Kereső toggle

Hollywood nagy riválisa

Cannes, te csodás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az európai film – ha egyáltalán van olyan –, valamint a Cannes-i Filmfesztivál jelenéről és jövőjéről Georges Goldensternnel, a Cinéfondation, a Cannes-i Fesztivál Résidence-ának igazgatójával beszélgettünk.



Georges Goldenstern a budapesti Francia Intézetben Fotó: S. L.

Cannes minden filmes álma, mintha itt összpontosulna a világ mozgóképes kultúrája. Olyasmi ez, mint a focivébé, nem számít, honnan jöttél, milyen körülmények között edzettél, csak az, hogy betalálsz-e a kapuba. Az évenkénti megméretés nemcsak a francia tengerparti kisváros életét pezsdíti fel, hanem az egész világon figyelemmel kísérik a mozi rajongói és a szakemberek egyaránt. Ki tudna még egy olyan helyet mutatni, ahol egy vásznon láthatjuk koreai, tadzsik, afgán, amerikai, francia és magyar rendezők filmjeit? Természetesen Cannes-ban. Nem véletlenül ez minden filmes álma – 1946 óta. 

És nem csak filmek találkoznak itt egymással, itt talált egymásra Kirk Douglas és a felesége, itt lett Grace Kellyből Monaco hercegnője, és így tovább… és persze világraszóló botrányok is keletkeztek díjak körül kialakult és csúnyán elfajult viták nyomán, a köz ízlését sértő alkotások keltettek felháborodást, és alig ismert színészeket tett sztárrá a fesztiválra összpontosított figyelem. 

A mozi tehát már a mozgókép hajnalától a globalizáció jegyében működött, hiszen a világ minden tájáról érkeztek alkotások. Némely időszakban egyik vagy másik égtáj előretör, mert divat a filmszakmában is van – erősítette meg a Hetek kérdésére Georges Goldenstern, az elsőfilmes díjak kiosztására alapított Cinéfondation igazgatója, aki a Francia Intézet rendezvényére látogatott Budapestre. A kérdés azért fogalmazódott meg, mert az utóbbi években mintha elsőbbséget élveztek volna az ázsiai filmek Cannes-ban a zsűri körében. "Mindig az eredetiség az első szempont a fiatal alkotók munkáinak elbírálásánál, itt talán kevésbé érvényesülnek az esetleges divatok" – mondta a Heteknek Goldenstern, aki korábban az ARTE francia tévécsatorna vezetője volt, amelynek szintén művészfilmek sugárzása az egyik fő profilja. "Amikor kiválasztjuk az általunk bizonyos szempontok szerint értékesnek tartott filmeket, lehetetlen előre megmondani, hogy a mozinézők között is sikert aratnak-e majd. Franciaországban egyébként a francia film támogatását az állam nagyrészt magára vállalja, és ebbe beletartozik az elkészült filmek forgalmazása, kópiák készítése is, hiszen csak így tudnak eljutni a közönséghez." Goldenstern elismerte, hogy ez nem minden országban van így, ami megnehezíti a fiatal alkotók számára, hogy filmjeikkel eljussanak a közönséghez, és hozzájárulhassanak a nemzeti filmgyártás erősítéséhez a könynyen hozzáférhető amerikai filmekkel szemben, amit szinte minden országban sopánkodással fogadnak. 

A francia szakembert hiába faggattuk arról, hogy milyen európai ismérvek jelennek meg az Európában készülő filmekben, milyen értékrendszernek kellene például a magyar filmeknek megfelelniük ahhoz, hogy közérdeklődésre tarthassanak számot a kontinensen. Európai film, mint olyan, nincs is. "Az értéket keressük a filmekben, és természetesen azt tudjuk értékelni, amit mi is megértünk belőle. Vannak olyan nemzeti témák, jellegzetességek, amelyek általános érvénnyel gazdagítanak, és vannak, amelyek egyszerűen nem jutnak el másokhoz. Ilyen lehet a humor például, amely sokszor egy nemzet közös létéből, egy történelmi helyzetből adódik, és kívülállók számára nem hordozza ugyanazt a jelentőséget – magyarázta Goldenstern. – Ha egy filmben túl erősek ezek a vonások, nehezen tud érvényesülni az ország határain kívüli közegben." 

A francia állam magát a fesztivált is támogatja, ahogy az már a kezdetekkor is történt. Teszi ezt annak ellenére, hogy a nagy riválisnak tekintett amerikai film – bár a kezdetek óta jelen van, hiszen már 1946-ban Billy Wilder filmje kapta az egyik díjat – a kilencvenes évek óta egyre előbbre tör a fesztivál minden területén, és a fesztivál egyik fő vonzerejét mára az amerikai sztárok jelentik. Mindezek ellenére a Cinéfondation igazgatóját is meglepte a rivalizálás legutóbbi megnyilvánulása, ami eddig nem volt jellemző Cannes-ra. Nevezetesen a Michael Moore filmjének ítélt Arany Pálma díj, amely szakmai és művészi értelemben ugyan nem egyértelműen ütötte meg a mércét, és a tényszerűsége is kívánnivalókat hagyott maga után, politikai szempontból azonban éppen megfelelt az európai, és ezen belül is a francia hangulatnak. Michael Moore Farenheit 9/11 cím? filmjének legfontosabb jellemzője, amire már a címe is utal (Ray Bradbury Farenheit 451 cím? utopisztikus, apokaliptikus regénye után szabadon), hogy Bush a felelős szeptember tizenegyedikéért. Az is igaz ugyanakkor, hogy mind a francia, mind az európai sajtó nagy része erős fanyalgással vette tudomásul a "filmes arisztokrácia" döntését, és Cannes elsilányosodásának jelét látták benne. Georges Goldenstern azonban bizakodó. "Cannes-t már több ízben eltemették, de eddig mindig meg tudott újulni, és túl tudott lépni a hibákon" – mondta a francia filmes a Heteknek.

Cannes története röviden

40-es évek: igazi nagyvilági rendezvények, arisztokratikus és elitista hangulatban.

50-es évek: sztároké és értelmiségieké a főszerep a fesztiválokon.

60-as évek: új írókat fedeznek fel, belép az újhullám és a tényszer? mozi. 

70-es évek: teljes az összhang a művészet és a piac között, új generáció kerestetik.

80-as évek: stressz és strassz, burjánzás és mítoszok.

90-es évek: erőszakos és lírai, felkavaró és csendesen szemlélődő, minden megtalálható benne, színes és lemeztelenített egyaránt.

Az első cannes-i filmfesztivál 1946-ban nyitotta meg kapuit, azaz mozitermeit. A cannes-i mustra már kezdetben túlmutatott az európai határokon: a dán, svéd, olasz, angol és svájci díjazottak mellett ott találjuk mexikói, indiai és amerikai alkotók filmjeit, első ízben tűnik fel Walt Disney neve is a rajzfilm kategóriában, és nem hiányoztak a palettáról a kelet-európai rendezők sem.
(www.festival-cannes.org)

Olvasson tovább: