Kereső toggle

Terminál a mozikban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kelet-európainak lenni kaland és kockázat egyidejűleg. Amerikainak lenni is az, csak kicsit másképp. A két világot leleményesen szembesíti egymással A terminál cím? legújabb filmjében Steven Spielberg jó barátja Tom Hanks segítségével. 

A Nyugat kapujában, a New York-i JFK repülőtéren reked egy "olyan, mint mi" utas, egy átlagember a messzi Krakóziából. Ilyen ország nincs, és persze mégis van: a paszport cirillbetűs, a gesztusok délszlávosan hevesek; a hatóságtól, meg a papíroktól való félelem egészében Lajtán inneni. Viktor Navorski az első húsz percben az igazi E. T. az Újvilág peremén. Angolul nem tud, és a repülőútja alatt lezajlott krakóziai puccs miatt iratai hirtelen érvényüket vesztik: be nem teheti lábát az USA-ba, de immár haza se térhet. Hatalmi vákuumba kerül, s vele civilizációk közé, a semmibe. Személye éppoly képtelen, mint az a bizonyos hiányzó láncszem az evolúcióban. A kisvárosnyi tranzitváróban üt nomád tanyát, fémpad az ágya, mosdókagyló a fürdőszobája, s leleménnyel még némi ételhez is jut.

Mert kelet-európainak lenni – egyebek mellett – azért a túlélés művészévé is nevel. Viktorunk (ő tényleg a miénk) útikönyvből tanulja a nyelvet, s vele magolja Amerikát, már amit a terminálból lát belőle, ami nem is oly kevés. Az "elmaradott vadember" státuszból kitörni például – az említett önerőn túl – a küzdését növekvő empátiával figyelő sokféle szín? és eredet? amerikaiak is segítik. "Viktor tulajdonképpen egy intenzív kurzuson vesz részt, amely az amerikai társadalmat mutatja be" – említi Hanks saját alakításáról. Igaz, kezdetben tartózkodva veszik fel vele a kapcsolatot, mint valami gyanús ufonautával. Aztán apróbb üzletek köttetnek, beugrik egy jó kis feketemunka, s igazolja magát a vonatkozó szólás: ha a jenki bizniszel veled, már szinte a barátja vagy.

A cselekmény nagy húzása, hogy végig hihető marad, ráadásul úgy, hogy mindig egy picit máshová lépteti a történetet, mint az a romantikus komédiák sablontárából adódna.

A legeltérőbb m?fajokban is jártas Spielberg nyilatkozata szerint a reptér a társadalom mikrokozmosza. Minden megvan benne, ami "odakint", csak éppen kicsinyítve és sűrítve. E tételt számos apró, szájbarágástól mentes életképre elosztva látjuk. Viktor úgy ismeri meg Amerikát – szinte mindent, ami jó benne és ami nem –, hogy több hónapon át egy háromszintes üvegdobozban él. Az ország házhoz jön, és megmutatja magát neki.

A fejlődéstörténet egy pontján hősünkből Hős lesz. Bonyolult bürokratikus csapdákon áthatolva végre megállhat a terminál hideg utcára nyíló ajtajában – és alig akarják elengedni. Boltosok, hordárok, biztonsági őrök – miként elhangzik: "kisemberek" – veszik körül, ellepik ajándékaikkal, részesei akarnak lenni a nagy pillanatnak. Mert akár az egykori bevándorló pionír, ő is elért valamit – íme, ami ezt a földet naggyá tette: kívülről jött, úrrá lett a nehézségeken, és végül elérte a célját. Spielberg profizmusa, hogy még ez a jelenet is inkább felemelő, mint giccses.

Eleddig Kelet-Európa inkább ellenszenvet, jó esetben kínos szánalmat keltő figuráiról volt híres az amerikai mozi mesevilágában. Az innen elszármazott, kiváló filmes szakembereknek sokat köszönhet Hollywood, de a forgatókönyvekben kiosztott szerep nem kedvez nekünk. A "Közönséges bűnözők" misztikusan primitív magyar bandája, a "Bérgyilkos a szomszédomban" felbukkanó Gogolák "Jáni" pitiáner hordája nem fényezte régiónk renoméját. Az emlékezetes "Tizenöt perc hírnévben" ámokfutó Oleg Razgul és Emil Slovak is keleti barbárként tör Amerika alapértékeire. Úgymond "amerikai módszerrel" a semmiből, a média eszközeit felhasználva akarnak hírnevet és pénzt csinálni, de mindent félreértenek. 

A lengyelországi gyöker? Steven Spielberg munkája most kicsit javíthat Európa keleti felének marketingjén.

Olvasson tovább: