hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Örökzöld ékszerek

2001. 10. 28.
– Már megint mit vegyek fel? Közhelyszer? a kérdés, pedig minden reggel megismétlődik. És ha már sikerült kitalálni az aznapi toalettet, azt sem árt végiggondolni, milyen kiegészítőket válasszunk hozzá. Mert egy igazi hölgy persze ékszerből sem aggatja magára mindazt, ami a keresztelője óta összegyűlt - a nagyitól kapott fülbevalót, a keresztmamától a láncot, majd a ballagási aranygyűr? mellé az öszszes szülinapi ezüstöt. 

Bár az átlagpénztárca szükségszerűen kevésbé érzékeny az ékszerdivat változásaira, azért egy-egy szép, igényes darabba érdemes befektetni. Bár tömeges ékszerkínálatot Magyarországon még mindig erősen jellemzik a viszonylag igényesebb cégek Nyugaton már kifutott kollekciójának darabjai – jó ízléssel és éles szemmel ezek között is találhatunk kiegészítőket. Ugyanakkor érdemes valamivel több pénzt költeni egy-egy formatervezett, egyedi ékszerre. Ezek között mostanában az "új hullámos", keményebb vonalúak a menők – ne csodálkozzunk, ha valaki egy ereszcsatorna-pánthoz vagy szerszámalkatrészhez hasonló alkalmatossággal a nyakában jön szembe – biztosan sokat fizetett érte. Komolyabbra fordítva a szót, valóban divatosak a geometrikus alakzatok, a keményebb vonalak – természetesen főleg fiataloknak állnak jól ezek a nagyon egyedi formák. Több éve egyre népszerűbb a fehérarany, sőt, ha tudunk rá áldozni, a platinaékszer.

Ha lúd, legyen kövér: egy szép aranyékszert még szebbé tesznek a kövek, persze a drágák. Örök érték, de az utóbbi időkben különösen kedvelt a brill, ami akár rejtett helyen is megjelenhet, például az ékszer kapcsában, vagy a gyűr? belsejében. Szintén örökszép a kék zafír, a rubin és a smaragd, újabban pedig biztos befutó az átlátszó világoskék akvamarin. 

Mutasd a karikagyűr?det, megmondom, mikor házasodtál. Na jó, lehet, hogy egy kicsit tévedek majd, de az biztos, hogy az aktuális divat a házasodók jelentős részét is megérinti. Mostanában például egyre többen keresnek vastag, súlyos, rusztikus kidolgozású karikagyűrűket, mattított vagy matt berakással díszített változatban. Karikagyűr?ben is igen gyakori a fehérarany és a brill, elsősorban persze hölgyeknek, bár néha bátrabb férfiak is elcsábulnak. És hát már a forma sem a régi: tudták, hogy nem attól gyűr? a gyűrű, hogy kerek? Divatkedvelők bátran választhatnak négy-hatszögletes "karikákat".

Az arany kortalan viselet, a megfelelő formát megtalálva bárki bátran viselheti, szem előtt tartva "a kevesebb néha több" elvét. Emellett azonban egyre nő az ezüst iránti kereslet is. Nem is csoda, hiszen soha ennyi igazán igényes, eredeti ezüstékszert nem láttunk a boltokban. Sokan a mennyiség csapdájába esnek, pedig ezüstben is lehetünk divatosak és eredetiek, de még költekezőek is: egy komolyabb, formatervezett ezüstékszer ára néha vetekedhet az aranyéval. Az ezüstportékák között is egyre több a mattított ékszer, illetve az átlátszatlan, sötét kövekkel díszített. A viselt ékszer jellegét elsősorban egyéniségünkhöz, öltözködési stílusunkhoz érdemes igazítani. Ebben talán segít egy általános jótanács: öltözködésünk mellett bőr- és hajszínünk is beleszól abba, hogyan fest majd rajtunk akár a legdrágább ékszer is. 

A sápadtabb típusú, szőkés-vöröses-barnás hölgyek általában jobban mutatnak a meleg színeket erősítő aranyban (remek hivatkozási alap az ékszerüzletben habozó férj előtt!), míg karakteresebb, sötét hajú, kreol társaiknak érdemes kipróbálni az ezüstöt, a fehéraranyat, vagy az értékesebb platinát. Az aranyszabályok ellenére is az a legjobb persze, ha minden esetben magunkon is megnézzük az ékszert, hiszen leginkább az összhatás számít.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!