hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Reményteli korosztály
Magyar futballsikerek külföldön

2008. 03. 05.
Reménykeltő változások történtek a magyar labdarúgó-válogatott keretben: míg a csapat négy-öt évvel ezelőtt, néhány kivételtől eltekintve idősödő játékosokból állt, akik itthon vagy Németországban futballoztak, a mai válogatott kerethez fiatal focisták tartoznak, akiknek több mint 95 százaléka külföldön rúgja a bőrt. A jelen legjobbjai főleg az angol másodosztályban, Németországban vagy Hollandiában alkotnak hétről hétre kiválót. A jövő még biztatóbb lehet, hiszen utánpótlásszinten igazi sztárcsapatokban fedezhetünk fel magyar neveket.



Hajnal Tamás (jobbra) a német Karlsruhe legjobbja

Fotó: Reuters

El kell ismerni, hogy részben a sokat bírált Lothar Matthäusnak köszönhetjük
a tömeges külföldre igazolásokat. Az egykori német klasszis 2003 és 2005 között
volt szövetségi kapitány, és ugyan az ígért eredményeket vele sem értük el, de
annyiban nagyot lendített a hazai labdarúgáson, hogy világhírű csapatokat hozott
el Magyarországra, és sok fiatal tehetségnek ő segített külföldre igazolni. Ez a
folyamat azóta rendületlenül tart.

Matthäus előtt Anglia érintetlen terület volt a magyar futball szempontjából,
ezzel szemben ma itt játszik a legtöbb légiós. Az utat Király Gábor és Gera
Zoltán Angliába igazolása nyitotta meg, ráadásul mindketten Premiership
csapathoz csatlakoztak.

Király a Crystal Palace, Gera a West Bromwich színeiben teljesített kiválóan
első évében, 2004-ben, bár később csapatuk kiesése miatt mindketten a második
ligába kerültek, ahova viszont időközben egyre több magyar játékos igazolt.
Jelenleg

tizenhárman játszanak a Championshipnek nevezett angol másodosztályban (Fülöp
Márton pedig az első osztályú Sunderland tartalékkapusa). Királyon és Gerán
kívül Buzsáky Ákos, illetve Halmosi Péter azok, akik igazán figyelemreméltó
teljesítményt nyújtanak. Ők ketten – amíg Buzsáky a Queen’s Park Rangershez (QPR)
nem igazolt – együtt játszottak a Plymouth Argyle-ben Tímár Krisztiánnal,
méghozzá nem is akárhogyan: amellett, hogy a szurkolók kedvencei voltak,
edzőjük, Ian Holloway is rendszeresen megdicsérte őket. Buzsáky még kölcsönben
szerepelt a Plymouthban, amikor a szurkolók transzparenssel kérték a
vezetőséget, hogy igazolják le véglegesen. A QPR utánpótláscsapata vezetőjének,
Stuart Gibsonnak egyenesen David Beckham jutott az eszébe Buzsákyról, legalábbis
ami a szorgalmát illeti: „Ákos nagyon intelligens játékos, aki lát a pályán, jól
lő és technikás is. Olyan futballista, akiért szívesen váltanak jegyet a
drukkerek, akinek élvezet nézni a játékát. Rendkívüli egyéniség, teljesen más a
mentalitása, mint az angoloké. Mindig pontosan érkezik az edzésekre, s mindig ő
az, aki utoljára hagyja el a gyepet. Olyan, mint David Beckham, aki a tréningek
után mindig kinn marad, hogy gyakorolja a szabadrúgásokat.”

Buzsáky 2007-ben a QPR-hez, a Forma–1-ből ismert két üzletember, Bernie
Ecclestone és Flavio Briattore által birtokolt csapathoz szerződött, ahol
szintén a szurkolók kedvence lett, hét gólt lőtt, és őt választották meg a
csapat legjobb januári igazolásának. „Fehér Pelének” becézik, és volt, hogy egy
nagyobb gólja után Ecclestone is felállva tapsolt a magyar játékosnak.

Rajta kívül ebben a szezonban Gera Zoltán is remekül játszik (hét gólnál tart),
és nagy szerepe van abban, hogy a West Bromwich Albion bejutott az angol kupa
negyeddöntőjébe. Fe-

renczi István együttese, a Barnsley szintén a legjobb nyolc között van az
FA-kupában, miután legyőzték a Liverpoolt.

Nem csak Angliában vannak jól teljesítő magyarok. Németországban eddig is sok
magyar játszott az élvonalban – elég csak Dárdai Pálra gondolni, aki most is a
Hertha játékosa, vagy Lisztes Krisztiánra, aki sokáig a Werder Brement
erősítette. Az idei bajnokság egyik újonca, a Kalsruhe csapatában az egyik
kulcsjátékos, Hajnal Tamás, aki a Kicker sportmagazin osztályzatai alapján a
Bundesliga tizedik legjobb játékosa. Hajnalt a Kalsruhe szurkolói magasan a
csapat legjobbjának választották, és

a Bundesliga játékosainak szavazatai alapján ő lett az őszi szezon
felfedezettje. Főszerepet játszott abban, hogy a csapat újoncként a
BL-szereplésért is harcban van. Még a FIFA is felfigyelt rá, honlapjukon interjú
és terjedelmes ismertető található Hajnal karrierjéről, aki jó teljesítményét
annak tudja be, hogy ki tudta hozni a maximumot magából, és edzője is megbízott
benne.

A másik magyar sikertörténet Dzsudzsák Balázsé. Ő Debrecenben és a válogatottban
– elsősorban az olaszok elleni győztes meccsen – hívta fel magára a figyelmet,
és hamarosan meg is vette a holland PSV Eindhoven. Egy barátságos meccsen való
tesztelése után első tétmeccsét a Feyenoord elleni rangadón játszhatta a
kezdőcsapatban. Azóta még nem kapott ki vele a csapat, Dzsudzsák pedig gólokkal
és gólpasszokkal járult hozzá a sikerhez. Az Ajax elleni gólja után a hollandok
is éltették, és Ryan Giggshez hasonlították. A PSV vezeti a holland bajnokságot,
és esélyes arra, hogy jövőre a BL-ben is a csoportkörbe kerüljön. További
játékosok, akik szintén neves csapatokban játszanak: Juhász Roland a belga
Anderlechtet erősíti (Juhász a tavalyi szezonban gólt fejelt a Milan ellen),
Farkas Balázs (Dinamo Kijev), Koman Vladimir (Sampdoria), Tőzsér Dániel (AEK
Athén) és Szélesi Zoltán (Strasbourg).

A magyar futball jövendő reménységei pedig már a sztárcsapatokhoz is eljutottak.
Az MTK akadémiáján nevelkedett Németh Krisztián és Simon András a Liverpool
tartalékcsapatában ontják a gólokat. Az első csapat edzője, Rafa Benitez
rendszeresen figyeli őket, és bemutatkozásukra van esély, hiszen a Pool a
Ligakupában sokszor a fiataloknak ad lehetőséget. De itt említhetjük még Filkor
Attilát, az Internazionale tartalékját is, aki már a válogatottban is
bemutatkozott.

Gera újra a képernyőn

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!