Kereső toggle

Szerda reggelenként megtudjuk, mit kell gondolnunk a következő héten

Éjféli okfejtések Lengyel Lászlótól

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lengyel László a média jelenlegi társadalmi szerepéről tartott nagysiker? előadást
nemrégiben Debrecenben, a IX. Országos Reklámkonferencián. Elsősorban azt elemezte,
hogyan változtak az elmúlt évtizedekben a médiapolitika sarokpontjai, és vajon milyen
szerepe van a médiának abban, hogy az emberekkel elfogadtassa az "egyharmados társadalomból"
– melyben a népesség egyharmada csak a rendszerváltás nyertese, kétharmada pedig
leszakadóban lévő vesztes – adódó egyenlőtlenségeket.

Merthogy azok egyre jelentősebbek. Míg egy magasan képzett alkalmazotti és vállalkozói
réteg – egyben a hagyományos értelmiségi elit tekintélyes társa is – vagy lassan
emelkedik, vagy a szinten maradásért küzd, addig mintegy három és félmillió ember a
tartós nyomorra rendezkedhet be a jövőben Magyarországon. Az a baj, szól a szakember,
hogy ez a változás, s a vele járó "lélektani átrendeződés" hihetetlenül
gyorsan, mindössze tíz év alatt ment végbe.

"Ez egy lemaradó, rossz hely – mondja Lengyel László a házigazda Debrecenről és
az ország keleti régiójáról külön is egy-két keresetlen szót ejtve –, mely talán
még húsz év múlva sem lesz képes eljutni a mai győri szintre."

Az biztos, hogy a kádári "életforma-nacionalizmus" – a "legvidámabb barakk"
nemzeti önérzete – nem működik, periféria lettünk, s miközben akarva-akaratlan átlépünk
a "hűtőláda-turizmus" korából a "pláza-lányok" világába, alapproblémánk
marad a kérdés: miben különbözünk bármelyik szomszédos kelet-európai országtól?
Így a médiapolitikát áthatja a dilemma, hogy vajon mivel lehetne "integrálni" a
magyar társadalom zömét egy közös egységbe? A családdal, amely bizony már nem működik
a hagyományos medrében? A történelmi egyházak értékrendszerével? Az ezeréves öntudat
ébresztésével?

Lengyel László mindenesetre úgy véli: a nagy helyzetelemzési zavar közepette a
hatalom a régi receptet vette elő. Eltérő retorikával, de újra a Kádár János-féle
puha diktatúra médiapolitikájának sarokpontjai épülnek ki napjainkban, melyben a
legfőbb szempont: "úgy menjünk át az egyharmados társadalomba, hogy közben még jól
is érezzük magunkat". Ezt szolgálják a mai média-toposzok, mitológiák, az átlátszó
bűnbakképzési ceremóniák, a szenzációs hírként tálalt nem-hírek, a filmek, a híradók,
a magazinok.

A kádári rendszert stabilan uralta az az életforma-nacionalizmus, amely büszke volt
arra, "hogy még az NDK-s csajok is ide járnak sétálni hozzánk", a legvidámabb
barakkba, ahol már a farmernadrág is beszerezhető, s a nájlonszatyrokon Coca-Cola-embléma
díszeleg. Lehetett dicsekedni a magyar jelennel, senkit sem érdekelt a magyar múlt.

Lengyel László szerint ennek a rendszernek stabil támasza volt a média. S nemcsak
azzal, hogy a politikai közlés folyamatos csatornája volt, ez nem bizonyult volna
elegendőnek. Kulcsszerepet kapott még a szórakoztatás mint alapm?faj, s ezen belül
kitüntetett szerepet kapott a magyar kabaré. A kabaré, amely arról szólt, "hogy röhögjünk
magunkon, tudjuk, hogy bunkók vagyunk, de legalább elsők vagyunk a blokkban". A kabaré
létrehozott egy "nyelvet" is, egy olyan nyelvet, amelyet senki más nem engedhetett
meg magának a kommunista országokban. Az egész nép "hofizott", és szilveszteri műsorról
szilveszteri műsorra élt.

A kádári média utolsó jelentős sarokpontja az éjféli intellektuális vitaműsor
volt, amelynek kedvéért mintegy kétszázezer ember virrasztott napról napra. "Éjfélkor
gondolkodhattunk is" – fogalmazza Lengyel László.

A neves közgazdász szerint napjainkban ehhez a négy-alappilléres szisztémához tér
vissza a média. Ma is a politikai közlésről szól elsősorban a legtöbb tudósítás.
A szórakoztatás, amely azt üzeni, "nem érdekes, mit mondanak a politikai közlésben,
túl vagy rajta, ha vesztes is vagy", "menj viszsza a fenébe, a magánéletedbe",
"vedd észre, és nyugodj bele, hogy csak egy ápolónő vagy" stb. Újraéled a kabaré,
a Heti Hetesek sorában megint együtt "hofizunk". S persze az arra igényt tartó éjfélkor
intellektuálisan is kiélvezkedheti magát.

Lengyel László lesújtó kor- és médialeletében a "reménynek" épp csak a
felvillantására vállalkozik: mint mondja, a sajtó szerencsére még nincs teljesen
leuralva, s a "disznó vesztesek" is rendelkeznek még egy igen rettegett titkos
fegyverrel: négyévente szavazhatnak!

Olvasson tovább: