hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Női méltóság méltó nőiség

2001. 09. 30.
A Szociális és Családügyi Minisztérium szeptember 20-án adta át díjait a "Női méltóság – méltó nőiség" címmel meghirdetett pályázat győzteseinek. 

A Szociális és Családügyi Minisztérium felmérései szerint a nők gyakran kerülnek hátrányos vagy konfliktushelyzetbe elsősorban azért, mert sem nekik, sem környezetüknek, sem a társadalom egészének nincs világos képe arról, hogy milyen legyen a korszer? nő, hogyan ossza meg erejét, tehetségét a privát szféra és az azon kívül eső sikerterületek között. Ezt a dilemmát sajnos egyre többen úgy oldják ma föl, hogy lemondanak a karrier érdekében a családról. 

A pályázatra közel száz alkotás érkezett a média legkülönbözőbb területeiről, nemcsak szakmabeliek, hanem magánemberek részéről is. A zsűri öt alkotó munkáját jutalmazta, továbbá két különdíjat is kiosztott. Dr. Krauszné Szívós Mónika, a nyomtatott sajtó kategória első helyezettje kérdésünkre elmondta, meggyőződése szerint nem létezik általános recept arra, hogy az otthonunkban és a munkahelyünkön miként lehet megtalálni a harmonikus egyensúlyt. Egyedi életutak léteznek, amelyek támpontot adhatnak másoknak. A szóban forgó hölgy egyébként feleség és négygyermekes édesanya. Te ráérsz, úgyis otthon vagy cím? írását ő úgy jellemzi, mint "haditudósítást a konyhából". A díjazott úgy véli, a hagyományos és új női szerepek összeegyeztetése érdekében talán a legtöbb, amit tehetünk, ha a munkára és a családra fordított időnkkel helyesen gazdálkodunk. (Polovitzer Edina)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!