Kereső toggle

Eldobott életek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A közelmúltban egy rendkívül sajnálatos és megdöbbentő tragédiáról tudósított
a magyar média: egy 11 éves soltvadkerti kislány öngyilkosságot követett el. Az ő
halála kapcsán beszélgettünk Dr. Kalmár Sándorral, a Soltvadkerttől 15 kilométerre
fekvő kiskunhalasi Semmelweis Kórház Pszichiátriai Osztályának osztályvezető főorvosával.

– Főorvos úr, lehet-e magyarázatot találni erre a tragédiára?

– A soltvadkerti kislány pszichiátriai szempontból egészséges volt,
iskolai osztályzatai jelesek. Sajnos azonban rendkívül rossz szociális körülmények
között élt. Tanyán lakott, ahol nincs se villany, se vezetékes víz. A vizsgálatok
során nagyobbik testvére elmondása alapján derült fény arra, hogy apjuk többször
brutálisan, durván bántalmazta őket, s a kislányt szexuálisan is molesztálta. Egy
ilyen eset katasztrofális mindannyiunk szemében, de annak a leánygyermeknek, aki az apjára
mint egy szentre néz fel, különösen. Szomorú, hogy az édesanya mindebből semmit nem
vett észre – vagy azért, mert nem akart észrevenni, vagy azért, mert feltehetően
szellemi fogyatékos. Nem észlelt semmit a védőnő sem, az iskola sem, holott a kislánynak
lehettek "segélykiáltásai".

– 1998-ban hat gyermek vetett véget önkezével az életének, a kísérletezők
számát ennek tízszeresére becsülik. A szülő által okozott testi, lelki vagy szexuális
bántalmazáson kívül mely okok vezethették ezeket a gyerekeket tettük elkövetésére?

– A gyermekkori öngyilkosságok okai között első helyen szerepelnek a családi,
a társadalmi, a pszichológiai okok, valamint az iskolai ártalom. A legnagyobb szerepet
mindenképpen a családi ok játssza: a rossz családi légkör, az odafigyelés hiánya,
a szeretethiány. Sokat beszélhetnénk a kora gyermekkori szeretethiány személyiségfejlődésre
gyakorolt hatásáról: egyes szakemberek szerint minél korábbi a gyermekkorban megélt
lelki sérülés, annál nagyobb valószínűséggel alakul ki a kései gyermekévekben súlyos
személyiségkárosodás vagy pszichiátriai betegség. Rendkívül súlyos ok a szülői
primitívség, a brutalitás, illetve az apák leánygyermekük ellen elkövetett szexuális
visszaélései. Erős kockázati tényező a rideg, követelő, korlátozó nevelés, a válás,
a szülő alkoholizmusa, erkölcstelen életmódja. Amikor a szülői szeretet hiányáról
beszélünk, akkor az igazi, valódi szeretetre kell gondolnunk, nem pedig a szülő
birtoklási vágyára, sem pedig a szülő "elabortált" vágyainak a gyermekben való
megtestesítésének a kierőszakolására. A majomszeretet nem azonos a szeretettel. Az
igazi szeretet nem birtokolni, hanem együtt létezni kíván a szeretett lénnyel. Amikor
a szülő a saját vágyait akarja a gyerekén behajtani, s eközben azt mondogatja: "én
szeretlek, de te nekem teljesítsél, mert különben…" – az minden, csak nem
szeretet. Krízishelyzetnek számít a gyermekkorból a felnőttkorba való átlépés,
hiszen ez korántsem egy rózsás, boldog, konfliktusmentes folyamat. Ekkor kell a
fiatalnak megtanulnia a felelősséget, fellép a pályaválasztás és a társválasztás
problémája, felnőttként kell kommunikálnia és a többi… Ahol jó mintákkal
rendelkező családi környezetben él a gyermek, ott könnyebb lesz számára az átállás.
Ahol viszont nincs minta, illetve rossz minták vannak, ott a gyermek magányos lesz, izolálódik,
s előfordul, hogy a problémamegoldás helyett az öngyilkosságot választja.

– A felnőttkori öngyilkossági okok között igen előkelő helyen szerepel a
depresszió. Vannak-e depressziós gyerekek, illetve serdülők?

– Egy kollégámmal a fiatalkori depressziót vizsgáltuk, felmérést készítettünk
14–18 éves fiatalok között Kiskunhalason és Kecskeméten. Egymástól függetlenül
arra a megdöbbentő eredményre jutottunk, hogy a 14–18 évesek 6 százalékánál a
depresszió súlyos tünetei, 12 százalékánál pedig a közepes vagy enyhe tünetek
megtalálhatók. Lányoknál sokkal nagyobb arányban fordult elő az öngyilkossági
gondolattal való foglalkozás, fiúknál viszont magasabb volt az öngyilkosságra való
komoly előkészület, illetve az öngyilkossági kísérletek száma.

– Mit tehet a család, a hozzátartozó, ha egy gyermek öngyilkosságot kísérelt
meg?

– A legfontosabb az odafigyelés, a törődés. Ez nem ellenőrzést jelent,
hanem empátiát, segítőkészséget, érdeklődést. Tudni kell meghallgatni a fiatalt,
és tudni kell segíteni neki.

– Főorvos úr jelenleg egy öngyilkosság-megelőzési programon dolgozik. Mit
foglal magába ez a program?

– Ez egy közép-kelet-európai öngyilkosság-megelőzési program része,
amely elsősorban pszichiátriai oktatást és a lakosság felvilágosítását
tartalmazza. Kiskunhalason és a kórházunk vonzáskörzetében egy szeptemberben induló
intenzív képzést szervezünk háziorvosok és körzeti ápolók részére, igyekszünk
megtanítani számukra a depresszióval és az öngyilkosság előtti állapotokkal
kapcsolatos ismereteket. A hét minden napján működő depresszió-szakrendelést
szervezünk. Azt reméljük, hogy ezáltal csökkenthető az orvosi, pszichiátriai okból
elkövetett öngyilkosságok száma. Az öngyilkosságoknak azonban csupán a feléért
felel orvosi, pszichiátriai betegség vagy zavar, a másik felében mindenképpen
valamilyen lelki ok szerepel. Ezért kívánunk ehhez a programhoz kiegészítésképpen
egy pszichológiai és szociológiai interjúsorozatot készíteni az áldozatok hozzátartozóival,
hogy még hathatósabban tudjuk kideríteni az öngyilkosságok kiváltó okait.

– Köszönöm a beszélgetést.

Olvasson tovább: