Pink Portrait (részlet) Fotó: Reuters
Aki azonban – Fehér László művészetének ismerőjeként – a M?csarnokban megnyílt kiállításra ellátogat, azt a festőművész legújabb képei bizonyára meglepik.
Az első teremben az ismert, jellegzetes, már-már elszellemiesített figurák materializálódásának lehetünk tanúi, amikor az öntöttvasból elkészített kontúrok térbe állított formáival találkozunk. Az emlékezés, a "valamikor itt jártak ők" édes nosztalgiája hatja át a többnyire vízparti festményeket, melyek a "szobrok" társaságában, azokkal tematikus egységet alkotva sorakoznak a falon.
A következő teremben bemutatott képeken már egyértelműen eltolódik a hangsúly: a figurák színesek, többnyire mosolyognak. Mintha családi fotóalbumot látnánk; még a kisgyermek arca is úgy mosódik el, mintha fényképezés közben megmozdult volna
A kontraszt, az erős hangsúly itt a vidám, élénk szín? figurák javára dől el a szürkés-fehéres háttérrel szemben, ami talán az emberek, a személyek fontosságára is rámutat.
A harmadik terem csaknem plakát nagyságú portréin már a háttér egyszínű, egységesen meleg. Ismertebb emberekkel – köztük Réz András esztétával – éppúgy találkozhatunk, mint a festő családtagjaival vagy önarcképével. Ezek a portrék, melyek nem nélkülözik a humort és az (ön)iróniát sem, természetességüket, hétköznapiságukat megőrizve valamiért mégis mindig szokatlanok.
A M?csarnokban egy időben láthatók Fehér László képeivel Konkoly Gyula posztimpresszionista-naturalista, Juhász Sándor "poszt-nagybányai", és Csíkvári Péter posztmodern-manierista festményei. Kapsza Ágnes
2001. 12. 21. (V/51)
