Kereső toggle

Bródy János és Szörényi Szabolcs: Egy örömteli fellépés a célunk

Fonográf koncert a Kisstadionban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Éppen harminc éve annak, hogy az Illés, valamint a Tolcsvay és a Trió "legjobbjaiból" egy új zenekar alakult, amely a Fonográf nevet kapta. Az 1974–84 között működő csapat tagjai Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Bródy János,
Tolcsvay László, Móricz Mihály és Németh Oszkár voltak. 

A fővárosban szinte szájról szájra jár a hír, hogy a legendás együttes nemsokára, pontosan június 4-én újból összeáll egy koncert erejéig. Bár az eseménynek a hazai média számára nincs különösebb hírértéke, a csapat a jelek szerint most is komoly tömeget fog a Kisstadionba vonzani. 

A Fonográf tagjai a hetvenes-nyolcvanas években tíz évig játszottak együtt, sajátos zenei világot képviselve, amely magában foglalta 

a magyar népzene, a rock, a country, sőt a huszadik század eleji sramli elemeit. Magával ragadó, sodró lendület? dalaik mellett lírai balladáik is megérintették a közönséget. A hatvanas-hetvenes évekbeli beat- és rockzene diadala után a nyolcvanas években jött el az ízig-vérig kommersz popzene fénykora, erre a korszakváltásra tehető az együttes felbomlása is. Hivatalosan soha sem oszlottak fel. Bár a koncertet nem születésnapinak hirdetik, mégis valami ilyesmire készül a zenekar, amelynek két tagját Bródy Jánost és Szörényi Szabolcsot kérdeztük az aktualitásokról és persze a múltról is.

– Miért pont most ad koncertet a Fonográf?

Bródy János: – Mivel harminc éve alakult meg a zenekar, ez egyfajta osztálytalálkozó lesz. Másrészt mivel 1974–84 között működött aktívan, ezért ebből a tíz évből válogatunk.

Szörényi Szabolcs: – Húsz évvel ezelőtt játszottunk utoljára, és most újra van rá igény a rajongók részéről. Persze ez nem petíció formájában jutott el hozzánk, hanem legfőképpen a jegyirodákban, lemezboltokban jelezték, hogy szeretnék újra hallani a zenekart. Végül is beadtuk a derekunkat, ősszel bejelentettük a koncertet, és most már gőzerővel folynak a próbák.

– Kikre számítanak a koncerten? Van-e valamilyen külön üzenete, hogy most lépnek fel együtt?

B. J.: – Nem lehet elfelejteni, hogy a Fonográfnak komoly tábora volt. A régi rajongók mindig eljönnek később is, és a fiatalok is meglepően nagy számban megjelennek. 

Sz. Sz.: – Egy örömteli együttlét a célunk, különösebb üzenete nincs a közös fellépésnek.

B. J.: – Ha csak annyi nem, hogy húsz év után először fogok steel gitáron játszani.

– A fergeteges siker? Illés "nosztalgiakoncertek" után Fonográfként lépnek most újra közönség elé, ez nem kockázatos kicsit? Kísért-e még a múlt? Gondolok itt arra, hogy a közhiedelem szerint a Fonográfot eléggé nyomasztotta az Illés zenekar mítosza. 

Sz. Sz.: – Az igaz, hogy az Illés zenekarnak óriási sikerei voltak, így feloszlása, majd a Fonográf létrejötte megosztotta a rajongók táborát. Volt, aki elfogadta az új zenekart, volt, aki nem. Tény és való, hogy addigra az Illés elfáradt. Ameddig el lehetett jutni – eszmeileg is, zeneileg is –, addig viszont maximálisan eljutott. A Fonográf egy továbblépés volt, első sorban szakmai szempontból, azaz zeneileg, hangzásban volt jobb. Az Illés mítosza nem nyomasztott bennünket, részben azért, mert a hallgatóság is átalakult, másrészt mert a hetvenes évek közepétől már sok előadó között oszlott meg a közönség figyelme. Ugyanakkor, ha valaki abban az időben a televízióban feltűnt, sokkal jobban látszott, és az egész ország tudott róla, mivel csak két adó volt. Elmondhatjuk, hogy a tévé már akkor is nagy úr volt. Talán nagyobb is, mint ma, hiszen a széles kínálat miatt az embereknek már fel sem tűnik sok dolog.

B. J.: – Szeretném leszögezni, hogy a Fonográf igazából egy alkotói közösség volt, amely lemezeket készített Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak egyaránt. Újat hoztunk az Illéssel szemben is, vagy azon túl. Például feltaláltuk a ma olyan népszerű unplugged m?faját. A Fonográfnak volt egy jellegzetes megszólalása, különleges zenei formái, jó gitárzenét játszott, ami meglepően maradandónak bizonyult.

– Sokaknak feltűnt, hogy az Illés nyílt szövegei helyett a Fonográf sokkal inkább "jelbeszédes" szövegeket énekelt, noha a szövegíró mindkét zenekarban többnyire Bródy János volt. Konszolidáció történt, vagy a hatalom háta mögötti, rajongókkal való összekacsintásról van szó?

Sz. Sz.: – Tény, hogy az Illésnek szókimondóbbak, és így hatásosabbak is voltak a szövegei. Ehhez tudni kell, hogy 1973 nyarán, Miskolcon volt egy fesztivál, ahol Tini (Bródy János) mondott olyan dolgokat, amik nem tetszettek a rendszernek. Ezután a lemezgyár munkatársai, Bors Jenő és Erdős Péter ráálltak, és figyelték minden szavát. Nem maradt sok lehetősége, miután a beadott szövegekből egész sorokat kellett kihúznia. Ennek tudható be, ha esetleg 1973 és 1980 között a szövegek kissé sematikusabbá váltak. Az utolsó stúdióalbumunkon, a "Jelenkor"-on azonban már újra erősebbek voltak a szövegek, mivel enyhült a nyomás.

B. J.: – Csak a dalokban lehetett elmondani bizonyos dolgokat, amik az embereket feszítették. Mivel a szövegeimet cenzúrázták, kénytelen voltam artisztikusabbá, szofisztikusabbá, ha úgy tetszik költőibbé válni. Áttételessé váltak a szavak, a mondatok, a dalszövegek. Ez így működött akkor, azt azonban ízléstelennek tartom, ha valaki most utólag bizonygatja az érdemeit, hogy ő mennyire kijátszotta a hatalmat, meg mennyire szembeszállt vele. Egy biztos, hogy akkor sokat jelentettek azok a dalok és a szövegük. Akik hallották
őket, azok értették is őket. 

– A zenekar mégis megszűnt a nyolcvanas évek közepén. Miért nem sikerült a hosszú távú betagozódás a hazai könnyűzenei életbe? A külföldiről nem is beszélve.

Sz. Sz.: – Gondoljon bele, a nyolcvanas évek közepén kihaltak a nagy sztáregyüttesek. Előretörtek a könnyedebb, silányabb, könnyebben eladható zenék. Csökkentek a zenehallgatói igények. Nemcsak a Fonográf, hanem más zenekarok is abbahagyták. Tulajdonképpen feladtuk a küzdelmet.

B. J.: – Noha a Fonográf sikeres volt, és turnézott egész Európában, sőt lemezt jelentetett meg a United Artistnál, tehát ha úgy vesszük, világhír? lett – ez mégiscsak kelet-európai világhír volt csupán. De azt is tegyük hozzá, hogy egy rendkívül erős klasszisokat felvonultató nemzetközi mezőny közepette. 

Az Illés utáni közönség

Bródy János mondta 1978–79-ben: "Nem tudom, hogy kinek akarok énekelni. Az az érzésem, hogy mindenkinek, aki hajlandó meghallgatni. (...) [régebben] Volt egy olyan közönség, amelyik megválasztott minket a saját képviselőjének. Én egyáltalán nem érzem, hogy megválasztott volna valaki is arra a szerepre, amelyet most betöltök. Nem tudom, hogy kinek a nevében beszélek. Azért mondom, hogy mindenkinek, aki megért engem. Ma már nem tudom, ki az." 

(Návai Anikó rádióinterjúja, Fonográf útközben)

Szörényi Levente a Fonográfról

Szörényi Levente mondatai a hetvenes évek végén: "...kibővültek a hangszeres és vokális lehetőségeink. A "Ne vágj ki minden fát" vagy a "Vidéki kislány" számomra ugyanazt a stílust, ugyanazt a zenei világot képviseli, mint "Az utcán" cím? első dalunk. A Fonográf, a létrejött együttes, az az új, a szerzők és az elképzelések nem változtak. Másképp szólalunk meg, frissebben, ötletesebben, most már mindenki hozzá tud tenni valamit, de ez nem jelent stílusváltást. Lehet, hogy a hard rock hívei megőrülnek a pipától, amikor leülünk a színpadon, és akusztikus gitárokkal kezdünk játszani, de mi szeretjük az egyszerű, tiszta, őszinte hangulatokat. A hard rock bebetonozza az embert. Nem csak a zenészeket, a közönséget is abszolút passzívvá teszi. Utálom az érzelmi és gondolati passzivitást, és nem akarom, hogy mi is erre kényszerítsük a gyerekeket. A magától értetődő természetességet, egyszerűséget a legnehezebb elérni: azt, hogy a közönség úgy érezze, hogy ezt ők is kitalálhatták volna, ez olyan, mintha ők énekelnék, az ő daluk lenne." 

(Miklós Tibor: Keresem a szót, keresem a hangot...)

Olvasson tovább: