Kereső toggle

Video

Töprengő Amerika

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A nyár számos jó vonása közül az egyik feltétlenül az, hogy a kikapcsolódásra szánt időt tartalmas és emlékezetes módon is el lehet tölteni. Most azoknak szeretnénk ajánlattal segíteni, akik szeretik a nem annyira látványos, de ugyanakkor elgondolkoztató filmeket. 

Minden országból többféle létezik egyidejűleg saját államhatárai között. A nemzeti jelleg, az adott nép karakterének meghatározása kevésbé önmaga, mint a kívülálló nemzetek benyomásai nyomán alakul. Ez pedig állandóan formálódik, kitéve a politikai divatoknak, számító hízelgésnek vagy múltban elásott gyűlölködésnek egyaránt.

Az Egyesült Államok első számú céltáblája a legszélsőségesebb vélekedéseknek. Tartják globális világcsendőrnek és legfőbb emberjogi védnöknek, a világ technológiai jótevőjének és önző környezetpusztítónak. Észleli és persze visszatükrözi e sokféle ellentmondást az amerikai filmipar is. S minthogy ezen ipar a teljes világfalu mai meseigényének első számú szállítója, töprengései más nemzetek számára is fontos adalékok, ezen – akárminek tartjuk is, valóban egyedülálló – újkori képződmény, Amerika megértésében.

Az alábbi két, videón megtekinthető "bírósági" film jól példázza e dilemmákat. Közös bennük a morál, az erkölcsi-szellemi értékek körüli parázs vita. Mégpedig oly megközelítésben, amely például Nyugat-Európában filmre sem kerülne, mert ott úgymond már túlléptek az efféle idealizmusokon.

A bevetés szabályai cím? film egy talpig hazafi ezredes (Samuel L. Jackson) peréről, meghurcolásáról szól, aki világszerte helytállt az USA érdekeiért az utóbbi harminc évben. Utolsó akciójában viszont katonái és a jemeni amerikai követség védelmében lelövetett majdnem száz lövöldöző, kődobáló iszlám tüntetőt. Tette minimum kétféleképp értelmezhető. A sejthetően republikánus értékrend szerint emberei, a nagykövet, valamint a nemzeti lobogó oltalmazása kikényszerítette – és igazolta – e lényegében hazafias tettet. A másik, inkább demokrata szemlélet ezt tipikus héja-hősködésnek, s az iszlám iránti oktalan gyűlöletnek látja. A katonafilmek m?fajában a szolid középmezőnyhöz tartozó alkotás egyedisége, hogy neves elődjével (Becsületbeli ügy) szemben a "kemény hazafi"-álláspontot teszi átélhetően hitelessé.

Még inkább meggyőzni akar igazáról Jack Lemmon egyik utolsó filmje, a Majomper – ám sajnos ezt többnyire demagógiával teszi. Szinte az ötvenes években készült "pártos" (kulák- és kispolgárellenes) magyar filmeket idézi az a skatulyázó szemlélet, amelylyel egy kisváros bibliahit? polgárait ábrázolja, akik a nevezetes majompert (a valóságban a tennesse-beli Daytonban, 1925-ben) indították a gyermekeiket darwinizmus szellemében oktató tanár ellen. A tanulságot – hogy itt egy durva koncepciós perről volt szó, mely alapjaiban sérti az amerikai szabadságeszményt – már egy korábbi, erről szóló film is beleverte a köztudatba. E friss földolgozástól árnyaltabb képet vártunk – hiába. A rémisztően bigott figurák szűk világán a "tudomány", a "józan ész", meg persze a ravasz ügyvédi szónoklat diadalmaskodik. Amiért ez mégis érdekes, az éppen a filmkészítői szemlélet. Mert abban egy másik nagy törésvonal húzódik, az egyéni jogok elsőbbségét valló nagyvárosi liberalizmus és a kisközösségek értékelv? konzervativizmusa között. Mindkettő egyszerre próbálja magának megszerezni ma is az ottani életvitel (politika, oktatás, kultúra stb.) mértékadó, tehát többségi részét.

Gyanítjuk, egyiknek sem fog sikerülni, s ettől (is) jó az amerikai modell. Így aztán a Majomper film egészen jóra sikerült végén az ateista ügyvéd felkapja Darwin művét, majd tűnődve a Bibliára néz. Aztán mindkét könyvet a hóna alá csapva megy ki a tárgyalóteremből az Igazság szobra mellett; jelezve, hogy a mereven különböző világnézetek közül egyik sem kaphat politikai előjogot az amerikaiak felett.

Olvasson tovább: