Kereső toggle

Szuperhatalmat építenek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A pekingi olimpia mérföldkő lesz, amely megerősíti Kína átalakulását avilág előtt” – jelentette ki Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság
(NOB) elnöke a testület közgyűlésén Pekingben. A sportdiplomata ezzel
hivatalosan is egyértelművé tette: a 2008-as ötkarikás játékok nem csak nemes
versengésről, küzdőszellemről, emberi nagyságról, vagy dollármilliárdokat
megmozgató üzletről szólnak majd. És ez így igaz.

Pekingben minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kap a „lelki tényező”:
hihetetlen gazdasági teljesítményének elismerésén túl az ázsiai óriás mintha
saját emancipációjának lehetőségét is látná egy sikeres olimpiában. Ennek
megfelelően készültek is rá. Mintegy 40 milliárd dollárt költöttek építkezésre,
fejlesztésekre – ez négyszer nagyobb összeg, mint amit a görögök szántak a
játékokra, de magasabb a 2012-es londoni büdzsénél is. És biztos, ami biztos,
nemcsak a szmogot tüntetik el a levegőből, hanem igyekeznek garantálni a napos
időt is: az augusztus hiába része az esős évszaknak arrafelé, a
tudományos-fantasztikus nevű Pekingi Időjárás-befolyásolási Hivatal 30 repülőgép
és közel 5 ezer rakétavető segítségével veszi fel a harcot az elemekkel.

Természetesen a házigazdák a sport területén sem kívánnak senkiben kétséget
hagyni kiválóságuk felől. A kínaiak ötkarikás hagyományai nem túl jelentősek
ugyan (1984 óta vesznek részt rendszeresen a nyári olimpiákon), mégis csapatuk
lesz a mezőny legnagyobbja – és nem biztos, hogy csak a létszámot tekintve. Az
éremtáblázat első helyét ugyanis nem minden esély nélkül célozták meg: Athénban
négy arannyal maradtak le a diadalmaskodó amerikaiak mögött.

„Kína egyértelműen bizonyítani szeretné, hogy joggal követel helyet magának a
globalizált nyugati világ élvonalában” – fogalmazott lapunknak a NOB-elnök
idézett kijelentésére rímelve Hamar Imre, a Konfucius Intézet igazgatója.
Szerinte a kínaiak úgy érezhetik, hogy a velük kapcsolatos sztereotípiákból
eddig nem sikerült igazán kitörniük, sokan például még ma is csak egy kommunista
országot látnak hazájukban. Holott – hangsúlyozta Hamar – a bolygónk
népességének egyötödét adó Kína kapitalista berendezkedésű ország, ahol a
hétköznapokban a politika kevéssé van jelen. Helyette ott a közös cél: a
gazdasági fejlődés és a jóléti társadalom. A szakértő szerint a kínaiak
„titka”, hogy a hőn áhított jólét érdekében – más ázsiai népekhez hasonlóan –
számos nyugati polgár számára szokatlan szorgalommal feszülnek neki a munkának,
és rendkívüli – családi és magánéleti – áldozatokra képesek.

Salát Gergely, az ELTE Kína Tanszékének adjunktusa arra is felhívta a figyelmet,
hogy Kína az elvesztett ópiumháború után az 1842-től 1949-ig tartó bő egy
évszázadban a nemzeti megaláztatások sorozatát szenvedte el a britektől, az
amerikaiaktól, sőt a japánoktól is, és ez még ma is „élő múlt”. „A Kínai
Kommunista Párt legitimációja is abból fakad, hogy Mao vezetésével – vitatható
módszerekkel ugyan, de – újra egységesítette és nagyhatalommá tette az országot.
A kommunista vezető 1976-os halála után elindult gazdasági irányváltás pedig a
jólétet is elérhetővé tette” – mondta a szakértő, hozzátéve, hogy a három
évtizede tartó elképesztő – átlagosan 9 százalékos – gazdasági növekedés
demonstrálására ideális alkalom az olimpia.

A játékok ugyanakkor nemcsak a pozitívumokra, hanem a negatívumokra is
ráirányítják a figyelmet. Emberi jogi szervezetek most éppen – az olimpiára
érkezett újságírók által is sérelmezett – internetcenzúra miatt tiltakoznak napi
szinten, de „bűnlajstromukon” ott szerepel többek között Tibet és Szudán ügye,
továbbá politikai foglyok kivégzése, újságírók bebörtönzése és a vallásszabadság
helyzete. A Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet egyenesen azzal
vádolja a NOB-ot, hogy a szervezet „a kínai rezsim cinkosává vált”.

Nem véletlenül vált kényes kérdéssé az sem, hogy melyik politikai vezető vesz
részt a megnyitó ünnepségen, és melyik nem. Bush és Sarkozy – mint EU-elnök –
ott lesz, de például az Európai Parlament elnöke, Hans-Gert Pöttering – a tibeti
konfliktus miatt – nem. A kérdésben még XVI. Benedek pápa is állást foglalt,
üdvözölve az olimpiát rendező Kínát, amit elemzők a Vatikán és az ázsiai ország
közötti közeledésként értékeltek. (A kínai kormány nem engedi, hogy a
katolikusok elismerjék a pápa fennhatóságát, ezért a kormányhű hivatalos egyház
mellett több millió „földalatti” katolikus van az országban.)

A kínaiak a kritikákat nem veszik jó néven. Hu Csin-tao elnök nemzetközi
sajtótájékoztatóján azzal a kéréssel fordult a média munkatársaihoz, hogy ne
„politizálják a játékokat, ugyanis ez nem segítené elő »az eltérő vélemények«
közti kölcsönös tiszteleten alapuló közeledést”.

Salát Gergely szerint a kínai reakció, saját szempontjukból, teljesen érthető.
„Úgy vannak vele, hogy ha már egyszer nekik ítélték a rendezés jogát, akkor a
sportra kellene koncentrálni. Ráadásul Kínát nem úgy kell elképzelni, hogy 1,3
milliárd ember nyög az emberi jogok hiánya miatt: a döntő többségnek nem erre,
hanem a boldogulásra, gazdagodásra van igénye. Meglehet, nyugati szemmel ez
furcsának hat, de figyelembe kell venni, hogy az emberi jogok kifejezést a kínai
nyelvben csak 1945-ben alkották meg, az ENSZ-dokumentumok fordítása kapcsán” –
fogalmazott az ELTE adjunktusa.

Hamar Imre ugyancsak kiemelte: Kína megítélésénél azt is figyelembe kell venni,
hogy Ázsiában nincs akkora hagyománya a demokráciának, mint a nyugati világban.
„Egy ilyen roppant birodalmat nehéz is lenne demokratikus alapokon irányítani.
Megkockáztatom, hogy jelenleg a töretlen kínai fejlődéshez elengedhetetlen az
egypárti vezetés” – vélekedett. Az emberi jogi problémák, illetve a cenzúra
kérdésével kapcsolatban megjegyezte: tendencia, hogy a kínaiak egyre inkább
kiállnak az érdekeik mellett, és mind kritikusabbak a helyi vagy akár a
tartományi vezetéssel szemben is. Bár teljesen nyilvánvaló, hogy a médiumokban
„nem jelenhet meg akármi”, ez a folyamat lassan akár a politikai változás
irányába is hathat.

Mindkét szakértő utalt arra, hogy Ázsiában nem egyedülálló gyakorlat, hogy egy „menedzserszemléletű”
puha diktatúra irányítja a piacgazdaságot jelentős fejlődést produkálva. A
rendszerváltás előtt ilyen volt Dél-Korea vagy Tajvan, élő példaként pedig a
„családi vezetésű” Szingapúr említhető. Az előbbi két országnál a fejlődés
politikai változásokat is generált, ami hosszú távon Kínában is elképzelhető.


Salát Gergely hangsúlyozta: Kína nem nevezhető már kommunista országnak, de még
csak szocialistának sem – szerinte egy részben vadkapitalista berendezkedésű,
keménységét tekintve a késő kádárihoz hasonló diktatúráról van szó. „Igaz, nincs
központi nyugdíjrendszer, illetve társadalombiztosítás, az iskolák pedig
fizetősek. A földi boldogulás lehetőségei pedig csak akkor nyitottak a számodra,
ha nem kérdőjelezed meg a központi hatalom legitimitását” – mutatott rá.

Mit hoz a jövő? 2006-ra Kína vált a világ negyedik legnagyobb gazdasági
hatalmává (megelőzve már Nagy-Britanniát is), a CIA-nak alárendelt amerikai
Nemzeti Hírszerzési Tanács előrejelzése szerint pedig 2016-ra az USA mögött
felzárkózik a második helyre. Az ország védelmi kiadásai is jelentősen növekedni
fognak: 2020-ra maga mögé utasíthatja Oroszországot, és szintén csak az
Egyesült Államok fogja megelőzni. Pekingi közlés szerint Kína idén mintegy 18
százalékkal, csaknem 60 milliárd dollárra emelte katonai költségvetését. Külsős
(tajvani) hírszerzési adatok szerint azonban a kínai  védelmi kiadások az idén
valójában 170 milliárd dollárra emelkednek a tavalyi 110 milliárdról.

Egyre határozottabb világpolitikai szerepvállalása kapcsán ugyanakkor Kína
gyakran emlegeti a „peaceful rising”, vagyis a békés felemelkedés fogalmát.
„Hosszú időn át Kína természettől fogva védekező katonapolitikát folytatott.
Soha nem fog hegemóniára törekedni. Kína fejlődése semmiképpen nem fogja sem
sérteni, sem fenyegetni más országok érdekeit” – intett nyugalomra Hu Csin-tao
elnök is az említett nemzetközi sajtótájékoztatón.

Hamar Imre úgy látja, ez a törekvés – az alapvetően békeszerető kínai kultúrát
figyelembe véve – őszinte lehet. Ugyanakkor a globális energiaéhség kapcsán
könnyen kiéleződhet a geopolitikai feszültség Kína és az Egyesült Államok
között, hiszen az ázsiai ország az olajért cserébe szemet hunyt a szudáni
népirtás fölött (Szudán olajipari termelése Kínáé, ezért az ENSZ BT-ben Kína
fékezte a szudáni rezsim elleni fellépést), szoros viszonyt ápol a Nyugattal,
egyre hűvösebb Oroszországgal, sőt, Irán felé is kacsingat, belépve ezzel a
közel-keleti „sakktáblára”.

„A nyílt katonai konfliktus azonban a közeljövőben azért sem valószínű, mert
Kína – egyelőre – katonailag nem nagyhatalom. Jelentősen növeli ugyan katonai
kiadásait (mint ahogy nagy hangsúlyt tesz űrkutatási programjára is), ám a
nyugati fegyverembargó korlátozza a hadi fejlődést” – mondta a Konfucius Intézet
igazgatója.

Salát Gergely ennek kapcsán arra mutatott rá, hogy a maoi „szellemből” mára
szinte semmi nem maradt Kínában – kivéve a nagyhatalmi sovinizmust és
nacionalizmust, amiből a birodalmi szerep helyreállítására való törekvés is
táplálkozik. Hozzátette azonban azt is, hogy bár az USA és Kína „kóstolgatja”
egymást, ám jól tudják, hogy függő helyzetben vannak a másiktól. „Az Egyesült
Államok kínai kölcsönök révén – vagyis a kínai emberek megtakarításaival –
tartja fenn a fejlődését, az ázsiai óriás számára viszont az USA jelenti a
legnagyobb exportpiacot” – magyarázta az ELTE adjunktusa.

A szakértő szerint nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy vannak bizonyos
tényezők, amelyek megakaszthatják Kína felemelkedését. Az energiahordozók és a
nyersanyagok drágulása, a források apadása például a gyártás és a
szállítmányozás további, akár radikális drágulását is maga után vonhatja.
Szintén élő probléma, hogy a tengerparti ipari térségek telítődtek, ráadásul
ezekben a körzetekben munkaerőhiány lépett fel, ami a bérek emelkedését vonta
maga után. Emiatt már most több multinacionális vállalat is azon gondolkozik,
hogy más ázsiai országokba, például Kambodzsába települ. Továbbá – vélekedett
Salát Gergely – nem szabad kihagyni a számításból a természeti katasztrófákat
(lásd az ország jelentős részét megbénító év eleji hóvihart, valamint a mintegy
100 ezer áldozatot követelő májusi földrengést), illetve a környezetszennyezés
esetleges drámai következményeit sem.

Olvasson tovább: