Kereső toggle

Interjú Berki Krisztián Európa-bajnokkal

Próbálok a mának élni, de mindig a jövőbe tekintek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Berki Krisztián aranyérmes lett a debreceni tornász Európa-bajnokság lólengésdöntőjében. A húszesztendős tornász a szert tökéletesen uralva – életének legjobb teljesítményével – megérdemelten lett a kontinens legjobbja.



Amikor megtudtam, hogy én vagyok a bajnok, nem fogtam fel, pedig sikerült Urzicát legyőznöm Fotó: Reuters

– Hogy jött neked a torna? 

– Mi régen egy négyemeletes tömbházban laktunk Zuglóban. Volt ott egy szőnyegporolónk lent az udvaron, és nagyon sokat játszottam rajta, forogtam, lógtam, ahogy csak tudtam. 

– Ez olyan, mintha egy korlát lenne? 

– Igen. Ahogy ott mozogtam, akkor látott meg az első edzőm. Ő akkor már régóta a KSI-ben dolgozott, és az lett a vége, hogy feljött hozzánk, és végül is abban maradtunk, hogy lemegyek a sportiskolába. Az első siker talán tizenkét éves koromban egy csapatbajnokság volt, a csapatommal mindent megnyertünk a korosztályunkban. Akkor kezdtem el úgy érezni, hogy ez a sport jó, és tényleg csinálnom kell. 

– A sportág milyen szereket foglal magában? 

– Talaj, ló, gyűrű, ugrás, korlát, nyújtó. Ezek a férfi szerek. 2002 óta én az izomcsoportom miatt és a testi adottságomból fakadóan is már csak lovazok. 

– Három év alatt lettél Európa-bajnok? 

– Igen, három év alatt. Addig mindent csináltam, a mai napig csinálom a többi szert is, csak különböző sérülések miatt nem tudom olyan szinten művelni, mint a lovat, a többit pedig egy kicsit háttérbe szorítjuk. 

– A debreceni kontinensviadalon mikor érezted, hogy te lehetsz az első? 

– Hát az edzőteremben. A döntő előtti éjszakán már nem igazán tudtam aludni az izgalom miatt, mert mindenki várta ezt az aranyérmet tőlem. Próbáltam nyugodt lenni, aztán meg a közönség is segített, és ez nagyon jó hatással volt rám. A gyakorlat végén már mindenki ujjongott és tapsolt. Amikor megtudtam, hogy én vagyok a bajnok, nem fogtam fel, hogy a román Marius Urzicát – aki olimpiai, világ és Európa-bajnok, és kiválóan megcsinálta a gyakorlatát – sikerült legyőznöm. 

– Lólengésben az egykoron kétszer is olimpiai bajnoki címig jutó Magyar Zoltán magasra tette a mércét. 

– Igen, ő háromszoros Európa-bajnok, kétszeres világbajnok és kétszeres olimpiai bajnok volt. 

– Te leszel olimpiai bajnok? 

– A kvalifikációnk nem olyan egyszerű, és ezért lehet, hogy ez csak egy álom marad számomra. Nem akarom beleélni magam, mert még saját magamat sem tudom kvalifikálni, mivel ahhoz nagyon jó "hatszeres" tornásznak kéne lennem. 

– Világbajnok azért még lehetsz? 

– Világbajnok lehetek, és remélem, hogy leszek is. Akár már november közepén Melbourne-ben, de ez sajnos nem borítékolható előre. A jövő hét még pihenő, utána viszont kezdődik a felkészülés, amely remélem, ugyanolyan sikeres lesz, mint az Európa-bajnokságra való felkészülésem. Akkor már csak a pontozókon múlik minden: nagyon sok múlik azon, hogy az ember milyen benyomást tesz rájuk. Úgy látom, hogy ezen a téren is jó úton haladok, mert már két éve ott vagyok az élvonalban, és nagyon sokat számít a név a sportban, főleg a pontozásos sportágakban. 

– A felkészülések alatt hogy telik egy napod? 

– Minden napom szinte ugyanolyan. Reggel ötkor felkelek, mert már két éve vidéken, Kókán lakom. Hatkor indulok Pestre. A KSI-ben kilenctől kezdődik az edzésem. Mindent Kovács Istvánnal csinálok, ő az én személyi edzőm, akivel kilenc éve dolgozom együtt. Ha ő nem lenne ott mindennap, és nem hajtana, akkor nem biztos, hogy ilyen sikeres lennék. Ha ő azt mondja, hogy menjek oda a szerre, akkor egyből ugrok. Sose kért tőlem olyat, ami rossz lett volna nekem, mindig csak annyit, amit az adott felkészülési időszak megenged. 

– Az edzések mellett iskolába is jársz? 

– Igen, az ELTE-n levelezőn végzek egy egyéves szakedzőit, de már folyamatban van Egerben a felvételim, ott pedig testnevelő tanári szakra jelentkeztem. 

– Húszéves vagy, de komolyabbnak tűnsz, mint a kortársaid.

– Szerintem is komolyabb vagyok, mert én már a saját fizetésemet próbálom úgy beosztani, hogy ne csak nekem legyen jó, hanem az egész családnak. Apuék úgy neveltek, hogy ne szórjam a pénzt. Ők mindig ott voltak mögöttem, és csak jóra tanítottak. Most olyan anyagi helyzetben vagyunk, hogy én próbálom az eddigi szeretetet és támogatást visszaadni nekik. Nagyon szeretem őket, bármit megtennék az egész családomért. 

– Komolyan alakítod a jövődet?

– Próbálok a mának élni, de mindig a jövőbe tekintek, nehogy az legyen, hogy amikor a sportnak egyszer csak vége van, az utcára érkezzek a semmibe. Furcsa, bizsergető érzés, ugyan-akkor felelősséget tesz rám, hogy sokak számára már most már példakép vagyok. Amikor én elkezdtem én is szerettem volna példaképet, de Magyar Zoli már messze volt. A tornától sokat kapok, küzdeni tanít, tartást ad, remélem még sokáig. Nem hiányzik a diszkó, és még sok minden más sem. Idővel szeretnék majd megnősülni és a gyermekeim számára pedig ugyanolyan példává válni, mint amilyenek a szüleim voltak az én számomra.

Olvasson tovább: