Kereső toggle

Válságban a magyar sport?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az olimpia előtt szinte a teljes magyar közvélemény rálegyintett a Sports
Illustrated magyarokat érintő pesszimista „jóslatára”. A világ talán
legtekintélyesebb amerikai sportlapja úgy tippelt, hogy a magyarok 3 aranyérmet,
7 ezüstöt és 5 bronzot nyernek, és ezzel 1924 óta a legrosszabb olimpiai
eredményüket érik el. Nekik lett igazuk.

Más olimpiát kaptunk, mint amire számítottunk. A pekingi olimpiát ugyanis a
vártnál sokkal kiélezettebb versenyek jellemezték, nüanszok döntöttek
aranyérmekről, helyezésekről, szinte minden második versenyszámnál felborult a
papírforma. Olyan országok szereztek érmet, amelyek előtte még soha (lásd
Panama, Bahrein), és olyan országok maradtak arany nélkül, amelyek előtte szinte
mindig szereztek legalább egyet. Aranyérem nélkül tértek haza Görögország
sportolói, holott négy éve hatszor is a dobogó tetején álltak. Gyászol
Horvátország is: világbajnok vízilabdázóik hatodik helyen zártak, a
verhetetlennek hitt Blanka Vlasics magasugrásban csupán második lett, így déli
szomszédaink összesen 2 ezüstérmet és 3 bronzérmet vihettek haza.

A legtöbb nemzet (kivétel: Nagy-Britannia vagy Jamaica) csalódott. Az Egyesült
Államok több aranyat remélt, mint 36. A csalódottság oka egyetlen szó: Kína. A
kínaiaktól előzetesen 40-44 aranyat lehetett várni, végül szereztek 51-et.
Jellemző példa az ökölvívás, ahol még sohasem szereztek aranyérmet, most három
kínai is döntőt játszott, kettő nyert is. Kína fölénye a versenyek végére
nyomasztóvá vált, és elszipkázta az aranyérmet a kisebb sportnemzetektől
(például Kuba csak 2 aranyérmet szerzett). A fejlődés hihetetlen: 1996, Atlanta,
csupán 16 kínai arany. Tizenkét év alatt ez a szám megháromszorozódott.

Részben a kínai szereplés áldozata lett Magyarország is, amely hiába küldött
rengeteg világbajnok sportolót az ötkarikás játékokra, legalább öt-hat másik
világbajnok riválissal kellett megküzdenie a végső sikerért. Hiába van egy
Darnyi Tamásnál is szinte tehetségesebb úszónk, Cseh László, ha legfőbb riválisa
Michael Phelps.

Régóta nincs Egerszegi szintű világklasszis sportolónk, és Cseh Lacin kívül
nincs olyan sportolónk sem, akitől biztosan érmet várhattunk. Cseh 3 ezüstérme
azért is óriási siker, mert az atlétika után az úszásban a legnagyobb a
konkurencia, az úszás az olimpia egyik legnépszerűbb sportja, így Cseh sikere jó
reklám az országnak.

Cseh Lacin kívül még a Janics–Kovács kajakkettős az, amely márkanév a sport
világában. Ugyanakkor badarság azt állítani, hogy Magyarország a legnagyobb
kajak-kenu nemzet (a férfi vízilabdára viszont igaz az állítás): a sportág
éremtáblázatán harmadikok lettünk (előttünk Németország és Szlovákia), ami arra
bizonyíték, hogy a szegedi világbajnoki cím nem jelent automatikus aranyérmet az
olimpián. Ennek ellenére le a kalappal a kajakosok, kenusok előtt, akik ezúttal
sem okoztak csalódást. A Kolonics György tragikus halála után megszerzett 2
aranyérem, 1-1 ezüst és bronz nagyon szép teljesítmény.

Az egyik legnagyobb probléma Pekingben az volt, hogy a magyar sportolók nem
bírták a kiélezett küzdelmeket. Schmitt Pál számítása szerint 8 érem úszott el
az utolsó percben, az utolsó tusnál, az utolsó ütésnél. A gyengébb szereplést
pedig nem lehet csupán a pénztelenségre fogni – ebben a sportvezetők többsége is
egyetért. Még akkor sem, ha a honi sport a költségvetés 0,2 százalékát kapja,
míg az európai átlag 1 százalék. Kérdés azonban, hogy vajon Ukrajnában,
Romániában, Lengyelországban jobb körülmények között készülnek-e a sportolók?
Hiszen mind a három nemzet a magyarok előtt végzett az éremtáblázaton.

Abban persze szintén nagy az egyetértés, hogy rendszerváltásra van szükség a
magyar sportéletben. Azt sem ártana tudomásul venni, hogy az olimpia nemcsak
kajak-kenuból, vívásból és vízilabdából áll. Jó lenne végre olyan modern
sportágakban olimpikonokat képezni, mint a BMX, szörf, és még sorolhatnánk,
amelyek egyre népszerűbbek, és egyre több aranyérmet osztanak szét közöttük.
Emellett olyan sportokban kéne megerősíteni a magyar jelenlétet, amely
sportágaknak biztosított az olimpiai jövője. Ezen sportágak közös jellemzője,
hogy könnyen közvetíthetőek a televízióban, ilyen például az atlétika.

És hogy mi várható Londonban? Remélhetőleg jobb eredmények. Az úszók idősebbek
és jobbak lesznek, több éremre lehet számítani. Generációváltás lesz a romokban
lévő öttusában és vívásban. A fiatal cselgáncsozók rutinosabbak lesznek, de már
Pekingben sem voltak messze az éremtől. A kajak-kenusok többre képesek, mint két
aranyérem, és mivel fiatalok, Janics Natasa és Vajda Attila is megvédheti
olimpiai bajnoki címét. Több világbajnok, Európa-bajnok maradt le Pekingről
különböző okokból, velük még jobb lehet a magyar csapat.

A jó példa Nagy-Britannia lehet: a szigetországiak 1996-ban még egyetlen
aranyérmet nyertek. Ezután tudatosan újraépítették a sportéletet, aminek meglett
a gyümölcse: 2008, Peking, 19 aranyérem. Valami hasonlóra lenne szükség idehaza
is.

Éremtáblázat

Nem betegek sportolóink

Mindössze egyetlen sportpszichológus volt kint végig a magyar olimpiai
csapattal Pekingben. Lénárt Ágota doktornőt egy kollégája is elkísérte, de ő nem
maradt az ötkarikás játékok befejezéséig. Ez is jelzi, hogy nálunk mennyire
csekély hangsúlyt kap a sportolók lelki felkészítése.

Márpedig – mondta lapunknak Lénárt Ágota – a végletekig kiélezett
versenyhelyzetekben gyakran szinte teljesen azonos képességű sportolók mérik
össze erejüket, akik között a lelkiállapot lehet a döntő.

„A múlthoz képest jó irányba mozdult el a magyar sportpszichológia, de még ma is
sokaknak magyarázni kell, hogy itt nem beteg emberek kezeléséről, hanem
egészséges versenyzők teljesítményfokozásáról van szó. Szerencsére a sportolók
közül egyre többen értik meg, hogy nem az a baj, ha bal lábbal kelnek fel, hanem
ha úgy is maradnak. Ugyanis a kedélyállapot, a küzdőszellem, a koncentráltság
pszichikai technikákkal befolyásolható” – magyarázta a szakember. Hozzátette:
nem véletlen, hogy egyes országok esetében, mint például a németeknél, minden
sportágnak külön pszichológusi stábja van.

Lénárt Ágotát minden általunk képviselt sportágból keresték fel sportolók az
olimpia idején. Az egyik legérdekesebb faladat a kézilabdás lányok
„rendbetétele” volt, akik fél éven keresztül nem tudtak komoly győzelmet aratni
az olimpiai felkészülés során, és a hullámzó teljesítmény Pekingben is
folytatódott. „Olyan alapvető dolgokra kellett őket megtanítani, mint a pihenés,
a regeneráció, vagy hogy miként tudnak fejben előre lejátszani bizonyos
szituációkat, hogyan tudják kizárni a külvilágot játék közben. Nem volt túl sok
időnk, de azt gondolom, eredményesek voltunk” – mondta a doktornő, megjegyezve,
hogy a csapat, illetve a szövetség vezetői részéről rendkívül pozitív volt a
munkájukhoz való hozzáállás. A sportpszichológus úgy véli, az olimpiai csapat
viszonylagos eredménytelensége mögött nemcsak a lelki felkészítés hiánya áll,
hiszen ennek lehetnek szakmai, anyagi és személyes okai is.

S. I.

Olvasson tovább: