Kereső toggle

Csoknyai: A négy között tilos fodrászhoz menni

Kézilabda: bravó fiúk, hajrá lányok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Női kézilabdásaink egyelőre a várakozásoknak megfelelően, a férfiak viszont minden előzetes elképzelést túlszárnyalva szerepelnek az athéni olimpián. A Mocsai-csapat lapzártánk után a világbajnok franciákkal mérkőzik a négy közé jutásért, a Skaliczki-legénység viszont már a döntőbe kerülésért küzd a horvátokkal. Az eddigi teljesítményt Csoknyai Istvánnal, a Fotex Veszprém 164-szeres válogatott átlövőjével értékeltük. 



Férfi kézilabdázóink öröme jogos, eddigi teljesítményük nem várt meglepetés Fotó: Reuters

Mindkét válogatottunk a második helyet szerezte meg csoportjában, ami inkább a férfiak szempontjából tűnt jó előjelnek. Pásztoréknak ugyanis Egyiptom, Brazília, valamint Görögország mellett ehhez az Európa-bajnok németeket is kellett győzniük, és csak a franciákkal szemben maradtak alul. Ezt követően a négy közé jutásért Dél-Koreát múlták felül kiváló játékkal, így megvan az esélye annak, hogy minden idők eddigi legjobb olimpiai eredményét érje el férfi válogatottunk. A nők lapzártánkkor még nem örülhettek ennyire, hiszen a négy közé kerülésért nekik a világbajnok franciákkal kellett megmérkőzniük, akik – hozzánk hasonlóan – az olimpiabajnoki cím egyik várományosaként érkeztek Athénba. (Csak emlékeztetőül: a franciák éppen a mienkkel szemben nyerték meg a horvátországi vb döntőjét, úgy, hogy hatgólos előnyt engedtünk ki a kezünkből…)

A két csapat játékát Csoknyai István, a Fotex Veszprém veterán átlövője értékelte a Heteknek. "A fiúk kitűnően játszanak, óriási bravúr, hogy a németeket le tudtuk győzni, és másodikak lettünk a csoportban. Érzésem szerint szerencsénk volt, hogy a négy közé kerülésért Dél-Koreával kerültünk össze és nem az oroszokkal vagy a horvátokkal" – mondta "Csoki". Arra a kérdésre, hogy a kiegyenlített mezőnyben mi döntött eddig a magyarok javára, a 164-szeres válogatott elmondta: "Perez Carlos és Nagy Laci személyében van két óriási átlövőnk, akik szinte minden helyzetből be tudnak találni. Amikor pedig az ellenfelek nyitottan védekeztek, a beállók és a szélsők állták meg kitűnően a helyüket, vagyis mindenki hozzá tud tenni a sikerhez. És azért ne feledkezzünk meg arról, hogy kapusaink, Fazekas és Szathmári, kitűnő formában vannak." Vajon meddig menetelhet ezek után a válogatott? Csoknyai szerint a csapatnak minden esélye megvan az érmes helyezésre – de csak akkor, ha nem mennek el fodrászhoz. "A 97-es világbajnokságon, amikor bejutottunk a legjobb négy közé, annyira örültünk, hogy mindenki rohant a fodrászhoz: egyikünk piros-fehér-zöldre festette, másikunk meg kopaszra nyíratta a haját, magyarul bohóckodtunk. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen az elődöntőben 12 góllal kikaptunk a svédektől, sőt a bronzmeccset is elveszítettük egy góllal. Úgyhogy mondtam is Gál Gyulának, semmiképpen se menjenek fodrászhoz…" – magyarázta a veszprémi átlövő. 



Radulovics Bojana a női csapat egyik erőssége Fotó: Reuters

Csoknyai szerint a női válogatott nehezebb helyzetben van, mint a férfiak, nekik ugyanis lelkileg fel kell dolgozniuk az Ukrajna elleni – nem várt – vereséget, majd pedig le kell győzniük a világbajnok franciákat. "Egy világversenyen azonban elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb kemény ellenfelekbe ütközzön egy csapat. A feladat azonban itt is: a győzelem" – fogalmazott Csoknyai István.

Olvasson tovább: