Jó idő, a tavalyinál kevesebb látogató, gazdag és változatos programok – címszavakban
így lehetne summázni az idén hetedszer megrendezett Könyvfesztivált. A Kongreszszusi
Központban – sőt, még az épület előtt is – a kiállítók mintegy 300 könyvújdonsággal
lepték meg az olvasni vágyókat.
A számtalan kisebb-nagyobb pavilon alkotta labirintusban az érdeklődők a hazai kínálat
mellett a határon túli magyar, valamint több ország, így például Románia, Németország,
vagy például a Dél-afrikai Köztársaság könyveivel is találkozhattak (sőt, a
kezembe még egy török kiadó is nyomott brosúrát, habár török nyelvtudásom a
Galatasaray szó ismeretében csúcsosodik ki
)
Az idei Könyvfesztivál díszvendége Slawomir Mrozek lengyel drámaíró volt, akinek tíz
abszurd egyfelvonásosát egy kötetbe rendezve adta ki az Európa Könyvkiadó. Ugyancsak
az Európa érdekes újdonsága Joydeep Roy-Bhattacharya első regénye, A Gábriel Klub
is. Az indiai születés? amerikai író műve ugyanis rövid magyarországi tartózkodása
nyomán született; a rendszerváltáson is átnyúló cselekmény Magyarországon játszódik.
A kárpát-ukrajnai magyar irodalom legfontosabb alakjának, Balla D. Károlynak Halott
madárral címmel jelentek meg versei. A Kossuth Kiadó CD-ROM kiadványai bemutatásához
kicsi, bár tetszetős díszletet épített, ahol a látogatók a bőséges multimédiás
kínálattal ismerkedhettek meg. A jövő érezhetően beköltözött a falak közé: a
fesztivál idejére időzítette a Libri internetes megjelenése elindítását (www.
libri.hu). A világhálón megjelenő kínálatból kényelmesen lehet rendelni (a szolgáltatás
arculata erős hasonlóságot mutat az amerikai amazon.com-mal, de ez inkább előnyére
szól, mint hátrányára). A hetedik Könyvfesztivál egyik szenzációjának az idén ötvenéves
Esterházy Péter Harmonia Caelestis című, az Esterházy család történetéről szóló
naplószerű, szubjektív önreflexiókkal ellátott könyve bizonyult.
A néhány napig tartó rendezvény gazdag programjai megrendezésénél a szervezők egy
picit talán több figyelmet fordíthattak volna a részletekre. Így fordulhatott elő például
az, hogy a spanyol irodalmi est egyik rosszul kihangosított beszélgetése egy szűk
pavilonba és környékére szorította a szépszámú érdeklődőt. Nagyon jól sikerült
viszont a kortárs fiatal költőket és írókat felvonultató közönségtalálkozó,
ahol a résztvevőket még a műsorvezető némelykor bölcsészszemináriumosra
sikeredett, modoros kérdései sem tántoríthatták el attól, hogy jól érezzék
magukat. A fiatal szerzők – mint például a klasszikus versformákat kedvelő Karaffiáth
Orsolya és a szabadversben "utazó" Peer Krisztián – ismerik egymást, olvassák társaik
írásait, és nincs meg köztük az az ideológiai árok, amely a "felnőtt" írónemzedéket
jellemzi. Az egyetemi klub hangulatát idéző kötetlen csevely egyik meghívottja
elmondta: mindig számon kérik rajtuk, hogy miért nem viselkednek generációként. "Könyörgöm,
mondják már meg, hogyan kell generációként viselkedni, hogy végre tudjuk" –
jelezte, hogy az újak ebben is szakítani kívánnak a megkövesedett gondolkodásmóddal.
Remélhető, hogy ebben a Könyvfesztivál a jövőben is partner lesz.