hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Miért nyert Kimi Räikkönen?

2007. 10. 30.
Alonso és Hamilton addig rivalizáltak egymással, amíg nevető harmadikként a finn Kimi Räikkönen lett a Forma–1 világbajnoka. Összegyűjtöttük a hét fő okot, ami miatt a Ferrari finn pilótája lett az idei győztes.

1. Hamilton, a zöldfülű

A McLaren vezetése a szezon előtt sokat őrlődött azon, hogy Pedro de la Rosa
vagy Lewis Hamilton legyen-e Fernando Alonso csapattársa a McLarennél. Végül az
utóbbi mellett döntöttek, mivel a 22 éves versenyző, a McLaren felfedezettje,
óriási tehetség, és jól lehet sztárolni. Azt azonban Ron Dennisék sem hitték
volna, hogy a brit pilóta első kilenc futamán kilenc dobogós helyezést ér el, és
egyenrangú partnere lesz Alonsónak. Két futammal a vége előtt úgy tűnt, Hamilton
biztosan világbajnok lesz. Valószínűleg az idegesség és a rutintalanság is
közrejátszhatott abban, hogy mindkét versenyen súlyos hibát vétett, ráadásul az
autója sem működött tökéletesen, így sikerült egy megnyert világbajnokságot
elbuknia.



2. Alonso hisztije

A szabadszájú spanyol a szezon előtt arra számított, hogy a McLarennél olyan
segítőkész csapattársa lesz, mint amilyen Barrichello volt Schumachernek a
Ferrarinál. Ehelyett megkapta élete legnagyobb riválisát, Hamiltont, akivel
gyakran a sajtó előtt veszekedtek. Alonso egész évben azon panaszkodott, hogy
világbajnokként nem kap különleges bánásmódot, a Magyar Nagydíj óta pedig egyre
valószínűbb, hogy távozni fog az istállótól. A rivalizálás vége az lett, hogy
mindkét McLaren pilóta 109 pontot szerzett, ami eggyel kevesebb, mint amennyit
Kimi Räikkönen gyűjtött. Igaz, Alonsóról néhány újság azt írta, hogy jobban örül
Räikkönen világbajnoki címének, mint maga a finn, mivel Ron Dennis
McLaren-csapatfőnök most nagyon bosszús.



3. Segítőkész Massa

Kimi Räikkönen csapattársát sokáig a finnel egyenrangú félként kezelték a
Ferrarinál, ám az Olasz Nagydíj után úgy tűnt, hogy a brazilnak kevés esélye
maradt a világbajnoki cím megszerzésére. Ezután a Ferrarinál azt a feladatot
kapta, hogy segítse Räikkönent az egyéni világbajnoki címhez. A szófogadó pilóta
a Brazil Nagydíjon hazai pályán versenyezhetett, és az első rajtkockából indult.
Feltartotta Hamiltont, így Räikkönen már az elején a brit elé tudott kerülni.
Később aztán a Ferrari úgy variálta a dolgokat, hogy a kerékcserék után
Räikkönen Massa elé kerülhessen. Massa nyerni hagyta csapattársát, aki ezeknek a
pontoknak köszönhetően lett világbajnok. Räikkönen érthető módon most nagyon
hálás Massának.



4. Lazaság

Kimi Räikönnen egyik legnagyobb erénye, hogy az életet könnyedén kezeli.
Csak egy jellemző eset: legelső Forma–1-es futama előtt óriási pánik tört ki,
amikor a Sauber-istálló szereplői sehol sem találták. Végül húsz perccel a futam
előtt egy kamionban akadtak nyomára, ahol egy ládán aludta ki az ebédet. Ezután
gyorsan autóba ültették, Räikkönen pedig óriási meglepetésre pontszerző helyre
hozta be a Saubert. „Räikkönen arcán ijedtséget és idegességet legutoljára talán
a születése pillanatában láthattunk” – jellemezte találóan Palik László.
Lazasága egész évben jellemezte, és a kiélezett végjátékban ez döntött a javára.
Augusztusban azzal hívta fel magára a bulvársajtó figyelmét, hogy gorillának
öltözve, sörrel a kezében egy motorcsónakon mulatott a barátaival.



5. Az esélytelenek nyugalma

Räikkönen 2003-ban két ponttal bukta el a világbajnoki címet Michael
Schumacherrel szemben. Már ekkor sokan attól féltették, hogy örök ígéret marad.
A gyakori motorhibák miatt egyre gyakrabban vádolták azzal, hogy szétgyilkolja
autóit. A 2007-es szezon első felében gyengébben muzsikált, már 26 pontos
hátrányt halmozott fel Hamiltonnal szemben. Ekkor a sportsajtó teljesen leírta,
és végig Alonso vagy Hamilton esélyeiről értekeztek. Räikkönennek két futammal a
vége előtt már csak matematikai esélye maradt a világbajnoki címre, és saját
bevallása szerint maga sem gondolta komolyan, hogy végül ő lehet a végső
győztes. De azért nem adta fel!



6. Remek hajrá

Michael Schumacher távozása után óriási súly nehezedett a finn versenyzőre,
hiszen egy hétszeres világbajnokot kellett pótolnia, és az elvárás az újabb
világbajnoki cím volt. Räikkönen az év első nagydíját megnyerte Ausztráliában,
ám utána nagyon visszaesett a teljesítménye. Luca Baldisseri, a Ferrari
stratégája bevallotta, hogy Räikkönennel az elején nem volt könnyű megtalálni az
összhangot, ám a finn addig küzdött, amíg bebizonyította, hogy képes Michael
Schumacher szintjén versenyezni. Az utolsó négy futamból hármat megnyert,
összesen hat futamgyőzelmet szerzett, míg Alonso és Hamilton csak négyet-négyet.




7. Kémügy

A McLaren két bajnokaspiránsának figyelmét a szezon jelentős részében a
kémbotrány kötötte le. Alonsóról elterjedt a pletyka, hogy azért szolgáltatott
bizonyítékokat csapata, a McLaren ellen, hogy az idény végén fel tudja bontani a
szerződését. Az egész botrány arra volt jó, hogy tovább rontotta a hangulatot a
McLarennél, és a semleges szurkolókat a Ferrari oldalára állította. Hiszen ha
valamelyik McLaren-pilóta szerezte volna meg a világbajnoki címet, nyilvánvalóan
azzal vádolták volna, hogy a Ferraritól szerzett titkos dokumentumok révén
jutott tisztességtelen előnyhöz. A finn győzelmének tisztaságához azonban semmi
kétség sem férhet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!