hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gigászok harca a Bajnokok Ligája fináléjában
Dupla vagy tripla?

2009. 05. 22.
Igazi presztízsmérkőzésre lehet számítani május 27-én, amikor is Rómában, Bajnokok Ligája döntőn csap össze az európai futball két gigászi csapata, az FC Barcelona és a Manchester United FC.

A Vörös Ördögök simán jutottak tovább az elődöntőből, hazai riválisuk, az Arsenal menetelését megtörve, 4-1-es összesítéssel. Nem így a katalán klub, amelynek hazai pályán „elért" 0-0-ás eredménye után az idegenbeli egy gólos hátrányt a 93. percben hozta be Iniesta. Így az idegenben lőtt góljával, a Chelsea legnagyobb bánatára, a Josep Guardiola vezette klub utazhat a hét dombon épült városba. A döntőig jutó menetelés során azonban néhány játékos szereplése mindkét oldalon kérdésessé, illetve kizárttá vált. Ez persze teljesen érthető, ha figyelembe vesszük, hogy mind az MU mind a Barca a hazai bajnokságaikban és kupáikban is érdekeltek voltak, egyik oldalon sem sikertelenül. Az FA Cup elődöntőjében Cristiano Ronaldóékat az Everton ejtette ki, ezután nem sokkal viszont begyűjtötték a Premiere League trófeáját immáron 18. alkalommal, utolérve ezzel a Liverpool rekordját.  Szintén bajnoksági győzelemmel, valamint kupa elsőséggel léphet majd a római Stadio Olimpico gyepére a katalán klub. őket a kupasorozatban sem lehetett megtörni, így múlt hét szerdán megszerezték a Király Kupát magabiztos, 4-1-es győzelemmel az Atletico Bilbao felett, majd szombaton a Real Madrid botlása miatt a Primera División elsőségük is biztossá vált.

Henry éppen a Madrid elleni 6-2-re megnyert bajnoki mérkőzésen szenvedett térdsérülést, miután kétszer is az ellenfél hálójába talált. „Több mint kétséges a pályára lépése a római mérkőzésen. Egyáltalán nem garantált, hogy részt vesz a döntőn" - áll a klub hivatalos közleményében. A francia kiválósághoz hasonlóan Andres Iniesta szereplése is kétséges a finálén, miután a Villareal elleni bajnoki mérkőzésen izomsérülést szenvedett. Eric Abidalról és Daniel Alvesről viszont biztosan kijelenthetjük, hogy csak a pályán kívülről erősíthetik Eto'oékat. Előbbi piroslapos kiállítása miatt, míg Alves három sárga lapot szedett össze. Mindkét játékos szerepeltetése érdekében fellebbezést nyújtott be az FC Barcelona az UEFA felé, sikertelenül, ahogyan a Manchester próbálkozása is kudarcba fulladt. ők Darren Fletcher szintén piros lap okozta eltiltását szerették volna feloldani. Természetesen még bőven akad bevethető játékosa Fergusonnak, a választás azonban komoly fejtörést okozhat számára. A Hull elleni bajnoki forduló az utolsó olyan lehetőség a fiatalok - mint például Federico Macheda, Danny Welbeck, Rodrigo Possebon, vagy Darron Gibson - számára, amikor a 18 fős keretbe való meghívást elnyerhetik.

Ryan Giggs, aki már két alkalommal is a magasba emelhette a BL-trófeát, egyre jobban ki van éhezve egy újabb győzelemre. „A két diadal között eltelt hosszú időszak csak még inkább meghozta a kedvemet arra, hogy ismételten elhódítsuk a trófeát, hiszen pontosan tisztában vagyok azzal, hogy mennyire nagy feladat idáig, a döntőig eljutni ebben a sorozatban" - nyilatkozta a Premiere League legjobbjának választott Giggs. Rio Ferdinand, a manchesteriek kiváló védője kifejezetten kedveli a Barcelonát: „Igazi presztízsmérkőzés lesz ez a döntő, egy olyan gárda ellen, amellyel dicső története miatt is egy valóra vált álom megküzdeni a BL-trófeáért."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!