hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megmenekült a Fradi
Hogyan kelt el a legnagyobb magyar sportklub?

2008. 02. 20.
Érvényes és eredményes – erre a két szóra vártak a ferencvárosi szurkolók ezrei országszerte. A ferencvárosi ingatlanra kiírt tender hatodszorra sikerrel zárult, így többmilliárdos beruházás veszi kezdetét. Ha minden a tervek szerint alakul, a Ferencváros lehet Magyarország legirigyeltebb klubja.



Kevin McCabe és üzlettársa, Stephen Day

Fotó: Reuters

„Hihetetlen mennyire boldog vagyok! És tudom, hogy így van ezzel a klub
valamennyi szurkolója, szimpatizánsa” – nyilatkozta Rieb György, az FTC elnöke.

Öt sikertelen pályázat után a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. zártkörű és
meghívásos pályázatot írt ki, amelyen azok a cégek vehettek részt, akik már a
korábbi pályázatokon is érdekeltek voltak. A tizenhárom meghívott közül csupán
hárman tanúsítottak konkrét érdeklődést a nagy múltú klub és annak ingatlana
iránt. Ezek közül csak az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft.
pályázata felelt meg a formai, tartalmi, valamint sportszakmai követelményeknek.

Az elmúlt héten még javában szorongatták a hitelezők a Ferencvárost. A Neuchatel
Financial Limited Kft. azt állította, hogy korábban már megvásárolta a klub
részvényeit, így az egész pályázatkiírás érvénytelen. Közben jelentkezett Kévés
György, aki a húszmillió forintos kifizetetlen kölcsöne miatt a klub
felszámolását kérte. A klub sem maradt adós a válasszal, a kölcsön
visszafizetése után közleményt tett közzé:

„Mélyen tisztelt Gyuri bácsi! (…) Mint fénylő csillag tűntél fel az éjszakai
Ferencváros borús egén, mintegy segítő kezet nyújtva a fuldokló csapatnak,
jelentős kölcsönnel támogatva – 20 millió forint –, szeretett klubodat, és ezért
– szerénységed bizonyítva – csak minimális 20 százalékos kamatot kérve bizonyára
örömmel fogadod e nemes tettedért köszönetünket. Nyilván akkor is csak az apai
aggódás vezetett rossz csemetéd iránt, amikor mintegy intőt adva Nekünk,
kezdeményezted szeretett klubod, a Fradi felszámolását.”

A felszámolás veszélye azonban már nem fenyegeti a Ferencvárost, és rövidesen
Magyarország leggazdagabb csapata lehet. A Kevin McCabe által vezetett társaság
a sikeres pályázatban vállalta, hogy egy teljesen új, kilencven fokkal
elforgatott hipermodern Albert-stadiont épít a focicsapatnak. Az építkezések
várhatóan télen indulnak el, a munkálatok alatt a Fradi a Puskás-stadionban
játssza hazai mérkőzéseit.

„Nemzetközi szintű játékosok, új gondolkodás az edzői és a klubvezetői munkában,
közösségépítés, családias atmoszféra és versenyképes jegyárak” – árulta el
lapunk megkeresésére a sikerreceptet Martin Ross, a sheffieldiek szóvivője.

Az angolok 800 millió forintért megveszik a klub részvényeit is, és kifizetik a
klub összes tartozását (körülbelül 1,8 milliárd forintot). Másfél milliárd
forint értékben megváltják az FTC létesítményhasználati jogát, és 25 évre
engedélyezik az FTC-nek a stadionhasználatot. Becslések szerint a tartozások
kiegyenlítése után még 500 millió forint marad a Fradi kasszájában, amiből bőven
jut a többi szakosztálynak is.

Ami a focicsapatot illeti, jövő héttől megkezdődik a keret megerősítése. A
tervek szerint négy játékos érkezik, akiknek köszönhetően a Fradi ősztől ismét
az NB1-ben szerepelhet. Hosszabb távon a BL-szereplés a cél, ehhez pedig
nemzetközi szinten jegyzett játékosokat kíván szerződtetni McCabe.

„Ez egy pirosbetűs ünnep a klub életében, nagyon boldog vagyok. Biztos vagyok
abban, hogy focistáink feljutnak az élvonalba” – nyilatkozta Rieb György elnök,
aki szerint április végére nem lesz tartozása a klubnak.

Természetesen ezúttal is akadnak olyanok, akik kételkednek. Muszbek Mihály
sportgazdasági szakember, korábbi ligaigazgató a Nemzeti Sportban arról beszélt,
hogy attól fél, McCabe-ék komolytalanok, és nem tartják be ígéretüket. A
médiában gyakran nyilatkozó szakember azon érvanyaggal támasztotta alá komoly
félelmeit (amelyet természetesen remél, hogy nem következnek be), hogy McCabe
együtt fényképezkedett a Fradi elnökével, Rieb Györggyel, és ez szerinte furcsa.
„Az általuk felvázolt álomvilág túlságosan gyanús, szokatlanul hat az ilyen
típusú üzleti körökben” – véli az angolokról Muszbek, aki korábban
tulajdonosként tűnt fel Újpesten, majd zavaros körülmények között viharzott el a
lila-fehér klubtól.

Muszbek félelmeinek ellentmond, hogy a befektető, Kevin McCabe Anglia
leggazdagabb emberei közé tartozik, magánvagyona több, mint David Beckhamé vagy
számos klubtulajdonosé a Premier Ligában. Az ő cége birtokolja a Sheffield
United-ot, és a Csengdu Blades kínai focicsapatot. Mindkettő sikeresen működik.

„Nem csak a vezetők, a szurkolók és az összes magyar futballrajongó mellettünk
áll. Azt hiszem, az ország legnagyobb múltú együttesének megmentőit látják
bennünk” – véli Kevin McCabe.

A szurkolók is megnyugvással fogadták az MNV döntését. A Ferencvárosi Szurkolók
Szövetsége újabb demonstrációkat helyezett kilátásba, amennyiben érvénytelen
vagy eredménytelen a tender, nem hoz döntést a Tanács vagy nem az egyértelmű
szurkolói igényeknek megfelelő döntés születik. Szerdán aztán két rövid, de
sokatmondó mondat jelent meg a rajongók honlapján: „Kevin McCabe-é a
Ferencváros. A mai napra bejelentett demonstráció elmarad.” A felszabadult
Fradi-drukkerek végül pezsgőzéssel ünnepeltek Szigetszentmiklóson.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!