Kereső toggle

„Sikítottam örömömben, alig tértem magamhoz”

- mondja Rakonczay Viktória világrekorder férje célba érkezéséről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A világon elsőként szelte át az Atlanti-óceánt kenuval és egyedül Rakonczay Gábor - mégpedig elképesztő idő, mindössze hatvan nap alatt. Az ötezer kilométeres utat bonyolította, hogy a magyar kenus nem vitt magával nyomkövető eszközt, egy borulás nyomán pedig összes kommunikációs eszköze tönkrement. Így hetekig úgy evezett, hogy senki nem tudta, egyáltalán életben van-e még.

Önnek van tapasztalata az óceáni evezésről, hiszen korábban együtt keltek át az Atlanti-óceánon, ötvenegy nap alatt, ami szintén világrekordnak számított. Hogyan zajlottak Gábor mindennapjai a vízen?

- Lényegében evezéssel töltötte az egész napot. Ha elfáradt, akkor pihent egy keveset, illetve evett, majd késő estig evezett tovább. Éjszaka olyan öt-hat órát tudott aludni, de úgy, hogy közben húszpercenként fel kellett kelnie ellenőrizni a forgalmat, hogy nem került-e közel hozzá, vagy nem tart-e felé egy hajó. Ez a saját biztonsága miatt volt nagyon fontos.

Ez a teljesítmény egyébként sokkal nagyobb, mint amit közösen vittünk véghez. Egyrészt kenuzni megerőltetőbb, mint simán evezni, másrészt, ha egyedül van az ember, sokkal nehezebben tudja megoldani a menet közben felmerülő problémákat. Tudtam, hogy Gábor iszonyatosan küzd, és nagyon jó időt fog menni, de arra én sem gondoltam, hogy hatvan nap alatt sikerül neki leküzdenie az ötezer kilométert. Ha nyolcvan nap alatt csinálta volna meg, az is világrekordnak számítana, de így egyenesen őrület ez az eredmény.

Az expedíciót figyelemmel kísérők számára külön izgalmat jelentett, hogy miután Gábor felborult, megszakadt vele a kapcsolat. Mi történt pontosan?

- Az út eleje viharosabb volt, emiatt borult fel, ráadásul úgy, hogy a tőkesúly került felülre. Gábor éppen bent volt a kabinban, ahová a szellőzőn keresztül ömlött be a víz. Úgy döntött, hogy kimászik, és megpróbálja visszabillenteni a hajót, de mivel kinyitotta az ablakot, a kabin teljesen megtelt vízzel, és az éppen töltés alatt lévő elektronikai eszközök mind tönkrementek. A hajó fenékkel felfelé, stabilan feküdt a vízen, Gábor továbbra sem tudta visszabillenteni. Végül egy nagyobb hullám segítségével sikerült neki. Ezek után két napon keresztül szó szerint egyfolytában - étlen-szomjan - kellett eveznie, hogy a megfelelő irányt tartani tudja, és a hullámokkal párhuzamosan haladjon, hogy azok hátulról érkezve segítsék őt. Mindezt úgy, hogy már csak a kézi vízálló GPS-szel és a papírtérképpel tudott navigálni.

Miután minden kommunikációs lehetősége megszűnt, itthon sokan már a legrosszabbra igyekeztek Önt felkészíteni...

- Én arra soha sem gondoltam.

De nyilván megkönnyebbült, amikor újra meghallotta férje hangját a telefonban, nem? Mik voltak az első szavaik?

- Azt mondta, szia, Gábor vagyok, mire én hatalmasat sikítottam örömömben, nevettem, alig tudtam magamhoz térni, hogy tényleg ő az. Bár végig tudtam, hogy attól, hogy nem tudunk beszélni, ő jól van és halad a célja felé, de azért óriási kő esett le a szívemről, hogy végre vissza tudja ezt igazolni.

Olyan vélemények is napvilágot láttak, hogy az egész „eltűnés" csak egy jól megszervezett médiahack volt, hogy jobban magukra irányítsák a figyelmet...

- Az a rossz, aki rosszra gondol. Szerintem, aki nyomon követte az utat, illetve meghallgatja majd Gábor beszámolóját, az érezni fogja, mennyire abszurd és méltánytalan ez a feltételezés. Óriási teher lehetett neki az a magány, amit átélt. De nem akarok senkit meggyőzni, én azokra fókuszálok, akik mellettünk állnak és végig támogattak, hál' istennek nagyon sokan vannak.

Mi lesz jövő héten, amikor Gábor hazatér?

- Most megyek ki hozzá Antiguára, intézzük a hajó hazaszállítását, és hétvégén fogunk visszarepülni. Gábornak nyilván sok meghívásnak kell majd eleget tennie, és szeretne a könyvén is dolgozni, aminek a vázlatát már összeállította. Egyelőre vizet nem akar látni, de ha akarna is, én akkor sem engedném el. A hosszabb távú tervekről még ráérünk beszélni.

Beteljesült álom

„Nagyon érdekelt, milyen lehet egyedül egy hajóval az óceánon. Ez volt a gyerekkori álmom" - nyilatkozta Rakonczay Gábor az AP hírügynökségnek célba érkezése után. „A szállító az utolsó pillanatban emelte fel a nyomkövető rendszer árát. Mivel az utat nem lehetett későbbre halasztani, úgy döntöttem, nélkülözni fogom. Ez volt az első, amikor nem volt ilyen a hajón, és az első, amikor szükség lett volna rá" - mondta el a kenus, aki nagy magányában sokat gondolt arra, min mehetnek keresztül szerettei. Az pedig, hogy családja hitt benne, és bízott a képességeiben, erőt adott neki. „Meglepődtem az otthoniakon, mivel mindenki biztos volt benne, hogy ha akadályokba ütközöm az úton, meg fogom tudni azokat oldani. Hatalmas megkönnyebbülés volt beérni a kikötőbe, mert ez egyrészt azt jelentette, hogy megcsináltam az utat, másrészt mert a családom végre tudja, minden rendben van velem" - fogalmazott.

Olvasson tovább: