Kereső toggle

Tejben az igazság

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

 

A hazai lakosság tejfogyasztása az utóbbi években – elsősorban a nagyarányú
drágulások következtében – drasztikusan csökkent. Európában e téren az utolsók
közé tartozunk. Pedig számos szempontból rendkívül fontos lenne a tejtermékek
rendszeres fogyasztása, különösen a kisgyermekek és a fiatalok számára.

A tejjel szemben elterjedt ellenérzések többnyire minden tudományos alapot
nélkülöznek. Dr. Zajkás Gábor, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi
Intézet megbízott igazgatóhelyettes főorvosa lapunk kérdésére válaszolva elmondta,
hogy a közvélekedéssel szemben a kisgyermekek körében nem nőtt meg a tejcukorra
érzékenyek száma. Az is téves nézet, miszerint a kicsik légúti betegségekre való
hajlama és a tejfogyasztás között bármilyen összefüggés lenne. A tejcukorra
érzékenyebbeknek viszont nem árt tisztában lenniük azzal, hogy ha tejet nem is, de
joghurtot, kefírt többnyire (mértékkel) fogyaszthatnak, hiszen azok savanykás
ízüket éppen a tejcukor-lebontó baktériumok munkájának köszönhetik. Az
orvos-szakember hangsúlyozta a tej élettani fontosságát. Egyrészt rendkívül fontos
a fehérjetartalma, hiszen olyan létfontosságú aminosavakat tartalmaz, amelyeket
szervezetünk nem képes előállítani, és amelyek a tejtermékekben könnyen
emészthető, élvezetes formában állnak rendelkezésre. Ezenkívül a tej kitűnő
kalciumforrás is. Ennek a változó korban lévő nőket fenyegető csontritkulás
megelőzése szempontjából is nagy a jelentősége. A felnőtt nők
kalciumszükségletének nagyobb része napi fél liter tejjel (függetlenül az adott tej
zsírtartalmától) kielégíthető, D vitaminnal, illetve napsütéssel, valamint
mozgással kombinálva. Különösen 35 éves korig a szervezet nagyon jól be tudja a
csontokba építeni a bevitt kalciumot. Érdekes tudnivaló még, hogy szervezetünk a
tablettával vagy a táplálékkal bevitt kalciumot egyformán képes hasznosítani.

Dr. Gál Ödön, az élelmiszerkémiai főosztály vezetője szintén igyekezett
eloszlatni néhány téves közhiedelmet. Mint elmondta, nem igaz, hogy a bolti tej úgy
készül, hogy a tehéntejet először alkotóelemeire bontják, majd újból
összerakják. Ez rendkívül költséges eljárás lenne. Tény, hogy a lefejt tejet
szükséges zsírtalanítani, valamint homogenizálni, pasztőrözni. E sterilizálás
következtében – amelynek során kiölik a tejből a tejalvasztó baktériumokat –
válik a bolti tej olyan tejjé, amelyből igazán sem aludttej, sem tejszín, sem túró
nem nyerhető.

A tejtermékeken a szavatossági idő, aminek nyáron különösen nagy jelentősége van,
egy átlag időérték, amely azt jelöli, hogy a gyártó meddig szavatolja a termék jó
minőségét, tehát nem azt mutatja, hogy mikor romlik meg az adott élelmiszer. Persze
sok múlik a tárolási körülményeken is, és nem árt a feltüntetett időponton túl
a termék állagát is megvizsgálni fogyasztás előtt. Az eltarthatóság témaköréhez
tartozik még az is, hogy mindegyik bolti tej nyugodtan fagyasztható, pár hetes mélyhűtés
egész biztosan nem árt a tej minőségének.

Olvasson tovább: