hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Cirkusz Maximusz
Erre az idényre is tartogat izgalmakat az F–1

2010. 04. 16.
Pár hónappal ezelőtt még néma csend honolt a Forma–1 háza táján, most pedig nem tudjuk eldönteni merre és hova figyeljünk a hír- és eseményözön közepette. Schumacher vissza-térése, Alonso a Ferrarinál, a világbajnok Button a McLarenben, új csapatok érkezése és új szabályok – a szurkolók nem véletlenül várták az eseményekben gazdagnak ígérkező idény kezdetét.

Ennek ellenére az első futam után a szaksajtó, a rajongók és maguk a versenyzők is az unalom ellen emelték fel szavukat. A versenyautók ugyanis gyakorlatilag előzés nélkül egymás árnyékában száguldoztak végig a versenyen. Azután jött Ausztrália, ahol – az elmúlt évekhez hasonlóan – ezúttal is izgalmas, előzésekben és taktikai csatákban gazdag futamot láthattunk. Tehát sokak legnagyobb örömére elnapolták a Formula–1 temetését.
Melbourne után egy újabb izgalmas versenyt láthattunk Malajziában, hiszen a Ferrari és a McLaren malajziai betlijének is köszönhetően a Red Bull sima kettős győzelmet aratott. A sepangi hétvége időmérő edzésén a Ferrari és a McLaren csapata óriási taktikai hibát vétett, amikor vakon bízott az időjárás-előrejelzésekben, melyek javuló körülményeket mutattak a kvalifikáció első szakaszának végére. Az említett két csapat versenyzői sokáig a boxban várakoztak – ám az eső rákezdett, nehéz helyzetbe hozva Fernando Alonsót, Felipe Massát, valamint a McLaren két világbajnokát, Jenson Buttont és Lewis Hamiltont. A szóban forgó négy versenyző tehát a rajtrács végéről volt kénytelen megkezdeni a hatvanöt körös száguldást és szerencsétlenségükre vasárnap elmaradt a délutánra várt zuhé. A Red Bull Racing versenyzője, Sebastian Vettel, parádés rajtjának köszönhetően sima futamgyőzelmet aratott. Vettel a Maláj Nagydíjat követően úgy nyilatkozott, hogy magabiztosan utaznak a következő nagydíj helyszínére, Sanghajba. Úgy érzi, hogy  az RB6-os konstrukció főként a lassabb kanyarokban fejlődött sokat elődjéhez képest, ami nagy segítség lehet majd Kínában.
A Ferrari alakulatát taktikai hibák mellett műszaki problémák is hátráltatták Malajziában. A csapat kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso már a felvezető körtől kezdve meghibásodott váltóval versenyzett, majd két körrel a leintés előtt, „motorikus meghibásodás” miatt feladni kényszerült a futamot. A spanyol versenyző elmondta, nem aggódik amiatt, hogy  az ilyen problémák rendszeressé válnak, és miután szerinte a sanghaji pálya jól passzol az F10-es versenygéphez, jó eredményt remél a hétvégi futamon. Alonsóhoz hasonlóan Felipe Massa is magabiztosan várja a szezon negyedik futamát. A brazil versenyző a Ferrari hivatalos weboldalán vezetett blogjában nemrégiben elárulta, hogy meg van győződve arról, hogy versenytempó tekintetében a Red Bullnak nincs akkora előnye, mint az sokan hiszik. 
A négy élcsapat közül eddig egyértelműen a Mercedes Grand Prix rukkolt elő a legszerényebb teljesítménnyel, hiszen az eddigi három futam alatt mindössze 44 pontot gyűjtött, szemben a Ferrari 76 pontjával. Ezek többsége Nico Rosberg teljesítményének köszönhető, míg a hétszeres világbajnok Michael Schumacher eddig nem találta meg régi önmagát. A teljesítményét elég élesen bírálták a német szaklapok: „Michael Schumacher rosszabbul kezdte idényét a Mercedes volánja mögött, mint az első Forma–1-es idényét”, vagy egy másik írás: „Ki is volt Michael Schumacher?”
A német versenyző azonban úgy nyilatkozott, hogy továbbra sem aggódik az eredmények láttán, hiszen sem Ausztráliában, sem Malajziában nem tehetett arról, hogy nem úgy alakult a verseny, ahogy azt szerette volna: „Tudom, hogy mennek a dolgok a Forma-1-ben, és ha megnézzük ezeknek a versenyeknek  a részleteit, akkor úgy vélem, még mindig a tervek szerint halad minden. Az ember csak lépésről lépésre haladhat előre, és bízom benne, hogy hamarosan a győzelemért fogok harcolni.”
Az új erőviszonyok miatt egyelőre nehéz lenne megtippelni, hogy ki emelheti majd magasba a Kínai Nagydíj aranytrófeáját. Az időjárás-előrejelzések szerint viszont ismét esős futamra számíthatunk a technikás pályán, ahol kiderül, vajon Schumacher fel tudja-e venni a versenyt az ifjakkal.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!