Kereső toggle

Ellentmondások a Real-meccs szervezése kapcsán

Jótékonysági biznisz

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt napok során sokak érdeklődését kiváltotta a Real Madrid augusztusi vendégszereplése. A Puskás Ferenc-gálamérkőzés nev? rendezvény bevételét az előzetes hírek szerint a súlyos beteg futball-legenda ápolási költségeinek finanszírozására és az utánpótlás-nevelés támogatására kívánták fordítani a szervezők. 



Puskás Ferenc. A neve mindig tömegeket vonzott Fotó: MTI

Hétfőn a Magyar Televízió egyik reggelente jelentkező műsorába meghívták Kisteleki Istvánt, a Magyar Labdarúgó Liga elnökét, aki szerint azonban csak a bevétel elenyésző részét kapná meg a világhír? sportember. "Kezemben van a szervezők és a csatárlegenda családja között létrejött szerződés, amely kizárólag annyit tartalmaz, hogy csak egy aláírásokkal ellátott labda elárverezéséből származó bevételt fordítanának Öcsi bácsi további ápolására. Ez csupán egymilliós biztos támogatást jelent, ami méltatlan egy olyan legendával szemben, mint Puskás." 

Kisteleki szerint jegybevételből nagyjából félmilliárd forint folyhat be, amelyhez a televíziós, valamint a reklámjogok is hozzáadódnak (250 millió forint körüli értékben). A Real Madrid meghívása 400 millió forintba kerül, vagyis körülbelül 350 millió lehet a nyereség, amelyből Kisteleki 70 millió kifizetését tartaná megfelelőnek a Puskás családnak. 

A műsor után a promóter TrendSport Kft. sajtóközleményt adott ki azzal a célzattal, hogy ismertesse a saját verzióját. Ők is a megkötött szerződésre hivatkoznak, melyben "a TriGránit Rt. és a promóter vállalja Puskás Ferenc ápolási költségeinek – a TB Igazgatóság által nem fizetett – élete végéig tartó finanszírozását, amely hozzájárul a család anyagi terheinek könnyítéséhez is". 

Erdős László főszervező szerint a megállapodás úgy szól, hogy Puskás Ferenc 

10 millió forintot kap – ez az összeg a fele annak, amennyit a bevételből karitatív célokra fordítanak –, s övé az a pénz is, amely az egymilliós alapról induló, a Real Madrid játékosainak és Puskás nak az aláírásával ellátott labda árverezése nyomán folyik be. Ez – szerinte – lehet akár 50 millió forint is. A két állítás szemben áll egymással, pedig mindkét fél a szerződésben foglaltakra hivatkozik. Érezhették, hogy felesleges a médián keresztüli üzengetés, a közvélemény az igazságra kíváncsi.

A keddi tévévitában a két fél képviselője között a legnagyobb véleménykülönbség természetesen az anyagiak terén volt. Koncz Ernőnek, a TriGránit Rt. marketingigazgatójának tájékoztatása szerint a tiszta haszon 500 millió forint lesz, és minimálisan 20 millió forintot tudnak jótékonyságra fordítani. A támogatási csomag három összetevőből áll. Puskás Ferenc családjának szánják a legnagyobb részt ebből az összegből, de ezenkívül a Nyilasi Tibor által vezetett utánpótlás-nevelést is támogatni kívánják, illetve 1700 darab ingyenjegyet szeretnének még szétosztani a nehéz sorsú, gyermekotthonokban élő fiatalok körében. 

A vita során Koncz Ernő többször is nyomatékosította, hogy ez egy üzleti vállalkozás, amely a TriGránit Rt., illetve a TrendSport Kft. teljes finanszírozása által jöhetett csak létre, magyarán, ne okozzon senkiben se megrökönyödést, hogy ők ezt a nyereség érdekében szervezik! Koncz nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy eddig mindenki csak kihasználta a Puskás nevet. Szerinte, ha méltányosan fizettek volna Öcsi bácsinak, akkor Puskás ma már Magyarország egyik legtehetősebb embere lenne. 

A TriGránit Rt. vezérigazgatója, Demján Sándor, a Magyar Labdarúgó Liga egykori elnöke az események hatására bejelentette, hogy soha többé nem szándékozik focival kapcsolatos rendezvényhez a nevét adni. Mint elmondta, cége azért vesz részt a mérkőzés előkészületeiben, mert a Madrid idehozatalához szükség volt egy olyan társaságra, amely 

a klub számára megfelelő pénzügyi garanciát tud nyújtani. Hangsúlyozta, hogy a mérkőzésből egy fillér haszna sem lesz (!) a TriGránitnak, mert a megállapodás szerint a nyereségként megmaradó pénz rá jutó részének felét (a szerződésben ez az összeg nincs számszerűsítve) az MLSZ utánpótlásalapjának javára utalják át, míg a másik feléből a méltatlan helyzetbe került Puskás Ferenc gyógykezelését és ellátását állják.

A válogatott szövetségi kapitánya, Lothar Matthäus a történtek után kijelentette, hogy nem engedi el a válogatottnál számításba vett labdarúgókat a "gálameccsre". Elmondása szerint mélységesen megdöbbentették ezek a fordulatok, és ő csak olyan meccsen lépteti pályára játékosait, melynek valóban Puskás Ferenc megsegítése a célja. Hogy akkor ki lép pályára a Real ellen? Lapzártakor ez még erősen kérdéses.

Olvasson tovább: