hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az Írások ismerői
Bibliaismereti versenyek Izraelben

2000. 10. 21.
A magyar versenyző, Nagy Noémi Avram Burg, a knesszet elnökének társaságában     Fotó: Cahal

1958 óta minden év tavaszán megrendezik Jeruzsálemben az úgynevezett Tanach
versenyt, amely a maga nemében nagy presztízsnek örvend az izraeliek körében: az
ottani média részletesen követi az eseményt, a sajtóorgánumok címlapon hozzák a
nyertesek fotóit. Erre a megmérettetésre, amely tulajdonképpen a zsidó Biblia
konkrét szövegismereti versenyét jelenti, a világ számos egyéb országában is
rendre sort kerítenek, s ezek győztesei vehetnek részt aztán Izraelben az évenkénti
nagy nemzetközi versenyen.

A nemes vetélkedőt annak idején Ben Gurion miniszterelnök kezdeményezte azzal az
alapgondolattal, hogy egy ilyen verseny a világ zsidó fiataljait a hagyomány felé
fordítja. 13-tól 18 éves korig vesznek részt rajta a világ számos országából
érkező, többségükben zsidó származású diákok. A szervezők közül kerülnek ki
a zsűri tagjai, úgymint a védelmi, az oktatási, a sport- és kulturális
minisztérium, az utazás- és versenyszervező Cahal, a Cionisták Világszövetsége
vagy a Nemzetközi Bibliakutató Központ képviselői.

Magyarországon idén tavasszal 10. alkalommal rendezték meg a versenyt, Izraelben ez az
időpont mindig a Függetlenség Napjának (Jóm Há\'acmaut) aktuális dátumára esik,
áprilisra vagy májusra. Nálunk sajnos nem kapott nagy nyilvánosságot ez az esemény
– fogalmaz Nagy Noémi, az itthoni verseny tavalyi első, idén második helyezettje,
aki mindkét alkalommal hazánkat képviselte a nagyszabású nemzetközi
megmérettetésen Izraelben, és az erős középmezőnyben végzett. Elmondása szerint a
hazai tizenéves, zsidó származású fiatalok körében nem tapasztalható
kulturális-vallási reneszánsz, aminek sok egyéb mellett az is oka lehet, hogy ebben a
korban a többség még nem érdeklődik olyan mélyrehatóan a gyökerei iránt. Az
izraeli nagy versenyen az élmezőnyben nem végeztek európai diákok. Minden évben
bővül egyébként a résztvevő országok és tizenévesek száma; idén 20 ország 64
versenyzője jött el. A pálmát általában olyan vallásos fiatalok viszik el, akik
kiskoruk óta az eredeti héber nyelven tanulmányozzák a Bibliát. A legutolsó verseny
kapcsán érdemes megemlíteni a dél-amerikai középiskolások kimagasló
teljesítményét is. (Makki Marie-Rose)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!