Kereső toggle

Ukrán trónfosztás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Vlagyimir Klicsko (46-3; 41 KO) öv nélkül is gatyába rázta magát annak
érdekében, hogy újra egy bokszszervezet, jelen esetben az IBF (Nemzetközi
Bokszszövetség) világbajnoka lehessen. A cél eléréséhez a címvédő Chris Byrdöt
(39-3-1; 20 KO) kellett legyőznie.



Vlagyimir Klicsko

A két bokszoló pályafutása már keresztezte egymást 2000-ben egy októberi
napon. Akkor Klicskónak a WBO övéért kellett ringbe lépnie Byrddel. Végül a
pontozók az ukránt látták jobbnak, így az öv – melyet azóta már elveszített – az
ő derekára kerülhetett. Klicsko tehát jó emlékekkel várhatta a címmérkőzést,
amely háromévnyi „övtelenségét” volt hivatott megtörni. A bukik többsége is az
ukrán óriás esélyeit látta jobbnak, annak ellenére, hogy az utóbbi időben nem
éppen ellenállhatatlan produkciókkal rukkolt elő.

Úgy tűnt, Byrd azt a taktikát próbálja érvényesíteni, amivel unokaöccse, Lamon
Brewster 2004-ben legyőzte Klicskót, mégpedig a mérkőzés elején sok elmozgással
kifárasztani az ellenfelet. Byrd túlságosan is az előre eltervezett taktikához
ragaszkodott, nem mert menetközben változtatni. Ez abban is meglátszott, hogy
szinte végig csak Klicsko jobb kezére ügyelt, emiatt a balos „szurkálásokat”
rendre bekapta. Az ötödik menet közepéig tartott az egymás kóstolgatása –
Klicsko fölényével –, ekkor azonban rátalált Klicsko az ideális ütőtávra. Az
amerikai talajt fogott, és valahogy még kibírta a menet végéig. A hatodik
felvonásban az amerikai szinte minden ütésbe belelépett, de nem rendült meg. Azt
hihettük, hogy Byrd átjutott a holtponton. Nem így lett. A hetedik elején egy
balegyenes, jobbegyenes kombináció hozta meg az amerikai vesztét. A bíró négyig
számolt el, de látva, hogy Byrd nincs magánál, beszüntette a mérkőzést. Klicsko
nyert technikai KO-val tehát.

„Olyan volt az egész meccs, mintha kottából játszottam volna – mondta az IBF
újdonsült királya. – Minden, amit gyakoroltam, bejött.” Veresége ellenére is
szimpatikusan és elismerően szólt Byrd: „Ha újrajátszhatnánk a meccset, biztos
más taktikával mennék ki, bár Klicskót akkor is nehéz lenne legyőzni. Ő
rendkívül tehetséges.”

Olvasson tovább: