Kereső toggle

Tea Mussolinivel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Manapság egyre több olyan filmalkotás születik, amely a második világháborús időszakot,
a fasizmus korát igyekszik valamiképp bemutatni, feldolgozni – váltakozó sikerrel, többnyire
mérsékelt felhajtással kísérve. Spielberg 7 Oscaros filmje, a Schindler listája,
vagy az idén 3 Oscart elnyert Az élet szép cím? Roberto Benigni-féle film után itt
egy újabb mozitörténet, Franco Zeffirelli önéletrajzi ihletés? alkotása, a Tea
Mussolinivel.

A többnyire jó színészi alakításokkal dicsekedhető film az olasz fasizmus éveiben
játszódik, egy idősebb angol hölgytársaság mindennapjait örökíti meg, akiket a művészet
iránti vonzódásuk köt össze. 1935-öt írunk, amikor rend, fegyelem uralkodik az utcákon,
és Mussolininek hála a vonatok sosem késnek. Az angolok szemében a Duce korrekt államférfi,
amit mi sem támaszt alá jobban, mint az a képsor, amikor a randalírozó gyerekeket
rendre utasító feketeinges fiatalok átkísérik az utcán a hölgyeket.

Azonban csak néhány hónapnak kell eltelnie a firenzei zavargásokig, a Ducét éltető
tömeg randalírozásáig. Sajnos rövid életűnek bizonyul a Duce ígérete, miszerint
az angol hölgytársaságnak nem kell félnie, ők sosem lesznek idegenek – a négy évvel
később kitörő háború idején már "külföldi ellenségeknek" bélyegzik az
angol társaságot. A komikus jelenetekkel tarkított filmből különben megtudhatjuk,
hogy nem illik kopogás nélkül belépnie az internáló tisztnek, s ha már megtette,
illik jó éjszakát kívánni. (A "diktátorok korát" is túl lehet élni az emberi
értékek – és az angol hidegvér – megőrzésével.)

Nem véletlenül adódik a párhuzam Benigni Az élet szép cím? filmjével: itt is az
olaszországi fasizmus kora látható, némi humorral fűszerezve a túlélés érdekében.
Azonban a hasonlóság ellenére nagy a különbség is, hiszen Benigni filmje kétségtelenül
kissé sterilizálja, azaz fogyaszthatóvá teszi a rémtetteket, és sokan vádolták őt
azzal, hogy amerikanizált, "kassza-orientált" vígjátékot csinált a vészkorszak
témájából. A "Tea Mussolinivel" minden komikumával együtt európaibb, realistább
stílusú alkotás, amiben nem kis szerepet játszik a visszaemlékezés motívuma. Leszámítva
Zeffirelli megszokott szentimentalizmusát, a film érzékletesen eleveníti föl az adott
korszak életérzését, az átlagember értetlenségét, rácsodálkozását a körülötte
viharos gyorsasággal zajló eseményekre – s ezt az érzékletességet, ha lehet, még
inkább fokozza egyrészt az angolok jellegzetes reagálási módja, másrészt az a tény,
hogy a rendező mindezt egy gyermek, Luca szemszögéből láttatja. Zeffirelli saját
akkori élményeit hitelesen vitte filmvászonra: az angol nevelőnő által istápolt fiúgyermek,
a művészet-szeretet, a háborúélmény mind-mind a valóságon alapszik, s a film ettől
válhat érdekessé azok számára is, akik egyébként nem különösebben rajonganak a
rendezőért.

Olvasson tovább: