Kereső toggle

„A Jabulani elveszi a játék élményét”

– mondja Király Gábor, a magyar válogatott kapusa

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mi a véleménye a Jabulanival, illetve a vébén eddig látott kapusbakikkal, potyagólokkal kapcsolatban?
–Már a világbajnokság előtt is azt nyilatkoztam, hogy ez a potyagólok vébéje lesz, és hát eddig ez beigazolódni látszik: a labda kissé megtréfálja a kapusokat. De nem szeretném ezt csak rájuk kihegyezni, mert szemmel láthatóan a játékosokat is zavarja, hogy kiszámíthatatlanul mozog a játékszer. Nem a képességeikkel van baj, amikor érthetetlen módon elrontják az átadásokat, vagy a pontrúgásokat. Fejeseknél például többször észre lehetett venni, hogy a mozdulat rendben megvolt, a labdát mégis egészen más irányba fejelte a játékos, mint kellett volna. Ez is azért van, mert a Jabulani az utolsó métereken változtat irányt. Az igazi probléma ráadásul az, hogy nem minden esetben van ez így, hanem mondjuk tíz lövésből négyszer – vagyis még csak hozzá sem lehet szokni.
Személyesen mi a tapasztalata a labdával?
– A válogatottal az oroszok ellen játszottunk először ezzel. A meccs előtti edzésen Petri Zsolt kapusedző próbált beadásokat adni, de egyszerűen nem lehetett kiszámítani a labda ívét. Már ugrottam volna föl, hogy fogom a labdát, de az lecsapódott és úgy elment mellettem, hogy bele se tudtam érni. A meccsen is volt olyan beadás, amire kiindultam, és kívülről nézve úgy tűnhetett, hogy nagyon elszámítottam magam. De a kapusok nem tévednek métereket – és most nem hazabeszélek. A gólnál, amit szögletből kaptunk, egyéni hibák is voltak természetesen, de ott is meg lehetett figyelni, hogy jött be a labda és az utolsó métereken annyira lecsapódott, hogy egyszerűen nem lehetett rá reagálni: az orosz játékos pedig térddel „talált” be a kapuba. A Jabulani olyan szinten becsapja a focistákat, hogy az szinte már elveszi a játék élményét.
Felmerül a kérdés: miért kellett a Jabulanit hosszú időn keresztül fejleszteni, ha egy grundlabda is jobb nála? Elrontották, vagy készakarva lett ilyen?
– A világ- és Európa-bajnokságokra a labdákat mindig a kapusok ellen fejlesztik ki, hogy több legyen a gól. A 2004-es Eb labdája,
a Roteiro például iszonyatosan gyors volt, akkor sok olyan bombagól esett, amikor a kapus fel sem tudta emelni a kezét. De ezt megtanulták a kapusok védeni. A következő labda már szitált, tehát mozgott a levegőben, a mostani pedig még jobban szitál, szó szerint lüktet, ráadásul le is tér a röppályáról. Eddig a kapusok szava nem volt elég erőteljes, hiszen ők kevesebben is vannak, de mivel most a játékosokat is nagyon zavarja ez a jelenség, nagyobb lett az ügy visszhangja.
Előzetesen azt gondoltam, hogy meg fogják vétózni ezt a labdát, és nem engedik a vébére, de hát a szerződéseket nem lehet csak úgy felbontani. A vita azonban a jövőben is folytatódni fog, hiszen nálunk Németországban például az első-másodosztály a következő szezonban ezzel a labdával kell hogy játsszon.
Egy ilyen potyagólt, mint amit Green kapott, hogyan lehet lelkileg földolgozni?
– Ő azért labdarúgó, hogy ezt földolgozza. Biztosan nem most kapott először ilyen potyagólt, és jól tudja azt is, hogy egyébként milyen bravúrokra képes. A következő mérkőzésen be kell bizonyítania, hogy igenis meg tudja fogni a labdát, tud koncentrálni, és ebben a társaknak óriási szerepük van, sokat tudnak neki segíteni az önbizalom visszaszerzésében. Kérdés, hogy mennyire összetartó az angol válogatott, mennyire tud csapatként működni. Megjegyzem, azt senki nem kérdezi, hogy azon a mérkőzésen ez vagy az a játékos miért nem találta el a kaput, miért nem rúgta be a helyzetét…
Egyébként kiket várja legjobbak közé a vébén?
Az angolokat, a németeket, az argentinokat és a spanyolokat.
A brazilokat nem említette…
Úgy érzem, a brazilok már nem annyira ütősek, a mezőny pedig felzárkózott melléjük, az esélyek kiegyenlítődtek.

Olvasson tovább: