hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Van még bennem valami
Visszatért, mint Rocky Balboa

2007. 12. 12.
Óriási sikerek és hihetetlen mélységek jellemezték Storcz Botond kajakos pályafutását. A háromszoros olimpiai bajnok visszatért, és Pekingben újra az aranyérem reményében száll majd vízre.

Hogy vagy, Botond? Úgy tudom, újra vízre szálltál.

– Élvezem! Két év után újra. Nem megy rosszul, annak ellenére, hogy nem a
nulláról, hanem mínuszról kellett kezdenem.

Hogy kezdődött ez a nagy szerelem közted és a sport között?

– Az Újpesti Dózsa vízisport-telepén talált egymásra a kajaksport és én.
Szerettem a vizet, és örömet jelentett, hogy az én erőmtől siklik a csónak.
Tízévesen indulhattam először hivatalos versenyen, az első komoly megmérettetés
az olimpiai reménységek versenye volt. Első lettem, de technikai okok miatt
végül sajnos kizártak. Szerettem az edzéseket is, a nyári 30-40 km-es vízitúrák
életre szóló élményt jelentettek.

A családi háttered mekkora segítséget jelentett? Milyenek voltak az edzőid?


– Apám mindig sportolt, a mai napig edzőterembe jár. Anyám rajongása
különleges töltést jelent számomra. Hihetetlen szerencsém volt az edzőimmel is.
Ez az egész pályafutásomat, eredményeimet meghatározta. Mindig a koromnak,
tudásszintemnek megfelelő edzővel dolgozhattam.

Az első sikerek mikor jöttek?

– 1992-ben indulhattam először világkupán, és 1993-ban nyertem először
világbajnokságot az ifjúsági világbajnokságon, méghozzá párosban az öcsémmel,
Ákossal. 1996-ban nyertem először országos bajnokságot.

Elérkeztünk az 1996-os, nehezen felejthető évhez...

– Nagyszerűen sikerült a felkészülés, 500 és 1000 méteren megszereztem a
világbajnokságon való indulási jogot. Ezután otthon belekóstoltam a hűtőben levő
eperlevesbe, másnap pedig már kórházban feküdtem, infúzióra kötve. Öt kilót
fogytam, az edzőm szerint tragikus látványt nyújtottam. A válogatón, akiket
korábban legyőztem, a hátukat nézhettem. Az év végére azért utolértem magam.

Nem is akárhogy: a ’97-es év volt az, amikor megkoronáztak!

– Az 1000 egyes válogatót másfél-két hajóhosszal nyertem, és az 500 egyes
indulásának jogát is megszereztem. A Nemzeti Sport azt írta: „a férfi kajak
szakágat Storcz Botond uralja”. További két Európa-bajnoki arannyal folytatódott
az idény, a világbajnokságon pedig mindezt sikerült megismételnem, hat arannyal
zártam. A sportsajtó szerint a sportág új királyát Storcz Botondnak hívták.

Ilyen sikerek után nem szálltál el egy kicsit?

– A sok győzelem nem változtatott meg, mivel mindezt Isten áldásának és
szüleimtől kapott ajándéknak éreztem.

Hogy esett le a korona mégis olyan gyorsan? 22 éves voltál, mindenki azt
remélte, hogy állócsillag leszel.

– Az idény fantasztikusan, hat győzelemmel kezdődött. Az egyik edzés után
azonban elkezdett fájni a hátam, edzések helyett pedig kezelésekre kezdtem
járni. Siettettem a visszatérést, ma már tudom, ez hiba volt. Ennek
eredményeként a világbajnokságon egyesben hetedik lettem, és a négyes sem nyert.
Fájt, hogy csalódást okoztam. Ráadásként jött a Tippmix-botrány, ahol a
vereségemre lehetett fogadni. Felfoghatatlan!

Egy sikeresebb esztendő után aztán Sidney-ben mégis a csúcsra értél…

– Az idényt a januári fagyban Százhalombattán, a kőolaj-finomító csatornában
kezdtük... A meleg víz ellenére a levegő –5 fokos volt. Rengeteget edzettünk,
Öcsi bᒠkőkemény tréningeket tartott. Nem ment jól egyesben, így végül a
csapatban való szereplést választottam. Sidney 1000 négyes előfutamában 1,5
másodperccel vertük a németeket, ez már biztató volt. A döntőben mégis nehezen
tudtuk lerázni őket, ám 12 év várakozás után ismét első helyre ért a magyar
négyes. Káprázatos volt! A boldogságunk leírásához szűknek érzem az értelmező
szótárt. Másnap, 500 kettes Kamerával, a rajt előtt tudtuk meg, hogy Kolonics
Gyuri is nyert. 300-ig együtt mentünk a németekkel és az ausztrálokkal, a
közönség buzdítását, ami az ausziknak szólt, magunkra vettük. Hihetetlen volt,
hogy ismét győztünk, majd kiugrottam a bőrömből! Éjjel felkeltem megnézni az
aranyat. Megnéztem, hogy nem csak álmodtam az egészet.

Két arany az olimpián, kiemelkedő siker. Mondhatjuk, fent voltál a csúcson.
Mi jöhet még ez után?

– Sidney-t követően ismét nehéz évek következtek. De a többiekkel együtt
tudtuk, hogy képesek leszünk újra nyerni. 2004-ben az Eb-n úgy ment a hajónk,
mint se előtte, se azóta, csak motorcsónak ért el jobb időt nálunk. Ezután az
athéni olimpián fölényesen védtük meg bajnoki címünket. Ez különösen azért
értékes számomra, mert ez soha senkinek sem sikerült. Háromszoros olimpiai
bajnok lettem, sokat adtam és sokat kaptam a sporttól.

Ez volt az oka a visszavonulásodnak is?

– A 2005-ös vb után kifacsarva éreztem magam. Aki nem sportolt
versenyszerűen, nem tudja, hogy milyen az, mikor naponta többször kell átlépni a
fájdalomküszöböt. Úgy döntöttem, befejezem.

Ezt komolyan gondoltad, úgy értem: legbelül azt érezted, hogy ez egy végleges
döntés?

– Őszintén? Egy kiskaput azért nyitva hagytam.

És mi kellett ahhoz, hogy ezt a kiskaput kifeszítsd?

– Kétéves pihenés. Akikkel együtt nyertem, ők még most is aktívak. Felmerült
bennem, hogy akár én is köztük lehetnék.

Világos, de már mindent megnyertél, amit egy sportoló megnyerhet. Mi
hiányzott, a víz, a hajó, az edzések, a barátok vagy a pénz?

– Nem akartam úgy abbahagyni a versenyzést, hogy ne adjak ki magamból
mindent, ami bennem van. Tudni akartam, maradt-e még valami, és ha maradt, akkor
majd azzal szeretnék örömöt és boldogságot szerezni másoknak, akik szeretnek
engem, és természetesen magamnak is.

Milyen érzés volt újrakezdeni?

– Keservesen kezdődött. Az első edzés, az első hét, az első hónap különösen
nehéz volt. Később napról napra, edzésről edzésre kevesebb lett a szenvedés, és
több lett az élmény. Tizenegy kilót fogytam, elértem a versenysúlyomat, és
képzeld, már élvezem az edzéseket!

Mire számítasz, mit szeretnél még elérni?

– Három aranyérem után szeretném a negyedik olimpiai aranyérmemet is
megszerezni! Talán azért is, hogy a most született lányom életében is lehessek
aranyérmes, még ha ezt ő nem is érzékeli, mert még nagyon kicsi. Szerintem a
többiekkel együtt nagyon jó négyest alkotunk majd Pekingben!

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!