29. Magyar Filmszemle

Díjkiosztó

Az idei mozgóképes seregszemle díjkiosztó záróünnepségén elsőként az életm?díjakat osztották ki. Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter nyújtotta át az elismerést Dévényi László színész-rendezőnek, Rajky Tibor hangmérnöknek és Szécsényi Ferencné vágónak. A Mozisok Országos Szövetségének díját, az 1997-es esztendő legnagyobb közönségsikert aratott két hazai alkotása kapta: Koltay Gábor Honfoglalás, valamint Tímár Péter Csinibaba cím? munkája. A filmszemlére meghívott külföldi filmkritikusok által minden évben kiadott, Gene Moskovitz-díjat ebben az esztendőben Fehér György kapta Szenvedély cím? alkotásáért. A 29. Magyar Filmszemle dokumentumfilmes kategóriájának, fődíját megosztva nyerte Almási Tamás Tehetetlenül és Schiffer Pál Törésvonalak II. – Talpon maradni cím? filmje. Az elismerést a Magyar Történelmi Film Alapítvány ajánlotta fel. A dokumentumfilmes zsűri különdíját – a Magyar Mozgókép Alapítvány dokumentumfilmes szakkuratóriuma jutalmát – Varga Ágota Szakítópróba cím? műve nyerte el. A dokumentumkategória megosztott díját Ferenczi Gábor–Sós Ágnes: Megyek a TB-be, valamint Groó Diana: Trapé cím? filmje kapta. A dokumentumkategória díjában részesült Városlakók cím? filmjéért Salamon András rendező és Markert Ká-roly operatőr. Az HBO adományozta legjobb női színész díját a zsűri Bánsági Ildikónak ítélte a Szenvedélyben nyújtott alakításáért. A legjobb férfiszínész díját megosztva kapta Dzsoko Roszics és Derzsi János, mindketten a Romani Kris – Cigánytörvény, valamint a Szenvedély cím? filmben nyújtott színészi teljesítményükért. Forgatókönyv díjban részesült a Németh Gábor–Sas Tamás alkotói páros Presszó cím? munkájáért. A játékfilm operatőri díját Gurbán Miklós kapta a Szenvedély fotografálásáért. Különdíjat kapott Dárday István–Szalai Györgyi Tükröződések, valamint Czabán György–Pálos György Országalma cím? filmje. A kísérleti film díját a Mispál Attila rendezte Altamira cím? alkotásnak ítélték. A kisjátékfilm kategória díját a Benda színész eltűnése cím? munkájáért Nagy Kata vehette át. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium által felajánlott legjobb elsőfilmes rendező díját Sas Tamásnak ítélte a zsüri Presszó cím? alkotásáért. A játékfilmzsüri fődíját, amelyet a Flamex Filmforgalmazó és Moziüzemeltető Kft. adományozott, a Szenvedély cím? film kapta. A film író-rendezője Fehér György, operatőre Gurbán Miklós, vágója Czeilik Mária, hangmérnöke Rozgonyi Gábor. A díszletet Vayer Tamás, a jelmezeket Pauer Gyula tervezte. A legjobb rendező díját szintén Fehér György érdemelte ki a Szenvedély cím? alkotásáért.

PARTNEREINK: