Kereső toggle

Egy jó ötlet

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az alábbi levélben az egyik cikkünkben felvetett problémára reagál két kedves
olvasónk. Közreadjuk, hátha valakinek hasznára válik. Ezúton is szeretnénk biztatni
Önöket, ha írásainkkal kapcsolatban kérdésük van, esetleg a megoldásra van valami
javaslatuk, írjanak!

Tisztelt Szerkesztők!

Az újság 28. számában jelent meg egy cikk Kulcsos gyerekek címmel. Mi azért
írjuk ezt a levelet, mert ezen a nyáron – egy új kezdeményezés keretében –
Szigetváron megpróbálunk megoldást nyújtani a szülőknek egy tábor szervezésével.
Meggyőződésünk, hogy a felvilágosítás, a szülők tájékoztatása és a praktikus
tanácsok mellett szükség van erre a lehetőségre is.

Bizonyíték erre táborunk sikere is: már több mint hatvan kisgyermek tölti nálunk
napjait. Szüleik aggodalom nélkül, nyugodtan végezhetik munkájukat, miközben
gyermekük a tábor nyújtotta programokon vesz részt. Reggel hattól délután hatig
felügyelünk a tábor lakóira és biztosítunk számukra – lehetőségeinkhez mérten
– színvonalas programokat.

A tábort a Szigetvárért Közhasznú Egyesület hozta létre, egyesületünk pedig a
tábor létrehozása céljából alakult. A tábor helyéül a Baranya Megyei Vízm?
Vállalat volt kempingje szolgál. A vállalat felszámolás alatt áll és a felszámoló
céljaink megvalósításához a területet ellenszolgáltatás nélkül adta át erre a
nyárra az egyesületnek. Szigetvár város országgyűlési képviselője, Gráf József
úr, néhány szigetvári vállalkozó, lelkes szülők és egyesületünk tagjai,
valamint a szigetvári keresztények felajánlásaival, önzetlen munkájukkal,
segítségükkel valósultak meg elképzeléseink. A felsorolásból kimaradt a város
polgármestere, képviselőtestülete, önkormányzata. Nem véletlenül. Ők nem tudnak,
vagy nem akarnak segíteni Szigetvár lakóinak gondjaik megoldásában. Bővebb
információszerzés céljából szeretettel meghívjuk a Hetek munkatársait, nézzenek
körül nálunk!

Specht József, Cserveni Gábor

Olvasson tovább: