Kereső toggle

Ne nyeljünk le mindent

Jóízű műételek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az ipari forradalomtól kezdve Európa-szerte megindult az élelmiszerek tömegtermelése,
és ez nem feltétlenül vált az emberiség hasznára. Miközben korunkban a világ egyik
részén az éhínség a gond, a másikon a túltápláltság, az ételek kemizálása és
a növényi génmanipulációk jelentenek veszélyt.

Napjainkra a táplálkozási szokások és a tápanyagok is módosultak. Az emberek
jelentős része alig vagy semmit sem reggelizik, pedig kimutatták, hogy azok a gyerekek,
akik nagyobb energiaérték? reggelit esznek, az iskolában is jobban teljesítenek, mint
kevesebbet reggeliző társaik. Feltehetően ez a felnőttekkel is így van, csak ott a
teljesítményt nehezebb mérni. Az ebéd nem ritkán el is marad, hiszen napközben
elfoglaltak vagyunk, nincs idő leülni és nyugodt körülmények között egy egészséges
ebédet elfogyasztani. Maradnak hát a gyorsan bekapható ennivalók: hamburger, péksütemények,
illetve a folyamatos rágcsálás: chips-ek, pattogatott kukorica, hozzá kóla vagy
valami hasonló cukros lé.

Az estig tartó alibievések következtében bőséges vacsorát kívánunk, hiszen a
szervezetnek mindent egyszerre kell bepótolnia. Ezzel hosszabb távon – különösen az
arra hajlamosaknál – biztosan végbemegy az elhízás, mivel az este elfogyasztott ételeket
már nem feldolgozza, hanem (zsír formájában) raktározza a szervezet.

Az egészséges ételhez-italhoz való szoktatást csecsemőkortól kell elkezdeni. Nem
mindegy, hogy a cumisüvegben állandóan cukros lé van, ami elveszi az étvágyat, és a
fogaknak sem tesz jót, vagy pedig megszerettetjük vele a legcsodálatosabb szomjoltót
– a tiszta ivóvizet. Szervezetünknek naponta nagyjából két liter folyadékra van szüksége.
Ezt a mennyiséget cukros lével nem lehet kielégíteni, hiszen a cukor vízelvonó hatása
miatt testünknek végül is alig jut a nedvességből. Ezért van az, hogy ha a
szomjunkat szörppel próbáljuk oltani, rövid időn belül újra kívánunk majd valamit
inni. Ezt az üdítőital-gyártó cégek is nagyon jól tudják, hiszen ez az ő zsebükbe
hajtja a hasznot. A túlzott sófogyasztásnak egyébként hasonló a hatása. Az ilyen
viszonylagos szomjazástól gyorsabban elfáradunk, munkabírásunk csökken.

A fogyasztói társadalom – élén a reklámokkal – persze azt diktálja, hogy új meg
új termékeket töltsünk a hasunkba, mert ez az ipar és a kereskedelem közvetlen
anyagi érdeke. Ugyan ki fog a víz reklámjára pénzt költeni? Sajnos a friss, piacon vásárolható
élelmiszerek fogyasztására buzdító reklámot sem nagyon láthatunk, pedig ezekből
nagyobb valószínűséggel tudunk adalékanyag-mentes vacsorát készíteni a családnak,
igaz, talán ez hosszabb időt vesz igénybe, mint egy előrecsomagolt készétel felmelegítése.

Ma már a hazai környezetvédő mozgalmak – például a Zöld Pók Hálózat – is
igyekeznek felhívni a figyelmet az egyes problémás adalékok – a hivatalos vélemények
szerint nem létező – egészségügyi kockázataira.

Az élelmiszeripari termékekben lévő sokféle ízesítő anyag, színezék, állományjavító,
ízfokozó és tartósítószer mind azt szolgálja, hogy a termék számunkra vonzó, kívánatos
legyen, magas élvezeti értékkel, korszerűen tartósítva. Bárki tapasztalhatja, hogy
a házilag készített gyümölcsjoghurtnak egészen más íze van, mint a boltinak, és a
frissen készített gyümölcslé sem őrzi meg sokáig sem színét, sem ízét. Ha ilyen
állott íz? lé lenne a dobozos gyümölcslevekben, ugyan ki vásárolná meg? Aki próbált
már otthon emeletes tejszínhabos süteményt készíteni gusztusos ételfotók hatására,
tapasztalhatta, hogy az eredmény nem valami tartós, rövid időn belül szétfolyik. Talán
azon is elgondolkodott, hogy a cukrászdában miért nem folyik le a tejszínhab a krémes
tetejéről: szilárdságát a hozzáadott állományjavítónak köszönheti. Ezek az
adalékok tehát nem kifejezetten az egészségünk rombolására kerülnek bele az élelmiszerekbe,
hanem az ipari technológia és a piac igényei kívánják ezt meg.

Természetesen hatóságilag engedélyezett adalékokról van szó, felhasználás előtt
szigorú vizsgálatokkal és (állat)kísérletekkel bizonyították veszélytelenségüket.
Az engedélyezettség azonban nem jelenti azt, hogy az adott adalékanyag fogyasztása
senki számára nem jelent egészségi kockázatot. Az újabb tudományos kutatások,
orvosi megfigyelések nyomán már sok ártalmatlannak gondolt adalék került mellőzésre
vagy tiltólistára (csakhogy országa válogatja!).

Az ízfokozók például természetes ízvilágunkat oly mértékben becsaphatják, hogy
előfordulhat: kifejezetten a házilag létre nem hozható "m?ízt" kedveljük
bizonyos ételekben, italokban, ezért sem tudunk otthon a boltihoz hasonlót készíteni
sem ízben, sem formában.

Ha el akarjuk kerülni a lehetséges kockázatokat, jó, ha tekintettel vagyunk a következő
alapszabályra: az adalékanyagok annál nagyobb valószínűséggel és növekvő mennyiségben
fordulhatnak elő az egyes élelmiszerekben, minél távolabbról érkezik, minél több
feldolgozási fázison megy keresztül, illetve minél hosszabb az eltarthatósági ideje.
Ennek alapján a félkész és készételek, a konzervek, a leves- és egyéb ételporok,
"zacskós" élelmiszerek zöme, és sok mélyhűtött termék is adalékanyagokkal
terhelt.

Ennek ellenére minden lelkiismeret-furdalás nélkül megehetünk egy Túró Rudit,
biztosan nem betegszünk meg tőle. A lényeg az, hogy ne a szintetikus anyagokat is
tartalmazó élelmiszerek képezzék táplálkozásunk gerincét, elfogyasztásukkor
jusson eszünkbe, hogy hosszú távon az egészségünket nem ezek a termékek biztosítják.
Kedvenc üdítőnkről sem kell feltétlenül lemondanunk, csak kerüljön helyére étkezési
szokásaink között.

Olvasson tovább: