hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Doktor Halál fenyegetőzik

1998. 11. 28.
Elítélése esetén éhségsztrájkkal fenyegetőzik Dr. Jack Kevorkian, aki vasárnap este amerikai tévénézők millióinak szeme láttára segítette halálba egyik páciensét. A CBS amerikai hírtelevízió 60 perc cím? adásában lejátszott videó bemutatja, amint Kevorkian, a közönségesen csak Doktor Halálként emlegetett orvos halált okozó injekciót ad be a gyógyíthatatlan rákbetegségben szenvedő, 52 éves Thomas Youknak. A CBS annak ellenére lejátszotta a videót, hogy korábban tiltakozásul több hírdetője viszszavonta megbízását, és az egyházak is komoly kritikával illették az adót.

Az eset szeptemberben, alig három héttel azután történt, hogy Michigan államban
elfogadták azt a törvényt, amely az eutanáziát, vagy "kegyes halált" bűnnek ítéli,
és öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja. Egy órával azután, hogy az
illetékes ügyész bejelentette ellene a vádemelést, Kevorkian feladta magát a rendőrségen,
de 750 ezer dolláros óvadékért hamarosan szabadlábra került. Mindezt annak ellenére
sikerült elérnie, hogy jelenleg kétéves próbaidőn van egy másik ügy miatt.
Kevorkian kiengedésekor ígéretet tett arra, hogy amíg a tárgyalásra vár, nem vesz részt
más eutanázia esetekben. Ennek ellenére az ügyészek ellenezték kiengedését, mivel
volt már rá példa, hogy az orvos napközben megjelent egy tárgyaláson, majd ugyanazon
az estén assszisztált egy halálesethez.

Thomas Youk, az "áldozat" mindössze 52 éves volt és gyógyíthatatlan rákbeteg. A
kegyes halálra Kevorkian a beteg családjának kérésére nyújtott lehetőséget. Az
orvos arcát a tévében leadott videófelvétel nem mutatta, csak a hangját lehetett
hallani, amint felolvassa Youk beleegyezését a halálos injekció beadásához. A beteg
ezután alig kivehető hangon ehhez hozzájárulását adta, majd az orvos megkérdezte,
akar-e halasztást. Youk először egyhetes halasztást kért, majd másnap meggondolta
magát, és visszahívta az orvost. Kevorkian elmondása szerint először egy nyugtató
injekciót adott be betegének, majd egy izomlazítót, ami leállította a légzését, végül
egy potassziumklorid injekcióval leállította a szívét. Az egész mindössze 83 másodpercig
tartott, ám Halál Doktornak mindezért súlyos vádakkal kell szembenéznie: elítélhetik
gyilkosságért, engedélyhez kötött szerek engedély nélküli birtoklásáért, öngyilkosságban
való segédkezésért, vagy akár orvosi gyakorlat engedély nélküli folytatásáért,
hiszen Kevorkian orvosi engedélyét már 1991-ben bevonta Michigan állam. Amennyiben
gyilkosságért ítélik el, akár életfogytiglant is kaphat.

David Gorcyca ügyész szerint nem befolyásolja az ügy kimenetelét, hogy Youk meg
akart-e halni, vagy sem. "A beleegyezés nem igazolhatja, hogy valaki elveszi egy másik
ember életét." – mondja. "Az ilyen eseteket a bíróságon, esküdtszék előtt
kell megoldani, nem a média segítségével" – teszi hozzá, arra utalva, hogy
Kevorkian kifejezetten provokatív szándékkal tette közzé videófelvételét. Abban
reménykedett, hogy a hatóságok vádat emelnek ellene, és kikényszerítheti az eutanázia
legális úton való megvitatását. Bár 1990 óta már többször vádolták gyilkossággal,
Kevorkian azt állítja, ez volt az első eset, hogy közvetlenül okozta egy ember halálát.
A 70 éves nyugdíjas orvost a múltban öt gyilkossági eset kapcsán három tárgyaláson
mentették fel a vádak alól. Ezúttal nem biztos, hogy megússza. Az Oakland Pressnek
adott hétfői interjújában egy hetet adott az ügyésznek a cselekvésre. Amennyiben ez
nem történik meg, szándéka szerint újrakezdi praxisát, és minden erejével meg
fogja akadályozni saját letartóztatását vagy hátráltatását. Úgy véli, azért
emelnek ellene vádat, mert ha nem tennék, az azt jelentené, nem tekintik bűnnek, amit
tett.

Az orvos szilárd meggyőződése, hogy az öngyilkossághoz való jog az alapvető emberi
jogok közé tartozik. Kevorkian viselkedését az ügyész ravasz médiahúzásnak
tartja, amely azt szolgálta, hogy magára vonja a figyelmet, akár Thomas Youk és családja
számlájára is. (A videó) "hanyag, érzéketlen, üzleti módon mutatja be egy ember
halálát azért, hogy egy figyelemre éhes egót kielégítsen" – mondja az ügyész.
Véleménye szerint helyesebb lett volna benyújtani a filmet a helyi hatóságokhoz, mint
a tévé nyilvánossága előtt bemutatni.

Kevorkian ügyvédje az esetet irgalomnak, és nem gyilkosságnak tartja. Úgy véli,
nincs olyan bíróság, amely elítélné az orvost, hiszen az eutanázia saját elhatározás
és autonómia kérdése. Kevorkian sokkal egyszer?bben fogta meg a lényeget: "Vagy
nekik, vagy nekem mennem kell – nyilatkozta. – Ha felmentenek, ők mennek, mert tudják,
hogy soha nem fognak tudni elítélni. Ha elítélnek, halálig tartó éhségsztrájkot
folytatok, és én megyek el."

Kevorkian saját bevallása szerint eddig több mint 130 ember öngyilkosságában segédkezett,
de Thomas Youk volt az első olyan eset, amikor ő maga közvetlenül adta be a halálos
szert. Youk családja hálás Halál Doktornak, amiért véget vetett a szenvedéseknek.
Felesége, Melody humánusnak tartja az eljárást, szerinte az történt, aminek történnie
kellett. Az elhunyt bátyja szerint nem volt más megoldás: "Ha nem lett volna Dr.
Kevorkian, nem tudom, mit csináltunk volna" – panaszolta.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!