Kereső toggle

Versenyezhet-e London Pekinggel?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Az emberek fogják tudni kikényszeríteni a döntéshozókból, hogy bánjanak a
sporttal rendesen, úgy, ahogy az megérdemli, mert azért sokat letett a nemzet
asztalára ez a sporttársadalom” – nyilatkozta a Heteknek Molnár Zoltán, a MOB
ügyvezető igazgatója az olimpiai szereplés kapcsán.

Sportolók, szervezők és általában mindenki egyetért vele, hogy tökéletes
olimpiát láthattunk. A három hét eltelt, a sportok szerelmesei már Londonra
készülődnek. Mit lehet még hozzátenni ehhez, hogy a 2012-es olimpia is legalább
ennyire színvonalas legyen?

– Megítélésem szerint nem fognak tudni hozzátenni semmit, mert ehhez már nem
lehet, annyira jó volt. Közismert, hogy Kínának milyenek a gazdasági erőforrásai,
és hogy számukra hallatlanul fontos volt, hogy kinyissák a kapukat, és
bemutassák a fejlődő Kínát. Tudták, hogy róluk nem így gondolkoznak a világban.
Ez olyan anyagi, emberi terhet jelentett számukra, amit a világon senki nem tud
túlszárnyalni. Egy brit gazdaság számára ez teljesen lehetetlen.

A másik az emberi tényező. Amit a pekingi emberek sugároztak, az ötszázezer
önkéntes, és az utca embere is, azt megint nem tudja egy európai nemzet sem.
Pekingben mindenki átérezte, hogy micsoda nagy lehetőség előtt áll Kína, hogy a
világ legnagyobb kulturális eseménye zajlik ott három hétig, amire a legjobban
figyel mindenki. Atlantában például az emberek semmit nem értettek az
olimpiából. Óriási botrány is lett emiatt. Itt azonban belülről jövő
elkötelezettség volt ez, nem pedig feladat. Az, hogy egy vezető végzi a
munkáját, amiért pénzt kap, az rendben van, de hogy az a félmillió önkéntes és
rengeteg fiatal, hogy azok mennyire szerettek bennünket, az lenyűgöző volt.

A politikai vezetés szándékai egyértelműek voltak, nyilván azért nem kímélték az
erőforrásokat, de az emberek megérezték, hogy ez nekik is fontos dolog, hogy
másfajta képet rajzol róluk a sajtó.

Mik a tapasztalatok Peking után és a feladatok London előtt?

– A következő hónapokban minden sportág részéről a kiértékelés fog folyni. A
jövő év elejére fogjuk elkészíteni a következő olimpia szakmai felkészülési
koncepcióját, nyilván a mostani tapasztalatok alapján. Ezt február környékén
fogja tárgyalni a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése. A nyomon követés, a
világ- és Európa-bajnokságokon való szereplés alapján nem itt kellene állnunk.
Pekingre 30 százalékkal kevesebb kvótát szereztünk, mint négy évvel ezelőtt, így
ha az athéni eredményből kivonjuk a 30 százalékot, az lett volna a reális
eredmény. Most tényleg voltak balszerencsés dolgok.

Erre szokták felhozni Nagy- Britanniát példának, akik Atlantában egy aranyat
szereztek csak, most 19-et.

– Nagy Britanniának az atlantai egy arany sokkhatás volt, és nagyon komoly
szándék volt utána, hogy ezt megváltoztassák. Háromszorosára emelték a sportra
fordított támogatást, kidolgoztak egy olyan pályázati rendszert, amihez
gyakorlatilag mindenki hozzáférhet. Egy olimpiai versenyző nyilatkozott, hogy
soha ilyen körülmények között még nem edzhetett, mint most.

Van realitása annak, hogy Magyarországon egy hasonló folyamat végbemenjen?

– Ilyenkor mindig nagy ígérgetés és fogadkozás van, aztán ahogy telnek a
hetek, hónapok, mindenki elfelejti az ígéreteket. Szokták mondani, hogy a sport
a rendszerváltás nagy vesztese. A 20-as években volt egy sporttörvény, hogy
bizonyos létszámú dolgozó feletti gyárak kötelesek sportlétesítményeket
létrehozni. A rendszerváltásig tehát nagy szerepe volt az államnak ezeken
keresztül. Aztán jött a magára hagyatottság, kihúztak alólunk mindent, a
legjelentősebb létesítményeink, vagyonaink mind nyom nélkül eltűntek a
privatizációk során. Ezekből pedig egy forintot nem látott a magyar sport,
lakóparkok épültek a sportpályák helyén. Azóta pedig van, ahol a
testnevelésórákat is megszüntették vagy minimálisra csökkentették.

Néha adnak egy kisebb összeget az olimpia előtt, hogy kapcsolódhassanak a
sikerhez, ez jellemezte az elmúlt 15-20 évben a politikai pártok viszonyát az
olimpiához. A Sportkórházat is be akarták például zárni, pedig ma egyedül ott
folytatnak Magyarországon sporttudományt, ami nagyban segíti az edzők munkáját.

Esetleg olyan sportágakban, amelyek a közeljövőben kerülnek az olimpiai
programba, azokban lehet nagyobb esélyünk?

– A londoni olimpiát követően néhány sportág le fog kerülni az olimpiáról,
néhánnyal pedig bővül a program. Az a baj ezekkel, hogy nagyon jelentős
erőforrások kellenek egy sportág meghonosításához és magas szinten történő
műveléséhez, így erre biztos nincs pénze egy válságban levő sportágazatnak. Mi
örülünk, ha a villanyszámlát kifizetjük. A kritériumokat ismerjük, amiket az
olimpiai bizottság nyilvánosságra hozott az eséllyel pályázó sportágakkal
kapcsolatban.

Nem veszélyes jelenség az, hogy nagyobb országok szinte minden sportágban
elindítják a versenyzőiket, számos győzelmet aratnak és esetleg a kisebb
nemzeteknek „elmegy a kedve” a versenyzéstől?

– Látjuk, hogy a nagy országok, például most kettő, elvitte az eredmények
egyharmadát. Ez régen is így volt, hiszen az anyagi áldozatokat ezek az országok
könnyebben vállalják, mint a kicsik.

De egy kisebb nemzetnek nem Amerikával vagy Kínával kell versenyeznie. Van, ahol
egy éremnek is nagyon tudnak örülni. Mindenképp nagyon fontos az olimpia,
mindenki ott akar lenni, nemcsak azért, mert országimázs szempontjából nagyon
fontos a bemutatkozás, vagy mert ennél nagyobb figyelemmel kísért rendezvény
nincs a világon. Hanem azért, mert mindenki tudja, hogy egy példakép mit jelent
a fiatalok életében. Ráirányítja a figyelmet a sportra, az egészséges
életvitelre. Ahol komolyan veszi a politika, hogy szeretne megjelenni a nevelés
területén, azon országok számára fontos az élsport. Tavaly készült egy
közvélemény-kutatás, és arról faggatták az embereket, hogy mire a legbüszkébbek,
ha a magyarságukról kérdezik őket. Közel 90 százalék azt válaszolta, hogy az
olimpiai sikerekre. Majd az emberek fogják tudni kikényszeríteni a
döntéshozókból, hogy bánjanak a sporttal rendesen, úgy, ahogy az megérdemli,
mert azért sokat letett a nemzet asztalára ez a sporttársadalom.

Névjegy

Molnár Zoltán szakedző, közgazdász. A Magyar Olimpiai Bizottság ügyvezető
igazgatója, valamint közgyűlésének tagja. Az 1992-es barcelonai olimpiától a
magyarok csapatirodájánál dolgozott, 2000-től a magyar olimpiai csapatok
vezetője.

Olvasson tovább: