hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Repülőjegyárak mélyrepülésben

2002. 09. 07.
Nyári és utószezoni pihenések során egyaránt komoly tételt szokott jelenteni az útiköltség. Távoli tájakra csak repülővel juthatunk el, ami a magas jegyárak miatt sokak számára luxusmegoldásnak tűnhet. Különösen, hogy tavasszal ismét 3-15 százalékkal emelték a repülőjegyek árát.

Ha van időnk, kitartásunk és szerencsénk, akkor az alapárnál lényegesen kedvezőbb áron is kifoghatunk egy-egy repülőjegyet. A keresésben nagy segítségünkre lehet az internet, ahol többnyire naprakész információkat találhatunk. Az alábbiakban néhány kedvezményre szeretnénk felhívni az utazni vágyók figyelmét. 

A repülőjegy árából többféle kedvezményre számíthatunk életkor szerint, a célállomáson tölthető maximális és minimális idő alapján, foglalási osztály szerint, illetve a szezontól függően. Bizonyos napokon kedvezményesen utazhatunk egyes célállomásokra. Néhány társaság csoportkedvezményt is biztosít. Ha gyakran utazunk, akkor törzsutaskártyát is lehet váltani.

A légitársaságok linkjeit, címét, telefonszámát megtalálhatjuk például a
www.utazasinfo.hu oldalon. Összehasonlíthatjuk az egyes légitársaságok árait, és kiválaszthatjuk a legkedvezőbbet. A keresgélés fáradalmait több iroda is leveszi a vállunkról, adatbázisukból a legkedvezőbbet kínálják utasaiknak
(www.ibusz.hu, href="http://www.interjegy.hu" TARGET="_BLANK">www.interjegy.hu, href="http://www.otptravel.hu" TARGET="_BLANK">www.otptravel.hu, href="http://www.euroexpress.hu" TARGET="_BLANK">www.euroexpress.hu, href="http://www.utazas.com" TARGET="_BLANK">www.utazas.com, href="http://www.carlsonwagonlit.hu" TARGET="_BLANK">www.carlsonwagonlit.hu). A jegyek online is megrendelhetők, Amerikában már a jegyeladás nagy része ezen a módon zajlik. Gyors, kényelmes megoldás, és mindent összevetve akár 40%-kal kedvezőbb áron lehet last minute repülőjegyet vásárolni. Nálunk a kedvezmények még nem ilyen mértékűek. Egyes légitársaságok, mint például a KLM 3-5 százalék kedvezményt biztosít az online jegyfoglalásra. 

Ha még több kedvezményt szeretnénk, akkor érdemes tovább böngészni a weboldalakat újabb akciós lehetőségeket kutatva. Érdemes megfontolni a Malév Vidd és Huss nev? akcióját, melynek keretében minden héten három városba egységesen 39900 forint plusz reptéri illeték áron utazhatunk. Ha összehasonlításul megnézzük, hogy például a Malév 129000 forinttól kínálja New Yorkba jegyeit, akkor ez tagadhatatlanul jelentős kedvezmény. Mindig pénteken jelenik meg a következő heti akció. A lényege, hogy az aktuális héten kell elkezdeni az utazást, és lehetőleg ne a következő géppel repüljünk vissza. A
www.malev.hu weblapon feliratkozhatunk a hírlevélre is, így az aktuális akciókat e-mailben rendszeresen megkapjuk. Az esélyeket javíthatjuk azzal, hogy a célállomáshoz sem ragaszkodunk: örülünk, hogy egyáltalán utazhatunk, világot láthatunk.

Akciók persze minden légitársaságnál és utazási irodánál vannak. Közvetlenül az indulás előtt egy órával már adtak el repülőjegyet 93 százalékos kedvezménnyel is. Igaz, ez nem itthon történt, de éppen nálunk is megeshetett volna – ennek ára, hogy napokig, hetekig becsomagolt bőrönddel rostokolhatunk a repülőtéren, várva a soha vissza nem térő alkalmat. (Fenyő Sándor)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!