hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Roger Federer tenisztörténelmet írt
Mert mindig ő nyer

2009. 07. 10.
Roger Federer Pete Sampras eddigi rekordját túlszárnyalva vált minden idők legeredményesebb férfi teniszezőjévé, élő legendává.

A svájci klasszis 2003 nyarán Wimbledonban nyerte élete első Grand Slam-tornáját, míg a mostani wimbledoni győzelme már a tizenötödik sikere volt a négy nagy verseny valamelyikén, ezzel pedig túlszárnyalta az eddigi tizennégy győzelemmel csúcstartó amerikait. Egy tekintetben azonban még Sampras áll jobban, ő ugyanis hétszeres wimbledoni bajnokként vonult vissza, míg Federer „még csak" hatodik sikerének örülhetett a füvespályás teniszszentélyben.

Sampras 2002 óta először látogatott el Wimbledonba, kifejezetten a döntő és a trónkövetelő kedvéért, amiről Federer azt mondta, hogy gyerekként sokszor izgult, ha egy barátja megnézte a mérkőzését, majd a szülei jelenléte, később a korábbi bajnokok, hírességek tekintete okozott lámpalázat neki, de mára ezen már rég túl van. Kivéve most, ugyanis Pete megjelenése újra a régi izgalmakat váltotta ki belőle. ők egyébként 2001-ben még a pályán találkoztak, akkor szenzációszámba ment, hogy Federer éppen a zsinórban harmincegy wimbledoni mérkőzésen (vagyis négy éven keresztül!) veretlen Samprast győzte le a negyedik fordulóban.

Roger kisgyerekként még sokáig dilemmázott a foci és a tenisz között, aztán egy tévén végignézett Becker-Edberg wimbledoni döntő élménye sodorta a tenisz irányába, és e két játékos maradt éveken keresztül a példaképe is. Mai napig is meghatározónak tartja, hogy voltak, akikre felnézett, és volt kitűzött célja a csúcs felé vezető úton. Tizenhat évesen bejelentette szüleinek, abbahagyja az iskolát, hogy kizárólag a teniszre koncentrálhasson, ami nem kis kockázatvállalás volt részéről, lévén akkoriban még a juniorok között is csak a hatvanadik hely környékén jegyezték.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!