hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Videót a bírónak!
Játékvezetői hibák árnyékolják be a világbajnokságot

2010. 07. 02.
A héten eldőlt, melyik nyolc csapat folytathatja a dél-afrikai világbajnokságot, a nyolcaddöntők közül azonban kettőn is óriási bírói hiba segítette a továbblépő csapatokat. Larrionda játékvezető érvényes találattól fosztotta meg a németek ellen egyébként csak vergődő angolokat, míg a legjobb európai sípmesternek tartott Rosetti lesgóllal ajándékozta meg Argentínát. A játékvezetés eddig is számos kritikát kapott ezen a világbajnokságon, így újból felmerült a videobíró bevezetésének kérdése.

Az idei vébén valahogy túl sok szó esik a játékvezetésről. Persze nyilvánvaló, hogy nem tud mindkét oldal elégedetten nyilatkozni a bírói tevékenységről, de két óriási hiba rádöbbentette a szakvezetést arra: valamit mindenképpen meg kell változtatni a rendszerben. Szólhatnánk arról, hogy a legjobb nyolc csapat között nem kevesebb, mint négy dél-amerikai csapat mellett alig három európai ország neve szerepel, de az alábbiakban részletesen vázolt játékvezetői hibák érthető módon ezúttal nagyobb figyelmet kaptak.
Amikor a Németország–Anglia mérkőzésen 2–1-es állásnál Frank Lampard lövése a kapufáról a gólvonalon túlra pattant, a bírónak gólt kellett volna ítélnie a háromoroszlánosok javára. A dél-amerikai Jorge Larrionda és segítője azonban másként látta az esetet, és hiába reklamáltak az angolok, továbbot intett. Pedig a labda nyilvánvalóan teljes terjedelmével a gólvonalon belül ért földet. Ez mégsem változtat semmin, a játékvezető döntött, a németek pedig az ezt követő percekben bedarálták az angolokat. Hogy mennyire volt kulcsmomentum a vitatottnak kis túlzással sem nevezhető eset, nagy kérdés, ám azt az angolok is beismerték: a meg nem adott találat nem szolgálhat mentségül a végig alárendelt szerepet játszó szigetországi csapat számára. Csakhogy nincs ha, az angolok búcsúztak, a németek pedig a négy közé jutásért játszhatnak Argentínával. Mégsem intézhetjük el ennyivel a dolgot. Felmerül ugyanis egy komolyabb és lassan megkerülhetetlen kérdés: nem lenne-e célszerű a már régóta emlegetett és más sportágakban bevált videobíró bevezetése. A teniszben vagy jéghokiban évek óta használt videobíró a közvélemény és nem utolsósorban a játékvezetők szerint a világ legnépszerűbb sportágában is nagy segítséget jelentene, Sepp Blatter (kis képünkön) azonban első körben hallani sem akart az újításról. A FIFA elnöke szerint ugyanis ugyanazokat a feltételeket kellene biztosítani egy alacsonyabb osztályú mérkőzésen, mint a világbajnokságon, ami lehetetlen lenne. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapján kezdetben egyáltalán nem is foglalkoztak a bírói tévedésekkel, úgy tűnt, nem változtatnak a korábban kialakult véleményen. A legfrissebb hírek szerint a szövetség technikai csoportjának július végi gyűlésén mégis napirendre kerül a kérdés. Blatter egyúttal bocsánatot kért a nyilvánvaló tévedésekkel sújtott két delegációtól is. Egyértelmű, hogy a modern technika és a tradíció áll itt egymással szemben, hiszen a bíró tévedhet, ő is ember – méghozzá a játék része, akinek a döntése felülbírálha­tatlan –, de ha a hibafaktor technikai segítséggel minimálisra csökkenthető, élni kell a lehetőséggel. Hogy a kérdésben eddig miért nem született még döntés, Fabio Capello, az angolok szövetségi kapitánya sem érti, a vereséget sportszerűen mégsem ennek számlájára írja.
Az olasz Roberto Rosetti hibája talán még az előzőnél is súlyosabb volt. Az Argentína–Mexikó mérkőzés első gólja ugyanis egyértelműen lesállás után született, ráadásul a találatot megelőző pillanatokat a helyszínen is visszajátszották, annak ellenére, hogy a stadionban elvileg tilos ismételni. A játékvezető maga is tisztán láthatta, a találat érvénytelen volt, a mexikóiak a kivetítőre mutogattak, de vajon lehet-e változtatni a már meghozott ítéleten?
„Mindaddig, amíg nem kerül újból játékba a labda, a játékvezető minden további nélkül visszavonhatja a döntését. A partjelző azonban kitartott amellett a döntése mellett, amit az első pillanatban hozott, így Rosetti nem változtatott az ítéleten” – nyilatkozta lapunknak Nagy Béla, a honi Játékvezetői Bizottság tagja. Az olasz sípmester történelmet írhatott volna, ha álláspontját a helyszíni visszajátszásra hivatkozva változtatja meg, ez azonban teljesen szabályellenes cselekedet, ugyanis a bírói szabályzat szerint külső hatásra nem vonhatja vissza az ítéletet. Ebben az esetben egy videobíró vagy további játékvezetők szintén nagy segítséget jelentettek volna.
Ami az európai szövetség álláspontját illeti, ősztől a Bajnokok Ligája és az Európa Liga mérkőzésein is hat játékvezető figyeli majd az eseményeket, vagyis ketten az alapvonalon állva a partjelzőkkel szemközti oldalon tevékenykednek. A rendszert az utóbbi sorozatban már tesztelték is, mégsem aratott átütő sikert. A változtatásokkal kapcsolatos kérdésekben egyébként Michael Platini, a kontinens szövetségének elnöke is szemben áll a mindeddig hagyományokhoz ragaszkodó Sepp Blatterrel.
Egy biztos, Dél-Afrikában már nem vezet több mérkőzést az uruguayi Jorge Larrionda és az olasz Roberto Rosetti, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség hivatalos közleményben hazaküldte a nagyot hibázó játékvezetőket. Kassai Viktor azonban segítőivel még tagja a bírói keretnek, munkájukra pedig mindeddig nem lehetett panasz. „Kassaiék jól végezték a dolgukat, a döntő mérkőzés vezetésére azonban sok bíró pályázik. A Játékvezetői Bizottság nem kap erről külön információt, de a magyarok jól vezették az eddigi meccseket” – mondta Nagy Béla. De vajon csökkennének-e a hibák, ha a játékvezetők profik lennének, és a bírói szakma mellett nem lenne szükségük egyéb munkára, képzésük ezzel még komolyabbá válna? Ettől a kérdéstől azonban elzárkózott a Játékvezetői Bizottság képviselője és röviden csak annyit mondott, érdemesebb lenne azzal foglalkozni, hogy valóban a legprofibbak jutottak-e ki Dél-Afrikába. A látottak alapján ezzel nem vitatkozunk.
A világbajnokság hátralévő meccsein már biztos, hogy nem vezetik be a videobírót, de úgy tűnik, a szövetség egyre inkább elismeri, a kérdés sokáig már nem tűrhet halasztást.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!