Kereső toggle

Tiki-taka: az Eb-győztes stílus

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Történelmet írtak a spanyolok, és ezen az Eb-n senki nem tudta megakadályozni ket ebben. Még nem volt olyan válogatott, amely két Európa-bajnokságot tudott volna nyerni egymás után, pláne úgy, hogy még közte egy vébét is. St, jelen pillanatban még a következ vébé komoly esélyesei is a hispánok.

A mostani tornán erre leginkább a portugáloknak volt esélyük. Az elődöntőben jó 70 percig kézben tartották a meccset, tulajdonképpen csak a csatáraikon múlt, hogy nem döntötték el a játszmát. Végül inkább a spanyolok kerekedtek fölül, és a büntetőrúgások már nekik kedveztek. Nagy volt a tét: nemcsak a portugálok döntőbe jutása, hanem az is, hogy melyik csapat tudja játékban, taktikában meghaladni a spanyolok szinte tökélyre fejlesztett játékstílusát, a tiki-takát (rossznyelvek szerint tili-tolit vagy totoját).
Az biztos, hogy a tiki-taka nem az adrenalinfüggők játéka: a stílus oldaláról fölépített játék és taktika, amely mögött nagyon szigorú ökonomikus szemlélet van. Akik a fociban az ösztön- és erőmegoldásokat szeretik, azoknak unalmas. De lehet-e unalmas egy olyan játékstílus, amely a spanyolokat négy éve a világ csúcsán tartja?
Honnan ered ez a mára mindent elsöprő stílus? Az egyik forrása a Barcelona holland vonala, amely a spanyol stílust holland képzési és taktikai alapra helyezte Cruyff-ék óta. Lényege a képzés által megcélzott tulajdonságok kialakítása és az egész spanyol utánpótlásképzés egységesítése, amelynek alapja: a tisztelet. Az biztos, hogy a stílus megerősödését elősegítette a futball védőtaktikájának a 2002-es vébé óta tapasztalt megerősödése. Részben erre adott válaszként tekinthetünk a tiki-takára.
A taktika alapja a labdabirtoklás, de nem a célja. A játékosok úgy veszik fel a területet, hogy minden irányba biztosítani lehessen a labda járatását. A labdavesztés kiküszöbölését szolgálja, hogy visszafelé is mindig biztosítják a passz lehetőségét. Ehhez jól passzoló fordulékony játékosok kellenek, akik nem mennek bele kilátástalannak tűnő párharcokba, hanem fedezik és tovább fordítják a labdát. A labdatartás egyik lényege az ellenfél tolódási hibáinak kihasználása. Minden esetben figyelnek arra, ha nem lehet esélyt kínáló helyzetet kialakítani, akkor a kidolgozás újrakezdését tudják biztosítani. Ezt szolgálják az egyérintős visszapasszok. Helyzetet váltásokkal, illetve üres területre beinduló játékosokkal alakítanak ki. Az sem igaz, hogy csak a rövid passzokkal játszanak, nagy jelentősége van, illetve a labdajáratásnak egyik célja az üres területek bejátszására a súlypontáthelyezések, illetve a mélységből indítások az üres területre beinduló játékosok elé. A döntőben az olaszok ellen kialakított helyzetek egy része ilyen szituációkból adódott. A franciák elleni negyeddöntőbeli meccsen a hosszú oldalra érkező keresztfordításokat nem a megszokott egy, hanem két játékos várta, hogy a hosszú oldal területi előnyét 2:1 elleni játékkal tudják rögtön helyzetre váltani. A védekezést már a csatárok kezdik, akik az ellenfél védőire rátolódva, a passzirányokat lezárva kezdik a letámadást.
Összegezve, semmi különös nincs a játékukban, csak mindezt nagy tudatossággal, egységes rendszerben hajtják végre olyan játékosokkal, akiket utánpótláskoruk óta erre a játékrendszerre képeznek, illetve ebben játszatnak. Tudják, mit kell játszaniuk, nem ott kell hirtelen rögtönözniük. A játékosok képessége alá van rendelve az együttműködésnek. Nem különleges egyéni képességű játékosoktól várják egy-egy meccs eldöntését, mint ahogy azt az ellenfelektől láttuk, hanem olyan játékosoktól, akik képességüket, esetenként különleges tudásukat az összjáték logikájában fordítják a csapat hasznára.
Persze most több válogatott levonta a tanulságot, és elkezdenek a spanyolok stílusában játszani, de ettől meneküljön meg a világ labdarúgása, mert az valóban dögunalmat hozhat a meccsekre. Szurkoljunk annak, hogy mindenki a saját stílusát tökéletesítse, akkor lesz olyan csapat, amely valóban megszorítja, vagy legyőzi a most legjobbakat.
Az olaszok, akik a csoportmeccsen egy olyan taktikával tudtak előállni, amely egy döntetlen erejéig hatásos volt, a döntőben ezt már nem tudták megismételni. Lehet, hogy azért, mert sokat kivett belőlük a német elődöntő, lehet, hogy azért, mert a németek elleni meccs utáni ünneplésük a fejükbe szállt (Balotellinek biztosan), és a spanyolokat alázatra tanították a portugálok. És lehet, hogy Prandellinek nem kolostorzarándoklattal kellett volna készülni a döntőre. Mindegy, egy biztos, hogy minimum újabb két évet kell arra várnunk, hogy megtudjuk, mi lesz az az újabb játékstílus, amely meghaladja a tiki-takát.

Olvasson tovább: