A diktatúra és a sport viszonya mindig hálás téma a hírgyárak számára is. Többen is feldolgozták már például a zairei válogatott 1974-es világbajnoki szereplését, amikor a vezér, Mobutu Sese Seko a győzelmet ugyan nem, de a tisztes helytállást megkövetelte játékosaitól. A bajok akkor kezdődtek, amikor a fiúk 9–0-ra kikaptak Jugoszláviától. A diktátor a helyszínre, Németországba utazott, és azzal serkentette jobb teljesítményre a csapatot, hogy kijelentette: ha a braziloktól háromnál több gólt kapnak, mindenki megy a kivégzőosztag elé. A korabeli felvételeket nézve tragikomikusnak hat, ahogy a zaireiek vetődésekkel, becsúszásokkal akarják megakadályozni a legrosszabbat. A brazilok így is hármat rúgtak, és a vége előtt 12 perccel veszélyes helyről újabb szabadrúgást lőhettek. A sípszóra meglepő módon az egyik zairei kibikázta a labdát talán még a stadionból is. Akkor mindenki azt hitte, szegény afrikaiak a szabályokat sem ismerik. Pedig csak az életükért küzdöttek – egyébként végül is sikerrel.
Nos, egyelőre kevés információ áll rendelkezésre ahhoz, hogy Észak-Korea válogatottjáról hasonló riportfilmet lehessen forgatni. Ugyanakkor vannak érdekes momentumok, amelyeket a jövőben talán majd tisztázni lehet. Sajtóértesülések szerint például négy észak-koreai játékos megszökött a válogatottól, és politikai menedéket kért, ezért nem vettek részt a brazilok elleni mérkőzésen. A hivatalos FIFA-közlemény szerint azonban szó sincs erről, a mérkőzés előtt készült jegyzőkönyvet egyszerűen csak elgépelték.
Azonban Kim Dzsong Il rezsimjét hírből ismerve senki nem lepődött meg, hogy a többségében katonákból álló, féléves edzőtáborozáson túl lévő válogatott szurkolói csupán statiszták. Inkább az keltett meglepetést, hogy a Vezér döntése értelmében a Portugália elleni mérkőzést közvetítették az észak-koreai nézők számára. A történelmi elhatározásra
a brazilok elleni 1–2-es, jó teljesítménnyel „elért” – egyébként felvételről sugárzott – vereség nyomán juthatott Kim Dzsong Il. A 0–7-es végeredmény fényében ez a jótékonykodás nagy felelőtlenségnek bizonyult a részéről. A hírek szerint az észak-koreai kommentátor 0–4-től hallgatott, és a lefújást követően szó nélkül ért véget a közvetítés…
Az Észak-Koreai NDK-nak nincs már esélye bejutni a nyolcaddöntőbe, de nem adták fel a harcot, nem szeretnék, ha a csapat közröhej tárgya lenne. Kim Dzsong Hun edző nem ígérte, hogy közvetítve lesz az utolsó meccsük, de megpróbálta motiválni az embereit: „Otthon figyelni fognak és bátorítanak, hogy a harmadik meccsen legyünk jobbak.”
Arról nem érkezett hír, hogy a bátorítást miként hatott az észak-koreai játékosokra. (S. I.)
Spanyol jelentés
„Reggelinél, ebédnél, vacsoránál mindenki ugyanarról beszél, vagyis a fociról. Ez nem véletlen, hiszen nálunk a futball az elsô számú nemzeti sport” – mondta érdeklôdésünkre egy spanyol fanatikus szurkoló, nem kevés büszkeséggel a hangjában. Hozzátette: sok spanyol cégnél megengedik, hogy megálljon a munka, amikor a nemzeti tizenegy játszik. Munkaidôn kívül pedig az emberek tömegekbe verôdve követik a meccseket a kocsmákban, az éttermekben vagy éppen a bevásárlóközpontokban. Az esélyekre vonatkozó kérdésre azt feleli, a 2008-as Európa-bajnokság elôtt a szurkolók mindig azt mondták, hogy „Spanyolország úgy játszik, mint még soha, és úgy veszít, mint mindig”. Európa-bajnokként azonban mások a várakozások. „Szerintem eljutunk az elôdöntôig, és egy kis szerencsével meg is nyerjük a világbajnokságot” – jelentette ki interjúalanyunk. A Svájc elleni fiaskóra csak annyit mondott: a foci, az foci, mindig van meglepetés – különben unalmas lenne. (M. Gy.)
2010. 06. 25. (XIV/25)
