hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Cunami a csapathajók körül
Válogatott (h)arcok az olimpiai csapatba kerülésért

2012. 07. 05.
Az olimpiákon 71 érem, köztük 19 arany, az utolsó három olimpián 17 érem, köztük 9 arany. Ennyit lapátoltak össze kajak-kenu versenyzink, és ezzel vitték hátukon a magyar sport olimpiai eredményességét. Londonban szeretnék folytatni a hagyományosan jó szereplésüket. Kérdés, mennyit árthatnak a válogatók körüli viharok.

2000-ben a sidney-i olimpia kajak-kenu versenyein a viharos Penrith-tavon négy aranyat is besöpörtünk: Kolonics György, a Pulai Imre–Novák Ferenc-kenupáros, a Kammerer Zoltán–Storcz Botond-kajakpáros és velük a férfi négyes is, Vereckei Ákossal és Horváth Gáborral kiegészülve. Akkor az volt a vélekedés, hogy nekünk kedvezett a viharos víz, de a jelen viharai nem a hajóknak, hanem a benne ülőknek és munkájuk irányítóinak okoznak problémát. Igaz, így volt ez 2008-ban Peking előtt is, mikor a „nagyasszonytól” (Fábiánné Rozsnyói Katalin – a szerk.) úgy repültek el a legjobb versenyzői, élükön Janics Natasával, Kovács Katival, Kozák Danutával, mint ősszel a vadlibák. Ahhoz képest ez a mostani légáramlat valójában nem is csavar ki tövestül fákat.
A kenusok körül csupán enyhe szellő lengedezett, tekintve, hogy a szövetség minden erőfeszítése ellenére a párosok nem voltak képesek kvalifikálni, és egyesben Vajda Attila mellett még az oldalvíz sem segítette ellenfeleit. Az ő panasza volt az a bizonyos szellő, mármint, hogy miért sorolták a „riválisait” szándékosan mellé. A kapitány, Storcz Botond a fuvallatot könnyedén csendesítette el: „a világversenyeken sem választhatja meg, hogy kik evezzenek mellette”.
A női kajak szakágban már valamivel nagyobb pöffök (széllöketek) keletkeztek. A legfontosabb válogatónak számító egyes előtti állapot a vihar előtti csendre emlékeztetett. Kozák Danuta győzelme mondhatni még belefért a képbe, de az USA-ból „hazaemigrált” Fazekas Krisztina már villámcsapásként érte a hazai vizeken magukat esélyesnek ítélő kajakos hölgyeket. Második helyével azonnal kibérelt egy helyet a négyes csapathajóban, Kovács csak harmadik, az edző leánya – Csipes Tamara – csak negyedik, Janics-Duschev Natasa pedig az ötödik!
A női páros válogatón tornádóként győztes Szabó–Kozák-páros mögött a Kovács–Janics-páros zuhant be a célba, és nem véletlenül bokszolta jobbegyenesekkel a levegőt Natasa, mert tudta, hogy ezzel a második hellyel nagy lépést tettek London felé. Paksy Timi Fazekassal elért harmadik helye kevés lett Paksynak. A női páros második válogatóján a Kovács–Janics-páros győzött, így övék lett a páros indulási joga, mivel Kozák Danuta egyes mellett párost nem vállalhat. A négyesbe páros partnerével, Szabóval biztos helyük van első két beülőbe, míg harmadikban Kovács evez, a negyedikben pedig az a Fazekas, akire magán kívül senki más nem számított.
A női 200 egyesben Janics nemcsak a válogatót, hanem a zágrábi Eb-t is hozta, így Paksy a harmadik olimpiájáról maradt le. Ki tudja, hány ország színeiben lehetett volna olimpikon?
A férfi 1000 egyes és páros szélcsendes volt, a hölgy edzők tanítványai, Pauman Dániel (Rozsnyói Katalin) és Dombi Rudolf–Kökény Roland (Szilárdi Katalin) azonnal utazók lettek. A 2011-es világbajnok Tóth Dávid–Kulifai Tamás-páros 1000-en második helyükkel a négyesbe kerültek, Pauman mellé. A hiányzó negyedik helyre anégyes edzője, Fábiánné a sok jelentkezőből Sári Nándor tanítványa, a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer jelentkezését fogadta el. Tehát a Tóth–Kammerer–Kulifai–Pauman-négyes utazott a zágrábi Eb-re. A nagyon gyors, erős mezőnyben csak ötödikek lettek, de a kapitány döntött, így is ők kapták a londoni négyes kemény üléseit. „Nincs jobb férfi kajakos Magyarországon azoknál, akik a beülőkbe helyet kaptak” – mondta Storcz, aki háromszor is állhatott az olimpiai dobogó legfelső fokán.

Nyilatkozatok a Heteknek

Vereckei Ákos kétszeres olimpiai bajnok: „Biztos készülhettem volna motiváltabban is, de letettem annyit az asztalra, hogy helyem legyen a négyesben.”
Paksy Tímea kilencszeres világ- és tízszeres Európa-bajnok: „Nyertem egy egyes válogatót (a másodikat, ahol már a legjobb öt versenyz nem indult), 3. lettem a páros válogatón, biztos jobb vagyok Szabónál, aki ott ül a négyesben.”
Kárai Péter kajak-kenu sportág szakért, elnökségi tag: „Olimpia eltt mindig felersödnek a harcok, nagy a tét: erkölcsi és anyagi, ami a következ négy évre is kihat. A magyar virtusnak vannak elnyei és sajnos kellemetlen velejárói. A kapitány döntéseit el kell fogadni.”
Csipes Ferenc, Kozák, Kovács, Szabó, Csipes edzje: „Íróasztalnál dlt el a válogató, Storcz  szövetségi kapitány négy év alatt sem tanulta meg, hogyan kell csapathajót építeni, ugyanakkor azt kell mondanom, mindenki érdemeinek megfelelen került a helyére. A lányomról annyit, megígérte, hogy lefogy, nem tette, 75 kilóval nem lehet odaérni.”
Fábiánné Rozsnyói Katalin: „Láttam Sevillában, mit csináltak, illetve mit nem csináltak, mikor mi vasárnap is edzettünk. Most próbálkoznak, mint a kutyák, tudom, nekem is van hat, ugatnak, kaparnak. De kit érdekel? Engem nem, dolgozni kellett volna. A férfiak okosak, de nem tudnak ni aggyal gondolkozni, mint a Szilárdi Kati és a Rozsnyói Kati.”
Storcz Botond: „Hiszek mind a két négyesben. A legjobbak kaptak ott helyet. Van hátra még hat hét, az elég lehet, hogy összecsiszolódjanak.”
Baráth Etele, a szövetség elnöke: „2011 szén minden érintett edzvel együtt lefektettük a válogatási elveket. A csapatok kijelölése ezen elvek betartásával valósult meg. Most utólag próbálkoznak, és ez nem sportszerŐ.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!