hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Phelps víziszonnyal küszködött, mégis ő lett a legnagyobb
Győzelemre tervezve

2012. 09. 14.
Vajon mi teszi a sportolót hatalmassá? A gyzelmi trófeák? Az olimpiai aranyérmek? A világrekordok megdöntése? Netalán a botrányok? Michael Phelps esetében mindezek igazak. A 27 éves úszó saját bevallása szerint már mindent elért, amit akart, és ezért ideje valami új dologba kezdenie.

Nem is csoda, hogy egy kicsit megelégelte a klóros vizet, hiszen 16 éve készül olimpiai versenyekre. Annak ellenére, hogy kilenc éves korában hiperaktivitást diagnosztizáltak nála, a versenyekre való koncentrálás később nem okozott gondot. Már a 2000-es sydney-i olimpián is részt vett 15 évesen – érmet ugyan nem szerzett, de ötödik helyezést ért el 200 m-es pillangóban. Egy évvel később már a versenyszám világrekordját is megdöntötte, így ő lett a legfiatalabb úszó, 15 évesen és 9 hónaposan, aki a glóbusz legjobbját úszta.
Michael Phelps 1985-ben született. Kiskorától kezdve benne volt az úszás világában, hiszen mindkét nővére úszott. Egyikük még részt is vett a ’96-os atlantai olimpián, de sérülések miatt nem lett sikeres. Azonban az akkor még 11 éves Phelpsre nagy hatást gyakorolt az esemény. Elkezdett álmodozni arról, hogy egyszer ő is bajnok lesz. Ekkor már 4 éve úszott, kezdetben nem merte beletenni a fejét a vízbe, ezért a
hát­­­­­­úszásban vált erőssé.
A ’96-os év drasztikusan megváltoztatta az életét. Két évvel azután szülei elváltak, Phelps és két nővére pedig anyjukhoz kerültek. Ekkor egy rendkívül fontos személy, Bob Bowman edző lépett elő a színfalak mögül, aki jó pár évvel előre látta maga előtt a kissrác karrierjét, és elmondta az anyukának, hogy fia ritka tehetség. A sikerekhez az is nagyban hozzájárult, hogy az alkata is úszásra lett „tervezve”: a karfesztávja nagyobb, mint magassága. Ráadásul mentálisan is erős, utál veszteni, és már gyerekkorában kitűzte maga elé az elérendő célt. „Egész életemben felnéztem Michael Jordanre, mert ő valami olyat tett, ami senki másnak nem sikerült. Ő a történelem legnagyszerűbb kosárlabda-játékosa. Azt hiszem, én pedig minden idők legjobb úszója lettem” – nyilatkozta egy ízben. 
Miután 15 évesen belecsöppent a profik világába, a szponzorok lecsaptak rá. A Speedo 1 millió dollár bónuszt ígért neki, ha túlszárnyalja a híres Mark Spitzet, aki 1972-ben Münchenben 7 aranyérmet szerzett, és ezzel bevéste magát az úszás történelmébe. Phelps 19 évesen sztárként ment Athénba, és még nagyobb sztárként jött vissza 6 aranyéremmel és 2 bronzéremmel, megelőzve Ian Thorpe(do)-ot, az ausztrál úszósztárt, és megpecsételve a hosszú ideje tartó versengést Ausztrália és az USA közt. Athénban majdnem elérte Spitzet, Peking pedig még egy újabb esélyt adott. Élt is vele: 8 aranyérmet szerzett – vagyis minden számban, amiben indult első helyezést ért el –, valamint 7 rekordot döntött meg.
A sikerek után azonban elvesztítette motivációját. Bob Bowman addigi technikái már nem váltak be: sem az ellenfelek eredményeinek emlegetése, sem a piszkálódásai. Ráadásul a News of The World nem sokkal Peking után lefotózta a klasszist egy vízipipával, ami alkalmas kábítószerezésre. Nem tudni, hogy pontosan mi történt, de az eset után Phelps nyilvánosan elnézést kért. A motiváció pedig Ryan Lochte személyében jelent meg, aki kijelentette London előtt, hogy eljött az ő ideje. Phelps újra belendült Bob Bowman edzővel, és levezetésként 4 aranyat és 2 ezüstöt vitt haza. Így ő szerezte meg a legtöbb olimpiai érmet a történelemben. Még Barack Obama amerikai elnök is gratulált neki telefonon keresztül, és üdvözölte anyukáját is, aki fontos szerepet töltött be gyerekkorában.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!