hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Befektető repülőszőnyegen
A világ legjobb játékosait venné meg Szulejmán al-Fahim

2008. 09. 17.
„A célunk nagyon egyszerű, ez nem más, mint hogy a Premier Liga legnagyobb együttese legyen a csapatból” – nyilatkozta a Manchester City új tulajdonosa, aki máris jelezte, hogy nem a levegőbe beszél. Kezdésként egy igazi last minute vásárlással lepte meg a közvéleményt: brit rekordnak számító 32,5 millió fontért (9,8 milliárd forint) szerződtették a brazil Robinhót az átigazolási piac lezárulása előtt néhány perccel.

A City középcsapatnak számít Angliában. Vajon hogy kerülhetett ide Robinho,
miután heteken át azt lehetett hallani tőle, hogy mennyire szeretne a Chelsea-be
igazolni?

Az ok nem bonyolult: volt olyan pénz, amivel túl lehetett licitálni Roman
Abramovics ajánlatát. Az orosz olajmágnás új riválisa Szulejmán al-Fahim, az Abu
Dhabi Befektetési és Fejlesztési Csoport egyik tulajdonosa, aki a korrupciós
botrányba keveredett thaiföldi exminiszterelnöktől, Thaksin Sinavatrától vette
át az (eddig) kisebbik manchesteri csapatot.

Az arab pénzember nem kispályás tervekkel jött Angliába: bemutatkozásként
megkaparintotta Robinhót a Chelsea elől, és kapásból megnehezítette az örök
rivális Manchester United életét is azzal, hogy bejelentkezett Dimitar
Berbatovért. A United­nek így 28 millió helyett közel 31 millió fontot kellett
fizetni a bolgár válogatott csapatkapitányáért. Itt a nagy lehetőség tehát, hogy
a City kilépjen a United árnyékából. Az új tulajdonos nyilatkozatain legalábbis
semmi nem múlik. „A célunk nagyon egyszerű, ez nem más, mint hogy a Premier Liga
legnagyobb együttese legyen a Manchester Cityből. Kezdésként szeretnénk, ha a
mostani szezont az első négyben zárná a csapat.” A folytatás? Al-Fahim a
következő évben bajnoki címet akar nyerni, néhány év múlva pedig Bajnokok
Ligáját. Készek arra is, hogy felvegyék a versenyt a nagy riválissal: „A Real
Madrid 90 millió fontot kínált Christiano Ronaldóért. A mi ajánlatunk sokkal
előnyösebb lesz, 135 millió font (42 milliárd forint). Miért ne? – nyilatkozta
al-Fahim. – Ronaldo azt mondta, a világ legnagyobb klubjában szeretne focizni.
Majd januárban elválik, hogy igazat beszélt-e.” Természetesen a kihívó szavak a
vörös ördögök reakcióját is kiváltották: „Amikor külföldre megyünk az
előszezonban, látni, hogy mennyire szeretnek minket az emberek szerte a világon.
Ez a népszerűség történelmünk öröksége. Ezt pénzzel nem lehet megvenni,
bármennyi is van belőle”– mondta Ryan Giggs, a United veterán játékosa. A City
szurkolói nem csinálnak akkora gondot az arab tulaj érkezéséből, mint a United
drukkerei, amikor 2005-ben Malcom Glazer amerikai üzletember megvásárolta a
vörös ördögök részvényeinek többségét. Glazert bojkottal, transzparensekkel, sőt
antiszemita szlogenekkel fogadták, al-Fahim köszöntésére pedig voltak, akik arab
fejkendőben mentek ki a stadionba.

A befektetés is megerősíti: nagy üzlet a Premier Liga, amely vezeti az európai
topligákat mind a legtöbb befolyt pénz, mind az igazolásokból legtöbb elköltött
pénz tekintetében, köszönhetően az egyre több külföldi befektetőnek. Igaz, ez
nem mindenkinek tetszik. Aggasztó jelenségekről beszélt például Harry Redknapp,
a Portsmouth edzője: „A jövőben a menedzsereknek nem lesz beleszólásuk abba,
hogy mely játékosokat igazolja le klubjuk. Csak bábok lesznek a gazdag
tulajdonosok kezében, akik saját kényük-kedvük szerint veszik majd az általuk
kiszemelt labdarúgókat. A menedzserek szerepe mindössze az edzések
levezénylésére és a kezdőcsapat kijelölésére korlátozódik majd, ami rendkívül
káros lesz a labdarúgásnak. Nem akarom megbántani Mark Hughest (a Manchester
City menedzsere), de nézzük meg, mi történt Robinhóval. A brazil egy remek
játékos, de az új tulajdonos volt az, aki le akarta őt igazolni. Biztos vagyok
benne, hogy Markot is meglepte a dolog. Épp golfozott, amikor egyszer csak
megkapta Robinhót a csapatába” – nyilatkozta Redknapp. Ebben lehet valami,
hiszen nemrég Kevin Keegan azért hagyta ott a Newscatle kispadját, mert
összeveszett a veze­tő­séggel. A West Ham edzőjét, Alan Curbishley-t pedig
annyira feldühítette, amikor két védőjét is eladták az utolsó pillanatokban,
hogy ő is vette a kalapját. Úgy tűnik, hogy új korszak köszönt be az angol
futballban. Sokak szerint a válogatott vergődése is az utánpótlás hiányának
tudható be, hiszen az első osztályt ellepték a külföldi játékosok.

Miközben mindenki aggódik, a City már a januári átigazolási szezonra készül.
Terveik közt van Kaká, Lionel Messi, Christiano Ronaldo, Fernando Torres és
Fabregas leigazolása is.

„Buldózer vagyok, mindent eltakarítok az útból” – nyilatkozta magáról al-Fahim.
Az eddigiek alapján nem a levegőbe beszél.

A fejkendős Abramovics

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!