Gyermekeink és a stressz

Azért mégiscsak elgondolkodtató, hogy manapság egy sikeres családterápia olyan
gyakorlatokból áll, mint hogy "ülj le a gyermeked ágya mellé este, és beszélgess
vele kicsit arról, ami aznap történt vele. Figyelj oda arra, amit mond, és feltétlenül
nézz a szemébe. Semmiképp ne felejtsd el megmondani neki azt is, hogy menynyire
szereted, és simogasd meg, érintsd meg őt, amikor csak alkalmad nyílik rá. S mindezt
lehetőleg őszintén tedd, mert a gyerekek erre rendkívül érzékenyek."

Antoinette Saunders amerikai gyermekpszichológus azt állítja egy minap magyarul is
megjelent – a maga nemében bestsellernek számító – könyvben (Gyermekeink és a
stressz, Pont Kiadó), hogy manapság a gyermekek élete éppúgy tele van stresszel, mint
a szüleiké, s minden a problémákhoz való hozzáállásukon múlik. Ebben viszont ők
is az elődeiknél látott mintákat követik. A tipikus viselkedési sémákat a szerző
áttekinthető rendszerbe foglalja, s az amerikai észjárásra jellemző gyakorlatiassággal
tesztek sokaságát kínálja azzal a céllal, hogy az olvasó felmérhesse szülői (vagy
gyermeki) képességeit.

Kétségtelen, hogy megfelelő mértékben – ez egyénenként változó terhelést
jelent – a stressz kifejezetten elősegíti az életképesség kialakulását. Saunders
tapasztalatai szerint a gyerekek fizikumára viszont ugyanúgy hat a túlzottan feszült
idegállapot, és ők is pont olyan stresszbetegségekben szenvednek, mint felnőtt sorstársaik:
rendre fájhat a hátuk, nyakuk, fejük vagy gyomruk, problémáik lehetnek a vérnyomásukkal,
sőt az átlagosnál gyakrabban kaphatnak el különböző fertőzéseket is. S mindezen túlmenően
a legkülönbözőbb személyiségproblémák és magatartászavarok alakulhatnak ki náluk:
kisebbrendűségi, elvetettségi érzés, önértékelési zavarok vagy kóros szokások
egyaránt. Szerencsére a könyv egészen biztató hangnem?: ha valaki jó szülő, akkor
a gyermeke is az lesz. Ha az ember felismeri az elme rendkívüli hatását a (beteg)
testre, azaz rááll arra, hogy önmagáról és a körülötte levő világról pozitív
módon gondolkodjon; ha megtanulja alapfokon a stressz okozta izommerevséget relaxációval
lazítani (és erre gyermekét is megtanítja); ha megtanul a kisebbekre komolyan
odafigyelni, mert nekik óriási a figyelemigényük; ha legyőzi saját komplexusait, félelmeit
(és nem a gyermeknek adja tovább őket); ha bizalomteljes légkört alakít ki, amelyben
mindenki képes érzelmei kifejezésére; ha mértékletesen és vegyes összetétel? étrend
szerint táplálkozik, mert a szerző érvelésének hatására felismeri az evési szokások
és a stressz szoros kapcsolatát (minél kevesebb izgató hatású szer, úgymint cukor,
só, koffein, mesterséges adalékanyagok és magas szénhidráttartalmú ételek) –
nos, ha mindezt belátva tudatosabb életvitelű, stabilabb identitású felnőtté válik
az olvasó, aki mindezek után még képes a spontán szeretetnyilvánításra is, akkor
gyermekeit is megtaníthatja arra, hogyan kell a problémákhoz helyesen hozzáállni.
Legalábbis – többek között – ezt állítja a pszichológus.

Az ilyen m?fajú könyveket igen óvatosan kell kezelni, hiszen a gyermekek nem mérhetők
szabványokhoz. A jó gyereknevelési könyvekből a szülő különben is inkább önmagát,
s nem annyira gyermekét ismeri meg még jobban. A jelen kiadványból talán az a leginkább
megszívlelendő megállapítás, amit a segítő szándékú szerző egy helyütt maga is
kiemel: "A szeretet a kulcs, az alap. A szeretet azt jelenti, hogy gyermeked mellett
vagy, bármiről is van szó. Olyan kevésbe kerül adni, és olyan sokat jelent ezt
megkapni."