hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az elégedettek tovább élnek

1998. 11. 28.
A kor idealizált küllemének megfelelni soha nem jelentett akkora kihívást, mint napjaink testközpontú kultúrájában. A felállított mérce mind a férfiak, mind a nők esetében igen magas, hiszen kisebbséget alkotnak azok, akik természetes adottságaik révén önmagukban is megfelelnek a mai divat szellemének. A többiek pedig legfeljebb csak igyekeznek... Ám a felesleges kilók ellen vívott gigászi küzdelem az orvostudomány legújabb álláspontja szerint sem szebbé, sem egészségesebbé nem tesz. Ráadásul: az elégedettek – némi túlsúllyal vagy anélkül – tovább élnek.



Mesterszakácsok találkozója. Elégedettek    Fotó: MTI

A láthatáron azonban körvonalazódni látszik egy egészen új szemléletmód. A
jelenség ugyan hozzánk még nem tört be, de megszületett. Amerikában egyes
szakemberek szerint már nem létezik előírt optimális testsúly. Inkább a jó közérzetet
biztosító testsúly mellett szállnak síkra, mivel ez az egészségesebb, és így
szebbé is tesz. A test méretét, alkatát és az életkort együttesen figyelembe véve
nem érdemes a mérleg mutatta kilókat másokéval összevetni. A táplálkozástudományi
szakértők az elmúlt évtizedek szigorú, méretekre és testsúlykilogrammokra vonatkozó
előírásait érvénytelennek, idejétmúltnak minősítették. Több éves tudományos
megfigyelés eredményeként amit régebben túlsúlyosnak ítéltek, ma normálisnak,
egyes esetekben kívánatosnak minősülhet. Nők esetében ez hozzávetőleg 15, férfiaknál
10 százalékkal magasabb testsúlyt jelent az eddig optimálisnak mondottnál. A felfedezés
lényege mégis az, hogy azoknak az embereknek, akik nem tartanak be szigorú paramétereket,
jobbak az esélyeik a hosszabb életre. Az eredményeket látva a szakemberek azt javasolják:
lazítsuk meg kicsit az oly szorosra húzott nadrágszíjakat!

Az utóbbi évtizedek a karcsúsági láz jegyében teltek el, ami betegessé, sőt végzetessé
is válhatott. Számos pszichoszomatikus betegség (bulimia, anorexia nervosa) és szervi
megbetegedés melegágya ez a fanatikus testsúlyindexre való összpontosítás. Főleg a
nők hajlamosak a diétás önsanyargatásra, tornaklubokban való szünet nélküli verítékezésre
– mindezt a grammok és milliméterek rabságában. A várt eredmény pedig igen gyakran
elmarad. Sokan előbb válnak beteggé, lelkileg megtörtté, mint karcsúvá. A Jahn
Ferenc Dél-pesti Kórház II.sz. pszichiátriai osztályának orvosa, Dr. Fodor Miklós
elmondta: mind a bulimiás, mind az anorexia nervosa betegségben szenvedők száma nálunk
is emelkedő tendenciát mutat. Ezt a tendenciát elsősorban a mindennapjainkat körülvevő
reklámdömpingnek, a női magazinok és a televízió nagyrészt torz életideált propagáló
üzeneteinek tulajdonítja. A reklám a legveszélyesebb közvetítő: elmossa az irrealitás
és a realitás közötti határvonalat. Azok, akik kevésbé tudnak ezzel az áradattal
szemben megállni, hamarabb áldozatul esnek. Az ilyen személy, ha súlyos lelki krízis
éri – akár a magánéletében, akár a munkájában –, öngyötrő módon szembesíti
magát az idealizált sikeres ember mintájával, és problémája megoldásának kulcsát
elsősorban a külseje átalakításában látja. Idővel egy olyan depressziós kórkép
alakulhat ki, melyet kísérhet a bulimia, illetve anorexia nervosa.

Az anorexia nervosa elsősorban kamaszkorban és inkább lányoknál gyakori. Táplálkozási
negatívizmust, a táplálék teljes elutasítását jelenti, amely hipofízis-elégtelenséggel
is járhat. A hipofízis, vagyis agyalapi mirigy a növekedést, nemi fejlődést és a
szervezet anyagcsere-folyamatait szabályozza. A betegség ezen kívül a szellemi fejlődésre
is veszélyt jelenthet. Szakszer? kezelés hiányában teljes lesoványodással, esetenként
akár halállal is végződhet. 30 éves kor felett ritkán alakul ki anorexia nervosa, ha
mégis, azt egyéb pszichoszomatikus betegségek halmozódása okozza.

A bulimia falánkságot, csillapíthatatlan éhségérzetet jelent. A bulimiás időnként
mértéktelen mennyiség? ételt vesz magához, amit azután igyekszik kihányni,
kihajtani magából. Súlyából nem veszít olyan látványos módon, mint az anorexiás,
és a betegség is könnyebben kezelhető. Ha az étkezésre képződő kolecisztokimin
hormon mennyisége elegendő, az jóllakottság-érzetet idéz elő. A bulimiások esetében
ennek a szabályozásában zavar áll fenn, a hormon mennyisége sokkal alacsonyabb, mint
egészséges emberek esetében. Ilyenkor antidepresszáns készítményt adnak a betegnek,
ami már 3-6 hónapon belül jelentős javulást eredményezhet. A kezelést viszont nem
szabad abbahagyni, ki kell egészíteni más terápiákkal. Érdemes megjegyezni, hogy ha
ezeknek a betegeknek a kezelése során videofelvételen különféle testalkatú
embereket mutatnak be, minden esetben a nekik javasolt testsúlynál alacsonyabb súlyúakat
tartanak vonzónak.

Ha mégis tudni szeretnénk, hogy súlyunk hozzávetőlegesen milyen határok között
mozoghat – hogy végletekbe azért mégse essünk –, azt a következő módszerrel számolhatjuk
ki. A testmagasságot négyzetre emeljük (egy 170 cm magas nő esetében ez 1,70 x 1,70 =
2,8), ezután elosztjuk a jelenlegi testsúlyunkat (ez esetben 70 kg) az előbb kapott számmal.
Jelen esetben 24-et kapunk. A 19 és 26 közötti számok a normál, orvosilag is jónak
mondott testsúlyt jelentik. A 26 és 30 közötti érték már túlsúlyt mutat, 30
felett pedig orvosi szemmel elhízásról beszélhetünk, itt valóban szükséges a fogyás.
A 19 alatti számok az egészséget már veszélyeztető alacsony testsúlyra
figyelmeztetnek. A szakemberek ma azt állítják, hogy egy mérsékelt, stagnáló túlsúly
kevésbé káros az egészségre és a lelki közérzetre, mint a sorozatosan kudarcba
fulladt fogyókúrák, amelyek megterhelik a szívet, a keringési és az
anyagcsererendszert is. A legtöbb orvos azt a súlyt tartja optimálisnak, amelyet az
ember az úgynevezett ingaeffektus nélkül egészségesen megőrizhet, és mind lelki,
mind fizikai teljesítőképessége tekintetében jól érzi magát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!