hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Mourinho-fiúk sem verhetetlenek
Először kapott ki a Chelsea a bajnokságban

2005. 11. 15.
Negyven veretlen Premier League mérkőzés elteltével először kényszerültek rá a Chelsea játékosai, hogy gratuláljanak az ellenfél győzelméhez. A londoni kékek menetelésébe az utóbbi időben igencsak botladozó Manchester United szólt közbe.



José Mourinho. A rövidzárlat ellenére sokak szerint minden idők legjobb edzője Fotó: Reuters

A mérkőzés Angliában többet jelentett, mint egy átlagos bajnoki meccs, még az Arsenal-hívek is a Manchesternek szurkoltak. Mindez annak köszönhető, hogy az angol szurkolók két táborba rendeződtek: vannak a Chelsea-szimpatizánsok és vannak a többiek. Egyféle szurkoló nem létezik: a semleges. 

A MU nem éppen reménykeltő előjelekkel hangolt a rangadóra. Kisebb-nagyobb sérülések miatt Sir Alex Ferguson keze alól elkoptak a játékosok, ráadásul a bajnokságban sem az elvárt módon fut a szekér. Titkon azonban reménykedtek a szurkolók, mondván, az Arsenalt is le tudták stoppolni a tavalyi szezonban, pedig ők már 49 veretlen meccsnél tartottak. Igazuk lett, a fiatal skót, Darren Fletcher remekbe szabott fejese a három pontot jelentette a MU számára. A győzelemmel feltehetőleg visszanyerték a hitüket a már-már lefutott bajnoki serleggel kapcsolatban is. "Ennek a győzelemnek megtartjuk az ízét az elkövetkezendő meccsekre, remélhetőleg sokáig ki is fog tartani, és hozzásegít egy jó szériához" – ecsetelte a meccs fontosságát Van Nistelrooy. A Manchesteren kívül ez a győzelem másoknak is hasznot hozott a konyhára, ráadásul a bajnokság így továbbra is nyílt maradhatott.

Az arsenalosoknak nem kell félteniük a 49 meccses veretlenségi rekordjukat, a Wigan pedig kihasználva a botlást, már hat pontra megközelítette az Abramovics-legényeket a tabellán.

"Mindenki, aki szerepelt ezen a mérkőzésen, büszke lehet rá. Győztesek és vesztesek egyaránt, mivel a futball nagyszer? ünnepe volt – nyilatkozta a vesztes fél képviseletében José Mourinho, a Chelsea menedzsere. – A vesztesek és győztesek között nincs semmi különbség, nem érdemeltünk vereséget." 

A jelen állás szerint úgy tűnik, a londoniak Betis elleni, BL-beli fiaskója nem csak véletlen kisiklás lehetett. Mourinho mindenesetre próbálta eloszlatni a csapatával szemben felmerült kritikákat: "Természetesen csalódott vagyok, hogy nem mi győztünk. De legalább ezzel a meccsel is be tudtuk bizonyítani, miért is mi vagyunk a bajnokok. Mi voltunk a jobbak…" Mourinho az ehhez hasonló nyilatkozatai miatt nem az angolok szíve csücske. Egy semlegesnek tűnő nyilatkozat végén is képes olyan megjegyzést tenni, amivel mások orra alá pörkölhet. (G. J.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!