádés alakítása, a főbb szerepeket Cserhalmi György, Matilda May, Stohl András, Szacsvay László, Tordy Géza, Rudolf Péter, Bezerédi Zoltán, Spáh Károly alakítják. A film megtörtént eseményre épít, a címszereplő valóságos személy, akinek kilétét közel fél évszázadon keresztül homály fedte. "Ez a film egyszerűen azért fontos, mert nagyon sok embernek fogalma sincs arról, hogy mi történt és hogyan – nyilatkozta kérdésünkre Alberto Negrin rendező. – Persze sajnos nem hiszem, hogy egy fasiszta kevésbé lesz fasiszta a film hatására. Egyrészt egy történelmi szituációt szerettem volna bemutatni, másrészt egy személyt, aki emberként viselkedett egy embertelen korszakban." A forgatókönyv megírásába rendkívül sok szakembert, történészt vontak be. Forrásmunkának használták Enrico Deaglio A jótett egyszerűsége cím? könyvét is. Az eredmény mégsem egy dokumentumfilm, hanem egy történelmileg hiteles játékfilm lett – hisz a karakterekkel való játék maga a filmkészítés, vallja Negrin. Az alkotást remélhetőleg a televíziók is nemsokára műsorukra tűzik.
Luca Zingaretti a címszerepben rendkívül jól érezte magát. Kérdésünkre, hogy mi ragadta meg őt leginkább Perlasca személyében, így válaszolt: "Fantasztikus az a szabadság, amit ő képviselt, hogy képes volt a félelemmel szemben a lelkiismeretére hallgatni. S miután hazaszökött Magyarországról, csupán szűk családjának és baráti körének mesélt arról a több mint ötezer magyar zsidóról, akiket ő mentett meg a lágerektől, a haláltól. Sajnos, ez a fajta filozófia – a csendben végrehajtott jótettek – ritka a mai világban." Cserhalmi György Bleiber német százados szerepében rendkívül hiteles alakítást nyújt. Rudolf Péter szerint, aki egy zsidó édesapát játszott, "ennek a korszaknak az egyik nehéz kérdése az volt, hogy nem tudhatta az ember, hogy a cselekedeteinek milyen belátható következményei lehetnek. Nem lehetett pontosan tudni, hogy igazak-e a koncentrációs táborokról a hírek vagy sem. Nehéz kérdés, de mint az impresszionistákat is messzebbről lehet nézni, ezt a kérdést is hasonlóképpen. Azóta is mindenki azt boncolgatja, hogy miként lehetett, hogy annyi embert elvittek, hogy lehet, hogy nem szaladtak el, hogy nem lázadtak fel. Ebben az enyhe tébolyban, amiben élünk, a művészi teljesítményeknek morális kérdéseket kell felvetniük, s ebben a film nem szenved hiányt."
Giorgio Perlasca 1910–1992
A rekkenő olasz nyárban a padovai kis templom körül több mint kétezer ember gyűlt össze Perlasca búcsúztatására. A plébános kissé zavartan idézte az elhunyt előre megírt csipkelődését: "Maguk, papok, mégiscsak nagy hazudozók, mert ha valaki meghal, azonnal készen állnak, hogy kijelentsék róla, micsoda derék ember volt. Jól vigyázzon, mert ha velem is ezt fogja tenni, visszajárok és megráncigálom a lábát." A gyászolók mindannyian nevettek. Ismerősei azt állítják, ezt ő is biztosan jó érzéssel nyugtázta volna.
Közel fél évszázadig csak a vele borozgató cimborák hallhatták a történetét, kezdetben ők sem igazán hitték. Pedig Perlasca 1944. novemberétől a háború befejezéséig több mint ötezer magyar zsidót mentett meg a koncentrációs táboroktól.
1910-ben született az olaszországi Comóban. Fiatalon D\'Annunzio és más nacionalisták elveit követve önkéntesként csatlakozott a spanyol tüzérségi csapatokhoz, Franco tábornok oldalán, így mindörökre a spanyol állam védelmét élvezte. A spanyol polgárháború után hazatérve megkérdőjeleződött benne a fasizmus eszméiben való hit; nem értett egyet azzal, hogy egy állam saját lakosait fajuk vagy vallásuk miatt diszkriminálhatja. A második világháború kitörésekor Kelet-Európába jött, hogy élelmet – főként húst – vásároljon az olasz hadsereg számára. Belgrádban szemtanúja lett az első zsidó és cigány deportálásoknak, majd \'43-ban megérkezett Budapestre. A politikai helyzet úgy fordult, hogy az útját nem folytathatta, Magyarországon rekedt. Mint egykori francóista – aki a spanyol polgárháborút is megjárta – az iratai között őrzött egy hivatalos levélkét, melyben ez állt: "Kedves bajtárs, bárhol is légy a világban, fordulj Spanyolországhoz!" Ezt kihasználva a spanyol követségen szállást és védelmet kapott. Ott kiderítette, hogy az intézmény a szefárd zsidók leszármazottainak védlevelet adhat. Bár hitelesen alig akadtak ilyenek, mégis, akit csak lehetett, szefárdnak tüntettek fel. Az okmány életeket mentett. 1944. október 16-tól Angel Sanz-Briz spanyol nagykövetet – miután nem ismerte el a nyilas kormányt – országa visszarendelte. Perlasca ekkor döntött úgy, hogy konzulnak adja ki magát. A szerep hihető alakításában a maradék követségi dolgozók is támogatták. Szavahihetőségét a körülmények szerencsés egybeesése is rendre alátámasztotta. (Ál)konzulsága alatt nyolc spanyol fennhatóságú épületben szállásolta el védenceit. Élelmet, gyógyszert hordott nekik autóval, majd annak hiányában gyalog. Előfordult olyan eset is, hogy egy szokatlanul merész hangú diplomáciai jegyzékben szólította fel több (igazi) diplomata társával a magyar kormányt, hogy hagyjanak fel a gyermekotthonok ellen irányuló erőszakkal – sikerrel. Rövid diplomáciai közszereplése során egy esetben Eichmannal is konfrontált. Személyazonosságára senki nem jött rá, s a háború után sem kérkedett cselekedeteivel. Arra a kérdésre, hogy miért tette, azt válaszolta: "Mert elviselhetetlen volt számomra az emberek látványa, akiket úgy megbélyegeztek, mint az állatokat. Mert nem voltam képes elviselni a gondolatot, hogy gyermekeket ölnek meg. Azt hiszem, ennyi az egész, és nem hiszem, hogy hős lettem volna. Végül is nem történt más, mint hogy megnyílt előttem a lehetőség, és én kihasználtam." Berlinben, egy baráti körben holokauszt-túlélők említették a nevét. Ők voltak azok, akik fényt derítettek kilétére, és akiknek közbenjárására kapta meg az alábbi kitüntetéseket:
- A Magyar Népköztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje (1989).
- Izrael Állam tiszteletbeli állampolgárként, mint "Igaz Embert" tartja számon, ezzel együtt elültették számára az Igazak Fáját (1989).
- A Holocaust Memorial Council, valamint a New York-i Raoul Wallenberg bizottság kitüntetései (1990).
- János Károly spanyol király az Izabella-rend parancsnoki fokozatát adományozta neki (1991).
- Francesco Cossiga államtőtől elnyerte az olasz Köztársasági Érdemrend parancsnoki tiszti fokozatát (1992).
