Kereső toggle

Borzalmak fesztiválja

Nincs nagy fejed, Pistike

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Fehér György rendező. Ennek is lehet örülni. Fotó: MTI

Nagyon szeretek moziba járni. Szeretem a mozit mint m?fajt, szeretem a filmeket és szeretem a magyar filmeket. A kukoricát előtte zacskóból, a kólát utána pohárból. (Merthogy a gépből jön). De nem baj, mert a gépi kólát is szeretem. Sőt még a kicsit gyengébb filmeket is szeretem, amilyen például pár évvel ezelőtt a "Sose halunk meg", vagy amilyen tavaly a Csinibaba volt. Most 1998 februárja, a 29. magyar filmszemle hete van. Gyönyör? a mozi, óriási a tömeg, sok a taps, az interjú, nyüzsögnek a kameramanok. Még a kukorica is kellemesen olajos. A teremben a légkondi miatt nagyon cúgos a levegő, de ez sem baj, mert ezt is szeretem, és benne van a pakliban. A baj nem ez. A baj az, hogy nem voltak filmek. Sőt nem volt egyetlen film sem. Tavaly legalább ott volt, ugye, a Csinibaba. Kicsit utánérzéses, kicsit gyengébb, mint a legjobb magyar filmek, de azért film volt, és nézhető volt. Teltek az órák a vetítőben és teltek a napok a moziban, és még gyenge filmet sem láttam. A forgatókönyvek rosszak voltak, a szereposztások elhibázottak, még pontosabban: "félreosztottak". Színészi játékról, alakításról nem beszélhetünk, mert ilyenek nem voltak (kivétel Bánsági Ildikó és Söptei Andrea). Minden pillanat és minden beállítás (ezt a szót, hogy beállítás szinte le sem merem írni, mert nem illik ide) érdektelen, silány és igénytelen. Sokszor úgy éreztem magam a nézőtéren, mintha egy rádiójáték nyilvános felvételén ülnék. Bocsánat: egy rossz rádiójáték nyilvános felvételén. És akkor jött Zimmer Feri. Na, most vagyok igazán zavarban. Nem szeretnék úgy viselkedni, mint az ott lévő közönség és a krtitikusok nagy része, akik kínos zavarukban elkezdték bizonygatni, hogy nincs nagy fejed, Pistike. Kivételt jelentettek a külföldi újságírók, akik elmondták, hogy Pistikének bizony órási nagy vízfeje van, és hogy a király bizony meztelen. Kérem szépen, Uraim és Hölgyeim, ez szégyen, ez gyalázat. A botrány attól ilyen nyomasztó, fülledt, ilyen nehezen leírható, mert mindenki úgy viselkedett, mintha nem lenne botrány. Ami ennél is nagyobb baj, az az, hogy engem, a közönséget, a nézőt megint kihagytak és átvágtak. Drága Uraim, rendező Urak és Hölgyek, talán ne tessenek annyira szidni az amerikai filmeket és talán ne tessenek mindent a pénzhiányra fogni. Ezt a "termést" látván jövőre, valószínű, még nehezebb lesz Önöknek szponzorokat találni. És még valami. Nevezetesen, hogy az amerikai filmek nem csak a pénztől és a reklámtól tudnak ilyen tehetségesen nyomulni. Ez kevés lenne a világsikerhez, a kasszasikerhez. Ezek a filmek – minden hibájukkal együtt – a nézőknek készülnek, értünk és nekünk vannak, és szeretnek minket. Tetszenek érteni? Szeretnek minket. Tisztelt magyar alkotó Urak! Így nem fogják tudni kivenni a mozijegy árát a zsebünkből, ha minket kihagynak a pakliból. Donald Robinson, a The Times neves filmkritikusa mondta a vetítések után: "Kérem szépen, a producer nem egy külső hideg pénzember, akit minél jobban meg kell fejni, hanem egy kreatív alkotótárs, egy barát, akit szeretni kell." Látható volt, hogy véglegesen kettészakadt a magyar játékfilmszakma. Egyik oldalon a történeteket elmesélni nem tudó, saját közhelyeibe belefulladó lila "művészfilm", amilyen például a fődíjas "Szenvedély", hosszasan és unalmasan tálalva. A másik oldalon a televíziós sorozatok hatására kialakult szituációs "közönségfilm", mint a már említett, szellemtelen, botrányos és közönséges Zimmer Feri. Különös volt olvasni a producerek nevét. Volt olyan főcím, ahol a producer szócska alatt nyolc név szerepelt. Talán ismerős a mondás: sok bába közt elvész a gyerek. Igazságtalan lennék, ha nem említenék meg egy rendezőt és egy filmet. Sass Tamás: Presszó. Mindaz, amit eddig leírtam, erre a rendezőre és filmjére nem érvényes. És végezetül szeretnék szólni egy dokumentumfilmről. Schiffer Pál Talpon maradni cím? filmjéről. Az egész szemle leghitelesebb, legmegrázóbb, legfelkavaróbb filmje. Hat embert mutat be, akik elveszítik munkahelyüket a bányában. Közülük öten tönkremennek, egy talpon marad. Nem lehet manipulálni, ott áll a talpán: Istenről, megtérésről, kegyelemről, szeretetről beszél. A "folyamatfilmezés", amit Schiffer ebben a filmjében is csinál, méltán kapta meg Almási Tamással együtt a szemle egyik fődíját. A film egyszerűségében, természetességében, őszinteségében messze túlmutat a szemlén látott filmeken. Elhiszem, hogy nekem szól, sőt, hogy értem szól. Mint mondtam, szeretem a mozit és szeretem a filmeket. Jövőre is ott leszek a filmszemlén. Hátha...

 

Olvasson tovább: