hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ömlesztett ideológiai jólétbazár
Amit a wellnessről tudni érdemes

2003. 10. 06.
Az utóbbi egy-két évben szinte napi rendszerességgel hangzik el a misztikusan csengő wellness kifejezés. A témával kapcsolatban a világhálón fellelhető információözön többféle magyarázatot is ad a wellness mibenlétére. Ezek némelyike úgy tartja, hogy a wellness a plázakultúra térnyerése a fitnessmozgalmon belül. Ahol is komplex szolgáltatást kaphat a delikvens, kezdve az egészséges étrend meghatározásától az optimális testgyakorláson és a módszeres szépségápoláson át a megfelelő lelki egyensúlyhoz vezető különféle pszihotechnikákig, a "mindent egy helyen" elv praktikusságán alapulva.

"Tulajdonképpen tömören egészségtudatos életmódot jelent, amelyet elsősorban a tehetősebb, kulturáltabb, anyagilag jobb körülmények között élő, női vásárlóréteg követ. Egyszavas definíciója egyelőre nem létezik, ezt a Magyar Wellness Társaság már az MTA szakembergárdájával közösen szerette volna megfogalmazni, ám eddig ők sem jutottak sokra" – állítja a társaság főmunkatársa, Kollár Zsuzsanna, aki jelen pillanatban is az első magyar nyelvű, a témában szinte mindent kimerítő wellnessenciklopédia létrehozásán fáradozik.
A társaság főmunkatársát is megszólaltató wellnesskonferenciának a SOTE Sporttudományi és Testnevelési Kara adott helyet a minap. A rendezvényen közel ötven cég és a mozgalom féltucatnyi szaksajtója képviseltette magát. Úgy tűnik, hogy az új kelet? wellnessturizmus kihívásaira a hazai turisztikai ipar is naprakészen válaszolt. Amint a megmozdulás kínálata is mutatja, jelenleg több mint száz szálloda, vendégház, üdülő és panzió várja a reformokhoz alkalmazkodó pihenni vágyókat, az új kor új igényeinek megfelelően a léböjtön, méregtelenítő és egészséges táplálkozáson alapuló tisztítókúrákra – tetemes összegekért. A kiállítócsarnokba betoppanókat fojtogató füstölőillat fogadja – a stand tanúsága szerint ez is az aromaterápia része. Az érdeklődők kedvükre szemezgethetnek a wellnessszaksajtó terjedelmes kínálatából. Cérnavékony hostesskisasszonyok kínálgatják szorgosan a legjobb indulattal is orvosságízűnek titulálható, m?anyag szín? energiaitalokat. A pódiumon maroknyi lelkes tinilány kezd aerobicbemutatóba, egy szuperszonikus Concorde hangerejét meghaladó zeneanyagokra. Továbbandalogva a gépzene hullámain a vércsoportdiéta rejtelmeivel ismerkedhet az érdeklődő – fanatikus híveik szerint az egészséges táplálkozás kulcsa a vércsoporthoz illő reformételek fogyasztása, na meg néhány zöldségfélével tarkított mikroszendvics. A csokoládészelet nagyságú energiabombák tényleges bombák a buksza számára is – általános fogyasztói áruk cirka ötszáz forint körül mozog –, s persze csak akkor égetik a zsírt, hogyha a delikvens az egészséges táplálkozás betartása mellett sportol szakadatlanul. A csarnok csücskében meghúzódó standon állítólagos gyógyhatásukról nevezetes ősmagyar motívumokkal tarkított sámánképek is kaphatóak – nem messze a nagyüzemi használatra tervezett, egymilliós konditermi futószalagtól.

A viharos gyorsasággal terjedő mozgalom gyökerei egy csaknem másfél évszázada működő dél-németországi, falusi kolostorig nyúlnak vissza. A wellness egykori pionírja, a szegény családi háttérrel rendelkező Sebastian Kneipp élete legfőbb céljának pappá szentelését tekintette. Mígnem az akkor még halálosnak számító kór, a tuberkulózis kis híján gátat vetett az álmainak. Kneipp ekkor kezdett a gyógyfüvekkel mint a tartós egészségmegőrzés lehetőségének eszközeivel foglalkozni, s holisztikus elméletei révén csakhamar napvilágot láttak a mai wellnessmozgalom kezdeti csírái. 

A Magyar Wellness Társaság "hitvallása" szerint a wellness a mai kor embere számára kialakított egészségtudatos reforméletstílus, amelyben gyakorlója jól érzi magát. A hivatalos állásfoglalás a wellness hét alappillérét tartja számon. A fizikai fittségen a szabadban, valamint az edzőteremben végezhető sportok és különféle keleti mozgásformák értendők, az egészségfejlesztés tárgyköre többek között a masszázst és a reflexterápiákat, valamint az akupunktúrát tömöríti, míg a lelki harmóniára való törekvés relaxációs és meditációs gyakorlatok folyamán érhető el a megrögzött wellnesshívő számára. További alappillérek a szépségápolás, a környezettudatosság, a szellemi, spirituális kondicionálás, valamint a szociális kiegyensúlyozás, például csoportépítő tréningek által.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!